Az egészségügyi szakemberek is oltásra biztatnak

Az egészségügyi szakemberek is oltásra biztatnak

Nagyjából három hónapja tart Magyarországon a koronavírus-elleni oltások beadatása, Ukrajnában pedig egy hónappal ezelőtt, február 24-én adták be az első vakcinát. A lakosság tömeges oltására ugyan még bizonyosan sokat kell majd várni, de azért megtörténtek az első lépések már nálunk is ezen a téren. Szűkebb pátriánkban, a Beregszászi járásban is szép számmal vannak már olyanok, elsősorban egészségügyben dolgozó szakemberek, akik túl vannak az első oltáson, néhányat közülük meg is szólaltattunk, hogy mondják el tapasztalataikat.

– Március 13-án a kórházunk 58 alkalmazottja, valamint a beregszászi és hozzá tartozó mentőállomások 28 szakembere részesült a Covishield nevet viselő védőoltásban, ami a brit AstraZeneca cég Indiában gyártott vakcinája – mondta el lapunknak dr. Ivan Males, a Linner Bertalan nevét viselő Beregszászi Járási Kórház főorvosa. – Azóta még tizenegynéhányan, elsősorban a covidos betegeket ellátó szakember is megkapta az első oltását, és a legtöbben közülük jól viselték a vakcina beadását. Jómagam is köztük voltam, és bár az oltakozást követő egy-két napon kisebb hőemelkedést tapasztaltam, mindez nem jelentett különösebb akadályt a feladataim ellátása során.

Az elsők között volt a beoltottak között dr. Pauk László beregszászi orr-fül-gégész, aki egy jó ideje már a koronavírus-betegek ellátására szakosodott infektológiai osztályon teljesít szolgálatot.

– Eddig még elkerült a betegség, éppen ezért volt fontos számomra, hogy az immunrendszerem egy mesterségesen előidézett védettséget is kapjon, mivel, sajnos, egyre több az osztályon kezelődő beteg, akik sokszor igen súlyos állapotban kerülnek felvételre – mondta. – Bevallom, egy pici félsz azért volt bennem az esetleges mellékhatásokat illetően, de hála Istennek, semmilyen helyi, vagy általános reakciót nem tapasztaltam az oltást követően.

Jól viselte a Covishield-oltást Márton Rozália, az intenzív osztály anaszteziológiai szakápolója is, aki ugyancsak március 13-án részesült az első vakcina-adag beadásában.

Hírdetés

Nap mint nap súlyosabbnál súlyosabb állapotban lévő betegek kerülnek az osztályunkra, akik közül, sajnos, már nem egyet elvesztettünk. Ezeket az emberi sorsokat átélve, egy percig sem kételkedtem az oltás beadatásával kapcsolatban, hiszen jelen állás szerint egyedül a vakcináció nyújt biztonságos védettséget a kór ellen – mondta el lapunknak Rozália.

Ugyan nem kapta még meg az oltást, de a közeljövőben beoltatja magát dr. Hennagyij Andrejev, az infektológiai osztály főorvosa is, aki alig egy hónapja esett át a betegségen, így még védettnek számít a vírus ellen.

– Most inkább azoknak a kollégáknak van szükségük az oltásra, akik még nem estek át a betegségen, vagy akiknek már ,,lejáróban van” a védettsége – mondta el a szakember. – Azokat az embereket, akik már átélték ezt a kórt, netán családtagot, vagy ismerőst veszítettek el a betegség következményeként, aligha kell meggyőzni a védőoltás fontosságáról, a vírustagadók, vagy vírusszkeptikusok pedig előbb-utóbb maguk is rájönnek majd, hogy jelen helyzetünkben egyedül a védőoltások jelentenek biztos esélyt a betegség elkerüléséhez.

Március 21-i állapot szerint Ukrajnában eddig 108 310-en részesültek koronavírus-elleni védőoltásban, azon belül Kárpátalján valamivel több mint 3 ezer személy kapta meg az első adag vakcinát.

(felvégi)


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »