Az egészségügyi tárca kitart amellett, hogy a kórházi hálózat reformjának keretében gyermek sürgősségi ambulanciákat és szülészeteket kell megszüntetni – közölte a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS). A társulás ezután a pártokkal akar tárgyalni.
Nem jutottunk közös nevezőre”
– jelentette ki Jozef Božik, a ZMOS elnöke, miután szerdán (június 7.) tárgyalt Michal Palkovič egészségügyi miniszterrel. Leszögezte, a ZMOS továbbra is ellenzi ezt a reformtervet, mert egyes régiókban veszélybe sodorja az egészségügyi ellátást.
A társulás ezért még a parlamenti választás előtt tárgyalni akar azokkal a pártokkal, amelyek várhatóan átlépik az 5 százalékos bejutási küszöböt.
Meg akarjuk győzni őket, hogy a szóban forgó kórházi osztályok megmaradása rendkívül fontos az érintett városok számára. Azt is kérni fogjuk, hogy ott, ahol hajlandók ügyeletet vállalni az orvosok, maradjon meg a sürgősségi ellátás”
– tette hozzá Božik.
A ZMOS ugyanakkor üdvözli, hogy javult a kommunikáció az egészségügyi tárcával.
Felkínálták, hogy a társulásunk tagokat jelölhet egyes minisztériumi bizottságokba, ezáltal legalábbis gyorsabban jutunk hozzá a minket érintő információkhoz, és a ZMOS eredményesebben védheti az önkormányzatok érdekeit”
– mondta Božik.
A minisztériumi javaslat értelmében három fázisban hajtják végre a gyermek sürgősségi ellátás szűkítését. Az ok a túlterheltség, kevés a gyerekorvos. Emellett a kórházi hálózat reformja keretében a terv szerint öt szülészetet szüntetnek meg.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »