A Balkanturiszt az IBUSZ bolgár fordítása volt, azaz az egyetlen idegenforgalmi cég Bulgáriában a kommunizmus alatt.
De még a magyar IBUSZ-nál is hatalmasabb cég volt: a legtöbb szálloda is a cég tulajdona volt. Amiben kisebb volt az IBUSZ-nál az a vízumkiadás: a Balkanturiszt nem foglalkozott hivatalos engedélyekkel.
Az IBUSZ viszont igen: amikor 1972-ben Kádárék liberalizálták a külföldre utazást (persze ez csak egy enyhítés volt, nem a külföldi utazások általános engedése), az IBUSZ lett megbízva a magáncélból egyénileg nyugatra utazni vágyók ügyeivel, azaz az egyéni nyugatra utazó turisták valamelyik IBUSZ-irodában kellett beadniuk a kiutazási engedély iránti kérelmet.
Aki nem élt akkor: Kádár alatt nem volt elegendő az utazáshoz az útlevél, hanem minden egyes utazáshoz külön kiutazási engedély is kellett. Csak kiváltságosak kaptak állandó kiutazási engedélyt, ez még átlagos hivatalos utazók esetében se járt. (Saját apám 1964-től volt hivatalos külkeres utazó, s csak 1983-ban kapta meg az állandó kiutazásit.) Szóval a magán turisták az IBUSZ irodáiban kérelmezték ezt az engedélyt.
Bulgáriában ilyen nem volt, mindent közvetlenül a rendőrség intézett. S eleve nem létezett egyéni turistaút nyugatra: vagy meghívólevéllel lehetett vagy csoportosan, a Balkanturiszt szervezésében.
De a Balkanturiszt fő szerepe a külföldi turisták ellátása volt.
A Magyarországon is ismert hármas felosztás megvolt itt is, azaz nyugati turista – KGST-turista – belföldi turista, csak míg Magyarországon a belföldiek a KGST-turisták előtt voltak, addig Bulgáriában a belföldi turista volt a “harmadosztály”.
Alapesetben a rend az volt, hogy a belföldi turista nem is mehetett rendes Balkanturiszt-szállóba, csak szakszervezeti, vállalati üdülőbe. S ha valahová mégis beengedtek belföldit, az ellátás minősége más volt. A legfőbb eltérés az étkezésben volt: pl. a svédasztal nyugati privilégium volt, ilyen étkezési formát nem kaphatott se KGST-turista, se belföldi. Plusz sajátosság pl. a szobaválasztás: a tengerre néző szobákat nyugatiak kapták mindig.
Viszont természetesen az árak is különbözőek voltak. Ami nyugatinak 1 dollár volt, az KGST-idegennek és belföldinek 1 transzferábilis rubel, átszámolva levába. Ez az 1:1 árfolyam persze teljesen abszurd volt, a valósághoz semmi köze nem volt, a 80-as évek közepén pl. Moszkvában feketén 1 dollárért átlagosan 5 rubelt lehetett kapni.
Szóval a nyugati turistának minden 5-6-szoros áron volt. S ezt kijátszani nem lehetett semmilyen irányban. Azaz a nyugati turista hiába váltott át feketén dollárt, nem fizethetett levával a szállodában, ahogy a KGST- és belföldi turista meg hiába szerzett dollárt, szintén nem fizethetett vele.
Egyébként Magyarországon is működött hasonló rendszer, de csak 1981-ig. 1981-ban Kádárék ezt felszámolták, az IMF-tagság előzményeként, azaz akkortól megszűnt Magyarországon a többes árfolyam.
Bulgáriában viszont ez volt a rendszer végéig, 1989-ig, sőt még egy kis ideig megszokásból, gyakorlatilag 1991. június 30-ig, a KGST megszűnéséig ez fennmaradt részben, a többes számlázás részt illetően, az árfolyamot illetően meg 1991. február 15-ig, amikor a leva konvertibilis lett.
Volt tehát kb. 20 hónap, amikor sajátos helyzet volt: egyszerre voltak KGST-sajátosságok és kapitalizmus. Ezt ki lehetett használni. Akinek volt megfelelő hatalmi helyzete és pénze, az súlyosan kihasználhatta. Én meg, mivel se hatalmam, se pénzem, csak korlátozottan. Pl. a Budapest-Szófia repülőjegy esete, ezt meg lehetett venni vagy 128 bolgár leváért oda vissza vagy kb. 70 dollárért, miközben 1 dollár már 15 levát ért, de a repülőgéptarifák nem lettek kiigazítva, mert a rájuk vonatkozó KGST-megállapodások felmondásával senki se foglalkozott. Mondanom se kell, mindenki aki élt és mozgott és nem volt teljesen hülye, az egyszerűen dollárt levára váltott, majd így vette meg a jegyet, így alig 8-9 dollárba jött ki.
Egyes szállodák még fenntartották a kettős árat, azaz külföldieknek és belföldieknek, 5-6-szoros eltéréssel, de ez már csak a szobaárakra vonatkozott, ez immár mint “kedvezmény bolgároknak” volt előadva, aztán ez is megszűnt 1997-ben, amikor az EU-csatlakozási tárgyalások keretében ez meg lett szüntetve mint indokolatlan diszkrimináció. Én még jártam úgy üdülni egy bolgár szállodában 1997 nyarán, hogy az ötödét fizettem a szobáért, mint amit a normál külföldiek.
Mivel 5 évtizeden keresztül a Balkanturiszt dominálta az idegenforgalmat, mindenre kihatott tevékenysége. Különösen vicces két étel: a sop saláta és a bécsi szelet. Tulajdonképpen egy jó és egy rossz példa.
A sop az egy régió neve, a sopok egy szláv etnikai alcsoport, a területük a mai szerb-koszovói határttól egészen a bulgáriai Szófia medence keleti végéig, azaz a mai Szerbia és Bulgária területén, kissé átnyúlva a mai Észak-Macedónia északkeleti részébe is. A legnagyobb sop város így Szófia. A sopok legnagyobb része magát tehát bolgárnak tekinti, de vannak szerb és már macedón identitásúak is.
Viszont a sop saláta nem egy sop étel, semmi köze a sopokhoz. A Fekete-tenger partján lett kitalálva egy Balkanturiszt-vezér utasítására a XX. sz. 50-es éveiben. Az alapgondolat: a görögöknek van kertész salátájuk, a törököknek van juhász salátájuk, ezek nemzetközileg ismertek, a bolgároknak miért nincs akkor saját közismert salátájuk? S megszületett az ötlet, legyen kitalálva a bolgár nemzeti saláta. S meg is lett: a bolgár zászló színeiben pompázó, azaz fehér-zöld-piros saláta, tulajdonképpen darabokra vágott uborka és paradicsom, megszórva sok fetasajttal, leöntve kevés olajjal és ecettel. Hasraütéses alapon el lett nevezve sop salátának, hiszen ez az egyik bolgár történelmi régió.
Tulajdonképpen olyan, mint a görög kertész saláta, csak olíva és paprika nélkül, vagy mint a török juhász saláta, csak olíva, paprika, petrezselyem, citromlé nélkül.
S el is terjedt. Annyira alapvető, hogy nemigen lehet elképzelni már bolgár éttermet, ahol ne lenne az étlapon.
Most már a dolog ott tart, hogy az átlag bolgár komolyan hiszi, ez egy ősi sop étel, s meglepődik, amikor megtudja, hogy a tengerparton lett kitalálva egy szállodában az 50-es években.
A másik viszont egy nagyon rossz valami. A Balkanturiszt valamelyik marketingese kitalálta: népszerű a bécsi szelet, de túl drága, szóval optimalizáljuk! S megszületett a nagy terv: csináljuk darált húsból!
Megformálnak darálthúsból egy nagy szelet húst, jó vastagot, azt átsütik félig, majd bepanírozzák, ezzel teljesen átsül. Ez az egész recept. Magyarul rántott fasírozott lehetne a neve.
Ez az étel egyébként már részben létezik Szerbiában, pleszkavica (pljeskavica) a neve, ez nagyra formált darált hús, tejszínnel, sajttal, kisütve, csak rántás nélkül. Tulajdonképpen amolyan “vízszintes fasírt”. Népszerű szerb étel. Még a balkáni muszlimok is fogyasztják, iszlamizált verzióban, azaz a sertéshúst barányhúsra cserélve benne.
Szóval a Balkanturiszt-féle optimalizált bécsi szelet egy kirántott pleszkavica. Végülis nem is lenne baj vele, ez egy érvényes étel, csak a baj a neve, nem adtak neki rendes nevet, hanem “bécsi szelet” néven fut. Így nem lehetett soha tudni, mit jelent a bécsi szelet a bolgár étlapon: hagyományos, valódi bécsi szeletet vagy “optimalizált” Balkanturiszt-verziót.
Még ma is érdemes óvatosnak lenni Bulgáriában, hogy az étlapon szereplő bécsi szelet darálthúsból van-e. Mert aki a normál bécsi szelet ízére vágyik, az igencsak meglepődhet.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
