Az NNK szerint van elég Pfizer-vakcina az 5-11 évesek oltására, további szállítmányokat is lekötött a kormány

Az NNK szerint van elég Pfizer-vakcina az 5-11 évesek oltására, további szállítmányokat is lekötött a kormány

Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA)  engedélyezte a Pfizer oltását erre a korosztályra

– közölték csütörtökön délután a kormányzati tájékoztató honlapon.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának vezetője bejelentette:

az ország készen áll ennek a korosztálynak a beoltására is, van elég Pfizer-vakcina és a kormány lekötött további szállítmányokat is.

Közölték azt is, hogy az oltási akcióhét első három napján már 6 ezer 12-17 éves oltását is kérték a szülők, a legtöbb kamasz az első oltásra érkezett.

  • A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 56 százalékos.
  • Hírdetés

  • A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, átoltottságuk 36 százalékos.
  • A 18 éves korosztályban is lehetséges a megerősítő harmadik oltás felvétele, különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál. A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni. Eddig több mint hétszáz szülő kérte gyermeke megerősítő oltását.

    Mint arról beszámoltunk, szerdán megérkezett az utolsó, 240 ezer Pfizer-BioNTech vakcinát tartalmazó szállítmány is Magyarországra. A két vállalat által fejlesztett oltóanyagból így már mintegy 11 millió jött hazánkba.

    Gulyás Gergely idén májusban jelentette be, hogy a kormány korábbi döntése alapján Magyarország nem vesz részt a következő, közös európai uniós vakcinabeszerzésben. A kancelláriaminiszter szerint a következő brüsszeli vakcinabeszerzési szakaszban már semmilyen diverzifikáció nem lehetséges, 19 millió Pfizert kell megrendelni, és kifizetni, függetlenül attól, hogy kell-e. Gulyás ugyanakkor úgy vélte, 2022 második felében Debrecenben is elő tudunk majd állítani vakcinákat, így a „120 milliárdos kalandban” nem veszünk részt, de sok sikert kívánt mindenkinek, aki ebben részt vesz.

     


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »