Ha Horvátországba készül nyáron, gondolja meg, ha fagylaltot vesz

Ha Horvátországba készül nyáron, gondolja meg, ha fagylaltot vesz

Horvátország két éve úgy döntött, hogy a kuna helyett bevezeti az eurót. 2023. január 1-je óta ez a hivatalos fizetőeszköz.

A szlovákiai turisták számára ez jó hírnek tűnt, elvégre nem kell tovább a pénzváltókat keresni és azon tűnődni, hogy most éppen milyen is az árfolyam.

Arra viszont aligha gondoltak, hogy a nyári melegben olyan szívesen fogyasztott hűsítő nyalánkság – azaz a fagylalt – ára emelkedik szinte a legdrasztikusabban.

Hírdetés

Az egyik cseh portálon készítettek egy kis körképet, amely bizony elgondolkodtatja az embert.

A Dnevnik.hr portál készített egy felmérést is, hogy a horvátok mennyit lennének hajlandók fizetni. Több mint 90 százalék legfeljebb egy eurót, 5 százalékuk hajlandó lenne megadni két eurót, de nem többet, míg a maradék néhány százalék elfogadja a 4 eurós árat is.

A szomszédos Olaszországban is körbepillantottak és Velencében még drágább gombócokba botlottak: 4 és fél euró volt az átlagár.

Horvátországot azonban egyelőre nem lehet felülmúlni ezen a téren. A közkedvelt Barbagira tengerparti üdülőhelyen ugyanis már 7 eurót sem röstellnek elkérni egy fagyigombócért.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »