Sárosfa polgármestere, Földváry Terézia néhány napja Galántán, a magyar kultúra napján Csemadok Közművelődési Díjban részesült. A díjazott több mint 15 éve a település Csemadok-alapszervezetének elnöke, igazi közösségi ember, aki szabadidejét feláldozva mások számára is példamutató munkát végez. A kétezres évek elején a helyi Csemadok válságos éveket élt át, emiatt szinte a nulláról kellett kezdeniük a szervezet újjáépítését.
Hogyan értesült a díjról és mit jelent az ön számára?
A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának elnökétől, Sátor Zoltántól értesültem arról, hogy ezt a díjat meg fogom kapni. Nagyon meglepődtem, mivel jómagam is a területi választmány elnökségének tagja vagyok, és fogalmam sincs, hogyan tudták így titokban tartani.
Azt gondolom, hogy mindenki valamilyen területen otthonosan mozog és képes valamit nyújtani az adott közegnek. Én a kultúra területén tudtam csatlakozni, mert valójában kis korom óta belém nevelődött ez az évek folyamán. Már az óvodában szerepeltem, aztán folyatódott az iskolában, majd osztályfőnök lettem az óvodában, később a szülői tanács elnöke mindkét intézményben. Így talán nem csoda, hogy húszévesen beléptem a Csemadokba, de a szüleim is a tagjai voltak, s mivel együtt jártunk a Csemadok rendezvényeire, így ez valahogy természetes is volt számomra. Régen teljesen máshogy működött minden, a rendezvények egyszerűbbek voltak, de mindegyiket nagy érdeklődés övezte, még az amatőr fellépők műsorait is, mivel nem volt az a nagy választási lehetőség, amivel most szembesülünk. Ezért aztán összetartóbb volt a közösség is. Miután megszülettek és kicsit fölcseperedtek a gyerekeim, akkor kezdtem igazán aktivizálni magam a kultúra terén a Csemadok kötelékében.
Mi volt az oka annak, hogy a 2000-es évek elején a helyi Csemadok rendezvényei megritkultak és a tagok száma is jelentősen csökkent?
Az akkori iskolaigazgató volt a Csemadok elnöke is, de már idősebb kora nem igazán tette lehetővé, hogy aktívan részt vegyen a munkában, és azokban az években már szinte semmilyen kulturális aktivitás nem zajlott a községben. Végül is ennek hatására 2004-ben pár lelkes személlyel végigjártuk az összes utcát, az összes házat. Megszólítottuk az embereket, hogy lépjenek be a Csemadokba, mivel mozgalmasabb kulturális életet szeretnénk vinni a faluba. Akkor 130-an jelentkeztek, de ma már 230-an vagyunk Csemadok-tagok, ami egy 970 lelket számláló községben szerintem nem olyan rossz arány. Akkor elmagyaráztuk az embereknek, hogy már azzal taggá válhatnak, ha eljárnak a rendezvényekre és azt a csekély tagsági illetéket éves szinten befizetik, amivel lényegében a magyar kultúrát segítik. Kitől mástól várhatjuk mi a segítséget, ha nem a sajátjainktól?
Mióta a helyi Csemadokot vezeti, nagyon sok rendezvénnyel büszkélkedhet a község. Közülük melyek azok, amelyek sárosfai „specialitások”?
Például a Nagyanyáink titkai elnevezésű rendezvény olyan régi ételek bemutatója és kóstolója, amelyek egykor mindennaposak voltak a községben, de ma már csak az idősebbek készítik. Egy ilyen jellegzetes étel a sárosfai rétes, amely a Vásárúti Réteshúzó Fesztiválon első helyezett lett. Igazán jó rétest akkor lehet készíteni, ha nem nagyipari termelésből származnak az alapanyagai. Nálunk a túrós rétes mindig házi túróból készül, és amikor megkóstolják a rétesünket, csodálkoznak az emberek, hogy mitől más. Községünkben él egy őstermelő, aki állatokat tart, így van házi teje és tőle vásároljuk. Réteshúzó tanfolyamot is rendeztünk már, ahol 9-10 éves lányokat tanítottunk rétest készíteni, de már Pannonhalmán és Alszószelin is tartottunk ilyen tanfolyamot.
2005-ben mi szerveztünk először nótaestet amatőr nótaénekeseknek, azóta már több ilyen van Felvidéken. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a faluban megszólítottunk jó hangú embereket, fogadtunk egy cigányzenekart, akikkel gyakoroltunk. Ennek híre ment és a rendezvényen még a táncparketten is emberek ültek. Az egész egy helyi rendezvénynek indult, de az évek során kinőtte magát egy felső-csallóközi nótaénekes-találkozónak.
Ezenkívül a Csemadok-tagokkal színházba járunk, és színházat is hozunk Sárosfára, megszólítunk hazai fellépőket és írókat, hogy jöjjenek el a településünkre, s természetesen a hagyományos ünnepeinkre is rendezvényt szervezünk.
Párhuzamosan vezetni a községet és a helyi Csemadokot, gondolom, embert próbáló feladat…
2006-tól vagyok polgármester, 2008-tól pedig a sárosfai Csemadok-alapszervezet elnöke. Mindkét feladat azzal jár, hogy első és egyben utolsó is vagyok a rendezvények szervezésénél, tehát kettős teher nehezedik rám, de ha ezt értékelni tudják, akkor ebből erőt tudok meríteni és a motivációm is megmarad.
Mire a legbüszkébb?
Nagyon fontosnak tartottam amikor megválasztottak polgármesternek, hogy megmaradjak ugyanannak a személynek, aki voltam.
Mert ahogy mi szoktuk mondani az évzárókon, aki csemadokos lesz, az csemadokosként is fog meghalni, tehát amíg tudja, csinálja a dolgát. Mivel a községben nem maradt meg semmilyen parasztház, ezért mi, csemadokosok, építettünk egy fából készült falumúzeumot, amit elsőként faragott betlehemi figurákkal rendeztünk be és így betlehemi háznak hívjuk, de azóta időszakos kiállításokat is rendezünk benne.
Mindezt a szellemiséget próbáljuk a fiatalokba átültetni, ami úgy működik nálunk, hogy a megemlékezésre mindig műsorral készülnek. A gyakorlás után a tanító nénivel és a gyerekekkel kimegyek a temetőbe és mesélek nekik a Bittókról, hogy mit köszönhet nekik a falu, hiszen az iskolát is ők alapították és az első tanítók is a család köréből kerültek ki. Ezt általában nagy érdeklődéssel figyelik. Mondom nekik, hogy amikor a temetőbe mentek, a szüleitekkel gyújtsatok gyertát a Bittók sírjánál, mivel a leszármazottak Magyarországon vagy külföldön élnek és ezért csak ritkán járnak erre. Ezt az én gyerekeimbe is beleneveltem. Van egy ötéves kis unokánk, Istvánka, akivel mindenszentekkor mentünk a temetőbe. Ő gyújtogatta a gyertyákat, s egyszercsak odafutott a Bittó-kriptához és szólt, hogy „mama, itt is gyújtsunk gyertyát, mert apa azt mondta, hogy ő a miénk”. Ezzel úgy megdobogtatta a szívem, hogy azt gondoltam, talán valamit mégis csak jól csináltunk.
Földváry Terézia a díj kapocsán többek között a következőket írta ki facebookos profiljára:
A kultúra szeretetét otthonról hoztam, elkísért a gyerekágytól (bölcsőnk nem volt) és velem van a mai napig. Édesanyám útmutatása – az esti mesék, beszélgetések, olvasás szeretete, közösen átélt egykori sárosfai rendezvények, édesapám dalos—nótás családja, majd az iskolai szereplések indítottak el azon az úton, amely immár több, mint három évtizede a Csemadokba vezetett. Köszönöm a Csemadok országos vezetésének, hogy méltónak tartottak e díjra. Továbbá köszönöm csemadokos társaimnak a csapatmunkát, mert munkánknak így lett eredménye. Anyanyelvi kultúránk átélése sok öröm, szép élmények, közösségi lét és jó érzés kiapadhatatlan forrása. Szívből örülök, hogy Sárosfán igény van a magyar jövőképre!”
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
