Mi is lenne velünk, ha nem lenne számítógépünk, s vele együtt internetünk? Olyan jó naphosszat szörfölni, kutakodni, érdekes és hasznos felfedezéseket tenni! Ja, hogy elvesztegetett órák? Ez is igaz, de csak részben. Mint ahogy a „hasznos felfedezések” is. Mert nem vehetünk minden információt készpénznek.
Rengeteg az álhír, a megtévesztő híresztelés, és ember legyen a talpán, aki eligazodik bennünk. Különösen az ifjabbak vannak nehéz helyzetben, mert még nincs annyi élettapasztalatuk, hogy el tudják választani a búzát az ocsútól. Mi, régebbi születésűek egy icipicit előnyt élvezünk, az évek során szerzett tapasztalataink, a megedzett értelmünk olykor bekapcsolja agyunkban a piros lámpát. Ámbár…
És mivel sose tudjuk, mi lesz a következő kisfilmben, izgatottan várjuk a zsákbamacskát. Tanulhatunk itt főzni, gyereket nevelni, idős emberről gondoskodni, egészségesen élni, varrni, kertet művelni…, de láthatunk érdekes és tanulságos jeleneteket a jóról, a gonoszról, megismerkedhetünk vadidegen emberek életformájával, sikereikkel, balszerencséjükkel. Sokszor más hálókról (instagram, tiktok…) is kerülnek ide élményvideók, így ízelítőt kaphatunk az ottani világlátásból is.
A leégett rizst a lábassal együtt kidobtam. A nagy ünnep örömére ágyhuzatot cseréltem, alaposan kiszellőztettem a hálószobát, zuhanyozás, kencefice, s jöhet a régóta áhított gyors elalvás. Mit is kell tennem? A javaslat szerint először is kellemes jelentésű, szép szavakat kell felidéznem magamban. Olyanokat, mint a bárányfelhő, napsütés – nos, a többi javasolt szót elfelejtettem, de van nekem a tarsolyomban éppen elég ilyen kifejezés. Lássuk csak: tavasz, hajnal, rózsaszál, kisbaba, mosoly, napkelte, napnyugta…
Nagyon sok minden jutott eszembe, még az is, amikor ötödikes alapiskolás tanító bácsink elárulta, hogy számára a legszebb magyar szó a pirkadat. És én akkor a szívembe zártam őt, mert úgy gondoltam, azt, akinek ilyen szép szó a kedvenc szava, azt az embert csakis szeretni lehet. És szerettük is őt, nagyon jó tanítónk volt. Felidéződtek bennem különféle élmények tíz-tizenegy éves koromból, elkalandoztam az év végi osztálykirándulásra és a sportnapokra, amelyeket annyira szerettem, de a tanításra is, mert az nem volt számunkra teher, hanem inkább szórakozva, játszva tanulás.
Nosza, nézzük a második javasolt pontot: a kedvenc könyvemre kell gondolnom. Melyik is legyen az? A régebbi olvasmányaim közül válasszak, vagy a mostaniakból? És akkor elindul a lavina! Nem is gondoltam volna, hogy ennyi könyvet elolvastam életemben. De mi is a címe annak a Déry Tibor-regénynek? Ki kell szállnom az ágyból, bekapcsolni a számítógépet, és utánanézni. Megvan! De lám, mi minden van még itt. Jókaitól Márquezen keresztül Krasznahorkai Lászlóig… És akkor számba vehetném a költőket is. Nagy kedvencem Jaques Prévert. Na, jó, természetesen Petőfi, József Attila, Ady, Kosztolányi… fél óráig sorolhatnám a neveket. Most hogy döntsem el, melyik a kedvenc versem? Talán elszavalhatnám egyiket-másikat. Hú, de megéheztem. Nem csoda, a hat órai esti vacsorám óta majdnem tíz óra telt el, hiszen már hajnali fél négy van! Innom kell egy kis tejet, korog a gyomrom.
Így jártam a sok jó tanáccsal. És mi ebből a tanulság? Hogy nem kell bedőlni minden nagyokosnak.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
