A karácsony mégiscsak szép ünnep (falalalala…). Ennek a furcsa, felemás évnek a végén is. Mindenek ellenére. A járvány, a megszorítások, a gazdasági visszaesés, a bedőlt vállalkozások, a csőd szélén tántorgó oktatás, a teljes bizonytalanság ellenére, mégiscsak szép.
Szép, mert pár napra felfüggeszthető a külvilág. Be lehet zárkózni (önként vagy kormányrendeletre), el lehet szigetelődni attól, ami a négy falon túl történik. Erőt meríteni a családból. Erőt meríteni az egyedüllétből. Elhinni és elhitetni, hogy minden rendben van, ha csak három napig is. Kikapcsolni. (Körülvesz a karácsony.)
Szép azért is, mert véget ér végre a november óta fokozódó vaníliáskifli-sütő, mézeskalács-díszítő, csak tiszta forrásból kézműveskedő adventi erőlködés, és miközben éppen összedőlni látszik körülöttünk a világ, feldíszíthető a karácsonyfa, jöhet a mennyből az angyal.
Azért is szép, mert karácsonyra már leerőszakolták a torkunkon a kincstári remény utolsó morzsáit is, így szabad bizakodni, hogy az ünnep után már bátran lehet az ember borúlátó. Végre mindenki abbahagyja. A tévé, a bevásárlóközpontok, a sajtó, az egyház. Lehet ismét szabadon rettegni a holnaptól, a jövő évtől, a sarkon túl leselkedő középkortól, a cenzúra fenyegető rémétől, a legalizált lehallgatástól, a határok lezárásától, a nők visszaháztartásiasításától, a társadalmi leszakadástól, az önként feladástól, a diktátoroktól és azoktól, akik megvédenek tőlük, rettegni a rettegőktől, lehet bátran siratni az eltűnt időt és az elszalasztott esélyeket. Elmerülni az élet törékenységének tudatában. Átélni a veszendőséget, a tervezhetetlenség mámorító szabadságát.
De addig. De addig van három nap. Három tökéletes nap, amikor minden rajtunk múlik. Három csodálatos nap, hetvenkét kézben tartott óra. Amikor csak rajtunk múlik, hogy mit és hogyan teszünk. Megterítünk-e a reggelihez is, vagy állva eszünk a konyhapultnál. Hagyományos karácsonyit főzünk, vagy rendelünk a kínaiból. Kifényesítjük a családi ezüstöt, vagy ücsörgünk tovább a rendetlen lakásban. Nem számít, hogy mi a vacsora, nem számít, hogy sikerül-e tökéletesre verni a tojáshabot, hogy tradicionális recept szerint készül-e a nagymama-féle sütemény, vagy a cukrászdából rendelünk az utolsó pillanatban. Nem számít, hogy csálé a karácsonyfa, hogy letört a csúcsdísz teteje (már megint), hogy elfelejtettünk csomagolópapírt venni. Mindez semmit sem számít, mert semmi köze az ünnephez. Adalék. Mert az ünnep valami más, valami megfoghatatlan, meg nem nevezhető belső történés. Önmagunk javított verziójának a megtapasztalása, az összetartozás átélése, elcsendesedés és erőgyűjtés. Lezárás és felkészülés. Ez a három nap a remény ideje. Hogy végső soron és mindenek ellenére minden rendben lesz. Vaníliás kiflivel vagy anélkül.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
