Az Európai Bizottság 3000 milliárd forintot vonna el hazánktól, november 19-ig kaptunk időt

Az Európai Bizottság 3000 milliárd forintot vonna el hazánktól, november 19-ig kaptunk időt

Döntött az Európai Bizottság, és egy nagy mértékű pénzmegvonást javasol Magyarországgal szemben, de a döntést az Európai Tanács szakminisztereire bízzák. A tárcavezetőknek november 19-ig kell dönteniük arról, hogy megfogadják-e a bizottsági javaslatot és elvonják Magyarországtól a pénzeket, vagy lezárják az eljárást.

Ez körülbelül a kötelezettségvállalások 65 százalékának felfüggesztését jelentené, ami körülbelül 7,5 milliárd eurót, vagyis körülbelül 3000 milliárd forintot jelent.

Johannes Hahn, a költségvetésért felelős biztos a hvg.hu szerint azt közölte, hogy a biztosok kollégiuma egyhangú döntést hozott a magyar jogállamisági mechanizmusról. Céljuk az volt, hogy az Európai Unió pénzügyi érdekét védjék.

Hírdetés

Hahn a magyar problémák közé sorolta a rendszerszintű hiányosságokat a közbeszerzések területén, a közérdekű vagyonkezelő alapítványok és az ügyészségi munka területén található hiányosságokat, valamint a korrupciót, ugyanakkor kiemelte, hogy Magyarország fontos vállalásokat tett. Ezek közé sorolta például a korrupcióellenes hatóság létrehozását is, a közbeszerzési törvény módosításának vállalását, a közszereplők vagyonbevallásának módosítását.

“Ezt kifejezetten üdvözöljük, még ha későn is érkezett” – idézi lap.

Ezek az intézkedések megfelelőek lehetnek, ha megfelelő jogszabályi formába öntik őket és megfelelően hajtják őket végre. A részleteket azonban még látni kell – emelte ki a költségvetési biztos.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »