Az egyházakat érintő salátatörvényről tárgyalnak a képviselők

Az egyházakat érintő salátatörvényről tárgyalnak a képviselők

Az Országgyűlés kedden az egyebek mellett az egyházak tevékenységének anyagi feltételeit is érintő kormányzati javaslatról tárgyal.

A parlament hétfőn kezdődött ülésének második, befejező napja reggel 9 órakor, a magyar parasport napjára történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Hírdetés

A napirenden ezt követően egyetlen előterjesztés általános vitája szerepel. A képviselők a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvénymódosító javaslatáról mondhatják el a véleményüket. A Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése utáni sajtótájékoztatón korábban az hangzott el, hogy ez egy több témát is érintő úgynevezett salátatörvény-tervezet.

Az Országgyűlés – a honlapján elérhető információk alapján – a március 7-i héten tartja következő, egyben jelenlegi ciklusának utolsó ülését, amelyen Áder János köztársasági elnök utódjáról is döntés várható.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »