A Markíza információi szerint az állam készen áll, hogy felelősséget vállaljon azokért, akiknek a vakcina miatt hosszú távú egészségügyi következményekkel kell számolniuk.
Eduard Heger miniszterelnök a közösségi médián kijelentette, legfőbb célja, hogy a 60 éven felüliek számára kötelezővé tegyék az oltást.
Az oltatlanok azonban negatív véleménnyel vannak a vakcináról. „Elég sokan vannak olyan helyzetben, hogy meg kell indokolniuk maguknak, miért is kapják meg az oltást” – mondta Robert Klobucký, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa a Markízának.
A televízió értesülései szerint azonban az állam kész lehet felelősséget vállalni a vakcina esetleges hosszú távú következményeiért. A gyógyszerekről szóló törvénymódosításba került bele egy olyan mondat, ami az államot teszi felelőssé az életben és a testi épségben bekövetkezett károkért bármelyik Covid-vakcina beadását követően. Marek Krajčí volt egészségügyi miniszter (OĽaNO) továbbra is módosítani akarja a rendeletet, hogy az az elmúlt évben beadott vakcinákra is vonatkozzon – közölte a Markíza.
Az igazságügyi miniszter szerint az embereknek valóban vannak félelmeik azt illetően, hogy mi történik majd velük az oltás felvétele után, ezért a televíziónak elmondta, erre érzékenyebben kell reagálniuk.
(br, tvnoviny.sk)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »