Babiš az újévi beszédében elnézést kért a csehektől a korlátozások miatt

Babiš az újévi beszédében elnézést kért a csehektől a korlátozások miatt

Nyitókép: reprofotó/YouTube

Csehország történelmében a 2020-as év volt az egyik legnehezebb – jelentette ki újévi beszédében Andrej Babiš cseh kormányfő, aki szerint a járvány a modern technológiák ellenére leleplezte az emberek sebezhetőségét, továbbá arra is rámutatott, hogy mi az igazán fontos dolog az életben.

Babiš a beszédében elnézést kért a vállalkozóktól a járványellenes óvintézkedések miatt, amelyek korlátozták a tevékenységüket.

„Nagyon jól tudom, mit jelentettek a vállalkozóknak azok az óvintézkedések, amelyeket el kellett fogadnunk. Nagyon sajnálom és elnézést kérek, de a rossz és a még rosszabb közül kellett választanunk, és ebben a helyzetben az emberek egészsége és élete kapott előnyt“

– mondta Babiš, majd hozzátette: a pénzügyi veszteségeket idővel be lehet pótolni, de az elvesztett életeket már nem.

A cseh miniszterelnök beismerte, hogy a járvány során többször is hibáztak, de tanultak belőle.

Babiš szerint a járvány arra is rámutatott, hogy mennyi ismeretlen hős él az országban.

Hírdetés

„Például az első asszony, aki leült a varrógép mellé, és megvarrta az első szájmaszkot. Az első ember, akinek eszébe jutott megszervezni és házhoz szállítani a bevásárlást az időseknek. Az első ember, akinek eszébe jutott ételt főzni az élvonalban dolgozó orvosoknak és nővéreknek“

– hangsúlyozta Babiš.

A kormányfő szerint a Pfizer/BionTEch konzorcium vakcinája jelenti a reményt. Babiš felszólította az embereket, hogy néhány hónapig még bírják ki összeszorított fogakkal.

„Az oltás az út a normális élethez, de ez az út hosszú lesz. A covid előtt is voltunk, a covid után is leszünk“

– zárta le Babiš.

Webnoviny.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »