Háromszáz évvel ezelőtt, 1724. június 7-én született Franz Anton Maulbertsch, a Habsburg Birodalom, Közép-Európa, s ezen belül a történelmi Magyarország egyik legjelentősebb és legtermékenyebb barokk festőművésze.
Alkotásai közül kiemelkedő értéket képviselnek a sümegi plébániatemplom, a székesfehérvári karmelita templom, a váci és a győri székesegyház, a pápai nagytemplom freskói, ahogy számos monumentális, mozgalmas oltárképet is köszönhetünk neki.
A 18. századi mesterről szakértőjével, Tarr György restaurátorművésszel beszélgettünk, aki az elmúlt éveket a szombathelyi püspöki palota dísztermének renoválásával, Maulbertsch közvetlen közelében töltötte. A jubileum kapcsán nemcsak egy remek késői, érett kompozícióról, hanem a korszakról, a művészet és a művészek felelősségéről is beszélgettünk.
– Perger Gyula atya megbízásából a püspöki palota Szent Pál termével, Stefan Dorffmeister pannóinak restaurálásával kezdtem a szombathelyi munkáimat. Korábban három hozzá tartozó település, Torony, Sé, majd Kőszeg egyik templomának díszítőfestését végeztem el, illetve figurális kompozíciókat is terveztem. Már nyolc-kilenc templomban dolgoztam a Szombathelyi Egyházmegyében a zalaegerszegi ferencesektől Szentkirályig, úgyhogy e referenciáknak köszönhetően megelőlegezték nekem a bizalmat a szombathelyi püspöki palotában is. 2018 őszén kezdtem el a Szent Pál terem hatalmas olajfestményeinek restaurálását, amivel több mint félévi munka után a következő év tavaszán végeztem. Ezután a megyéspüspök úr, Székely János és Perger Gyula közösen úgy döntöttek, hogy engem kérnek fel a díszterem Maulbertsch, illetve három név szerint ismert segítője által festett mennyezetképének restaurálásával is. Hatalmas feladat volt, hiszen egy száznegyven négyzetméteres alkotásról beszélünk. 2019 őszén kezdtem el, és 2020 szeptemberében bontották el az állványzatot, amelyről dolgoztam. A terem már majdnem kész, jelenleg az utoljára hagyott keleti fal díszítőfestésének helyreállítása zajlik.
– 1783-ban készült el ez a nagyszabású alkotás, Maulbertsch késői, ha tetszik, érett korszakának gyümölcse. Milyen festői technikát, technikákat alkalmaztak a barokk kori mesterek?
– Ez egy csapos gerendafödémre felhelyezett, vegyes technikával készült freskó-szekkó. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a padlástér felől harminchat darab tizenöt méteres, negyvenszer negyvenes átmérőjű vörösfenyő gerendát fektettek egymás mellé, amelyeket kemény bükkfa csapokkal fogtak össze. A díszterem felől erre kovácsoltvas szögekkel egy dróthálót feszítettek, amire a dupla rétegű nádazat került. E stukatúr mennyezetre csapta föl a kőműves a vakolatot. Az alsó erős, durva vakolatréteg az úgynevezett arriccio, a felső pedig az intonaco, amire a művész festett. Freskó készítésekor a kőműves lesimít egy két-három négyzetméteres friss vakolatrészt, amelyre a festő addig tud dolgozni, amíg az nedves, és még nem alakul ki rajta a mészpáncél. A szekkó esetében ezzel szemben száraz vakolatra festenek az alkotók. Itt a falkép díszítőelemei szekkótechnikával, a fő figurális kompozíciók – amelyek nagy valószínűséggel mind Maulbertsch munkái – freskótechnikával készültek. E vegyes módszer német kifejezéssel a „kalkmaler” technika, vagyis freskóként kezdték el az alkotást, majd utólag szárazon mésszel még belefestettek.
– A megtisztítás, a feltárás és a restaurálás folyamata lehetővé tette, hogy megismerje a mennyezetkép részletes ikonográfiáját. Végül is milyen „címet” találtak a mű témájának összegzésére?
– Nem tudjuk pontosan, hogy Szily János püspök 1783-ban milyen konkrét instrukciókat adott az alkalmazott Maulbertschnek. Rengeteg vonatkozó egyházi dokumentum megsemmisülhetett az első, majd a második világháború során.
A barokk mesterek megjelenítették az Ó- és Újszövetséget, a mózesi kőtáblákat, a jelenések hétpecsétes könyvét, de feltűnik Sába királynője is; virágos bőségszaruval az idő allegóriája, az aggastyán Kronosz; mögötte Akherón, aki az alvilág folyójába tölti a vizet… E bonyolult központi ikonográfián túl a négy szélső kompozíció egyértelműen a hit világosságát jeleníti meg, ahogy eljut Szombathelyre is. Könnyű felismerni Savaria szülöttét, Tours-i Szent Mártont és a mártír Szent Kvirin (Quirinus) püspököt a malomkővel. A teológia, az Egyház szimbóluma egy ülő nőalak, alatta kis puttó tartja a Szily által megálmodott székesegyház első tervét. Az obediencia, az engedelmesség egy hölgyalak járommal a nyakában; egy röpülő angyal pedig egyenesen a Szombathely felett is őrködő isteni Gondviselés erejére, kisugárzására mutat…
– Milyen helyet foglal el Maulbertsch nagyszabású szombathelyi alkotása a gazdag életmű egészében? Illetve mint festőművész, restaurátor, vagyis e barokk mester minden tekintetben közeli ismerője, hogyan ítéli meg összességében Maulbertsch művészettörténeti jelentőségét?
– A művész mindig korának gyermeke. Maulbertsch a bécsi hochbarock korszakában került a művészeti akadémiára, amit Fischer von Erlach, Daniel Gran és Johann Michael Rottmayr neve fémjelzett. Ők az itáliai barokkot próbálták a franciával ötvözve átültetni ide, Közép-Európába. A Habsburgok mindig is művészetszeretők és -pártolók voltak, VI. Károly császár és Peter Strudel alapította az említett akadémiát, amely a klasszikus barokkra alapozott, miközben Nyugat-Európában már a rokokó korszaka dívott. Maulbertsch tehát először ezzel a klasszikus barokkal találkozott, amely aztán Paul Trogerrel oldódott, formálódott és alakult át. Troger birodalomszerte egy követhető „egyenstílust” alakított ki. Erre az Itáliát megjárt dél-tiroli festőzsenire elsősorban Solimena, Piazzetta és Sebastiano Ricci művészete hatott. A barokk korszak jeles szakértője, Pigler Andor jegyezte meg, hogy Troger a 18. századi közép-európai festészet talán legtündöklőbb csillaga. Ahogy megjelent a bécsi akadémián, mindent megváltoztatott. Forradalmasította, felszabadította az ott tanuló festőgenerációt, köztük Maulbertschet is, aki teljesen a hatása alá került. 1750-től, önálló működésének kezdetétől már ezzel a Trogertől átvett rokokó gondolkodásmóddal, mély expresszivitással alkotott. Hatalmas sikert aratott a bécsi piaristák Maria Treu-temploma számára készített monumentális freskóival. Ezután hívták meg Sümegre is, ahol 1757–58-ban festette meg a plébániatemplom gyönyörűséges falképeit, amelyek az érett rokokó legszebb példái közé tartoznak. A sümegi, illetve a székesfehérvári karmelita templomban látható alkotásai között erős a kapcsolat, jóllehet a székesfehérvári képeit már inkább Maulbertsch második festői periódusához sorolják a művészettörténészek.
– Az említett fő művek után a szombathelyi „apoteózis” miben más, vagy miben hozott újat?
– Maulbertsch már hatvanéves, amikor Szombathelyre hívták. Időközben megváltozott a kordivat és a világszemlélet. A „kalapos király” uralkodása, II. József áldatlan működése nemcsak az Egyházra, hanem a művészetekre is meglehetősen visszásan, megosztóan hatott. A felvilágosodással együtt járt a feltörekvő, liberális eszméket valló újgazdagok polgárosodása, a művészetek deszakralizálása. A nagy festői témák, „terek” helyett jött a kabinetszobák belső világa. Ugyan Maulbertsch is belekerült ebbe az áramlatba, de a császári rendelkezésekkel szemben ellenállást kifejtő Katolikus Egyház és a magyar arisztokrácia továbbra is ellátta megbízásokkal. Miután Kaunitz herceg Bécsből kiutasította Szily Jánost, a püspök visszatért szombathelyi palotájába, és oda „bezárkózva” igyekezett erősíteni a hit védelmét. Így készült Maulbertsch kompozíciója is, amely a hit és az isteni Gondviselés diadalát közvetíti. A még abszolút elemében lévő művész utolsó „rokokószerű” alkotása. Ezzel párhuzamosan készült el a pápai templom mennyezetképe is, azonban ott Es(z)terházy Károly püspök már egy teljesen más, klasszicizáló felfogást követelt meg a mestertől, akinek módosítania is kellett a beadott terveket. Az egy higgadtabb, kicsit szürkébb, felfogásában és kivitelezésében sematikusabb alkotás lett. Szombathelyen szerencsésebbek voltunk, mert a restaurálás során előkerültek az eredeti koloritok és gondolatok, amelyek világosan igazolták az idősödő Maulbertsch hihetetlen vitalitását, kompozíciós készségét és művészi zsenialitását.
Maulbertsch 1791-ben festett, Szent Mártont ábrázoló oltárképe
a szombathelyi székesegyházban
– Mi lesz a következő munkája; továbbra is Szombathely marad a fő bázisa?
– Az egyházmegye és a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont június 7-én Maulbertsch születésének 300. évfordulója alkalmából közösen szervezett konferenciát, illetve rendezett egy – a szombathelyi művészeti szakképző diákjainak a díszterem figurái által ihletett munkáit bemutató – kiállítást. Itt még nyárig folytatódnak a munkálatok, ahogy korábban említettem, jelenleg az utolsó fázis, a keleti oldalfal restaurálása zajlik.
És úgy néz ki, Perger Gyula, a látogatóközpont igazgatója még tartogat számomra megoldásra váró feladatokat.
Fotó: Molnár Péter, Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont
Pallós Tamás/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. június 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
