Azon múlik Magyarország jövője, hogy ki nyer 2022-ben

Azon múlik Magyarország jövője, hogy ki nyer 2022-ben

Magyarország jövője azon múlik, hogy ki nyer 2022-ben az országgyűlési választásokon – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken az Inforádió Aréna című műsorában, amelyben a koronavírus-járvány kezeléséről és a tavaszi törvényalkotási munkáról is beszélt.

Az Országgyűlés Sajtóirodája által közreadott képen Kövér László, az Országgyűlés elnöke online megbeszélést folytat a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnökével, Li Csan-suval az Országházban 2021. február 19-én. MTI/Az Országgyűlés Sajtóirodája/Pólya-Pető Dávid

Kövér László házelnök az  Inforádióban szólt arról: kínai kollégájával, Li Csan-suval folytatott pénteki online megbeszélésükön érintették a koronavírus-járványt is, amelynek kezelésében Magyarország az EU átlagánál sikeresebbnek mondhatja magát.

Hírdetés

Hozzátette, a Kínából beszerzett ötmillió adag vakcina 2,5 millió magyar ember beoltására lesz elegendő, és áttörést jelenthet a járvány elleni küzdelemben.
   
Kitért arra: az ellenzék még gesztusértékűen sem járult hozzá a védekezéshez, hiszen nem szavazták meg a védekezésről szóló törvény meghosszabbítását. Megjegyezte, a baloldali pártok az oltást is úgy támogatják, hogy valójában megpróbálják aláásni a bizalmat azokkal az oltóanyagokkal szemben, amelyek nagy mennyiségben állnak rendelkezésre.
   
A törvényalkotási munkáról szólva a házelnök hangsúlyozta: a parlament ülésezik, a tavaszi ülésszak végéig szeretnék elkészíteni a jövő évi költségvetést. Közölte: meglehetősen visszafogott a törvényalkotási program, mindössze 27 törvényjavaslatcím szerepel az Országgyűlés előtt, ezek nagyrészt módosítások, új törvény csak egy-kettő van közöttük.
   
Kövér László azt is elmondta: a választási törvény módosítását már nem tervezik a 2022-es országgyűlési választásokig.
   
A Fidesz választási felkészüléséről szólva úgy fogalmazott: a most mandátummal bíró képviselők jelentős része kíván és tud is indulni a következő országgyűlési választásokon, hiszen ők a legfelkészültebbek az adott választókerületekben. A jelöltekről azonban még nem döntöttek. Egyes politikusok egyéni körzetből való visszaléptetéséről Kövér László azt mondta: vannak, akik többet tudnak hozzátenni a kampányhoz, ha országos, központi szereplői lesznek annak.
   
A politikus, a Fidesz választmányi elnöke úgy fogalmazott: szívesen folytatna eredménykampányt a választások előtt, mert „se szeri, se száma” azoknak az eredményeknek, amelyekre büszke lehet a kormány, akár a gazdaságpolitika, a foglalkoztatottság, a családpolitika vagy a gyermekszületések száma terén.
   
Hozzátette, a sikereket be kell mutatni, el kell magyarázni, milyen döntést miért hozott meg a kormány.

Azonban az ellenzék részéről minden eddiginél „piszkosabb, aljasabb kampányra” számít.

Kiemelte: eddig egy választáson sem volt olyan jelentősége a közösségi médiának, mint 2022-ben lesz.
   
Azt mondta: a kormányoldalnak elsősorban védekeznie kell a támadások ellen, de az ellenzéki jelölteket szembesíteni fogják tetteikkel, korábban elhangzott mondataikkal. A kormánypárti jelöltállításról megjegyezte: nem szeretnének párton belüli „erkölcsrendőrséget” felállítani, nyomozni képviselőjelöltjeik múltjában, mindenkinek felnőtt emberként el kell döntenie, hogy a magánéletében van-e kockázati tényező.
   
Kövér László kitért arra: van egy stabilnak mondható tábora a Fidesznek és a baloldalnak is, és a kettő között van olyan réteg, amelynek tagjai vagy nem mennek el választani, vagy menetközben, az élethelyzetükben bekövetkező változásokat mérlegelve döntik el, hogy kire szavaznak.
   
Egy Eurostat-felmérésre hivatkozva hangsúlyozta: többségben lehetnek azok, akik azt a választ adják, hogy az elmúlt négy vagy tizenkét évben életkörülményeik jelentős mértékben pozitívan változtak meg. Az Eurostat friss adatai szerint ugyanis a tíz évvel ezelőttihez képest harmadára – 24 százalék felettiről 9 százalékra – csökkent a szegénységben élők aránya Magyarországon, így a legalsó hat országból a kilencedik helyre léptek elő a magyarok – ismertette.
   
Úgy fogalmazott: az a kérdés, mi lenne akkor, ha az egymást is „keresztbe-kasba gyalázó”, közös program nélküli ellenzéki koalíciónak kellene az országot vezetnie. Ha egy felelős magyar választópolgár ezen elgondolkodik, akkor nem kell feltétlenül rajongania a Fideszért ahhoz, hogy rájuk szavazzon – mondta.
   
A házelnök szerint nem feltétlenül az ellenzéki pártok döntenek majd a saját miniszerelnök-jelöltjükről. „Majd a gazdáik megmondják nekik, hogy kit látnak legerősebb jelöltnek, a legesélyesebbnek Orbán Viktor ellen” – vélekedett.

Szerinte egyre nyilvánvalóbb a szakadék a nemzeti érdeket középpontba állító és a globális új világrendet összetákolni kívánó politikai erők között. Az EU-ban utóbbit a föderalisták képviselik, és a magyar baloldali EP-képviselők is egyre vehemensebben próbálják nyomás alá helyeztetni a kormányt az uniós intézményekkel.
   
Az Egyesült Államok új vezetéséről szólva Kövér László közölte, bízik abban, hogy pragmatikus és tiszteleten alapuló politikát folytatnak majd, mert „Magyarországon a választók szabadon választhatják meg kormányukat, és úgy kell ezzel a kormánnyal tárgyalni, mint ha a magyar néppel tárgyalnának”.
   
Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: azon múlik Magyarország jövője, hogy ki nyer 2022-ben.
   
Közölte, ha a Fidesz-KDNP megkapja az újabb ciklusra szóló felhatalmazást, akkor tovább tudják vinni azokat a társadalmi folyamatokat – például a gyermekvállalási kedv növelését -, amelyek a „lét – nemlét” kérdését érintik, és stratégiai fontosságúak.
   
Azonban ha nem a jelenlegi többség nyerne, „van aggódnivaló” azon, hogy azokat az eredményeket, amelyeket a magyar emberek az elmúlt években elértek, ugyanúgy pillanatok alatt romba döntik, ahogy 2002 után is megtörtént – vélekedett Kövér László.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »