Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön engedélyezte a Pfizer-BioNTech 5-11 éveseknek kifejlesztett koronavíruselleni oltását. Ez az első, kisgyermekek számára EMA által engedélyezett készítmény, de ugyanezt kapják a 11 évesnél idősebb gyerekek is. A különbség annyi, hogy a kisebb gyermekek csak harmadakkorra adagot kapnak az oltásból, de ugyanúgy felsővgétagba adják be, és három-négy hetet kell várni a két adag között.
Az EMA által készített tanulmány szerint az 5-11 éveseknek szánt vakcina által kiváltott immunválasz “összehasonlítotható” volt a 16-25 éveseknél alkalmazott 30 mikrogrammos verziónál mérttel.
A klinikai tesztekbe 2000 gyereket vontak be, egy részük (1305 gyerek) vakcinát kapott, másik részük (663 gyerek) placebót. Ez utóbbiak körében 16-an kapták el a koronavírust, az beoltottaknál azonban csak hárman.
A tapasztalt mellékhatások között van fájdalomérzet az oltás helyén, a levertség, fejfájás, izomfájdalom vagy hidegrázás, de csak mérsékeltem vagy közepes erősséggel jelentkeztek legfeljebb egy-két napig.
Az EMA megállapítása szerint a vakcina alkalmazása az 5-11 éves korosztály számára engedélyezett oltás előnyei nagyobbak, mint az esetleges kockázatok, főleg azoknál a gyerekeknél, ahol a súlyos lefolyású COVID-ra nagyobb esélye nagyobb. Az EMA határozata most az Európai Bizottság elé kerül, ők adják ki azt a rendeletet, amely az EU területén érvényes lesz.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »