Átütemezett tárlatok, online megnyitók, elmaradt értékelő visszajelzések

Átütemezett tárlatok, online megnyitók, elmaradt értékelő visszajelzések

Egy igazán embert próbáló év utolsó napjait éljük. Milyen volt a 2020-as esztendő a képzőművészet terén? Milyen megpróbáltatások érték a civil szervezetek vezetőit? Hogyan oldották meg a magyarországi iskolába való  eljutást a felvidéki magyar szülők? Milyen átalakuláson ment át kulturális életünk? Milyen módszerrel oktathatóak a képzőművészeti szak növendékei? Mindezekre választ kaptunk az Ipolyságon élő és alkotó Kutak Adrienn keramikusművésztől.

„Voltak olyan részei az életemnek, melyeket nem befolyásolt a koronavírus-járvány, ugyanakkor sok tekintetben alaposan átírta a terveinket” – kezdte a Felvidék.ma kérésére az évértékelést a nemzetközileg is elismert keramikus iparművész.

Mint elmondta: az alkotás folyamata zökkenőmentes volt, számos megrendelésre készültek alkotások,  köztük egy holokauszt-emlékfal elkészítésén is dolgozott a most záruló esztendőben. „A műtermemben szinte folyamatosan dolgoztam, ennek örülök. Sajnos akadnak jócskán olyan pályatársak, akik számára igazán nehéz volt az idei év” – magyarázta.

Ugyanakkor az elkészült, jelentős méretű rózsahegyi emlékfal ünnepélyes átadására a járványügyi helyzet miatt nem kerülhetett sor.

– vázolta fel.

Aktív és igen termékeny alkotói tevékenységet folytató keramikusként számos önálló és csoportos kiállításon mutatta meg egyedi és folyton változó munkásságát.

A 2020-as esztendőben ezen a téren is megváltozott a helyzet. Még január elején a komáromi Limes Galériában a V4 Keramia Art című csoportos tárlaton volt látható pár alkotása. Majd március 2-tól a pozsonyi Szlovák Művészeti Szövetség Umelka Galériájában került megrendezésre a Föld rétegei című önálló kiállítása.

Hírdetés

Emellett Hódmezővásárhelyen, illetve Losoncon jelent meg közös kiállításokon, ám ezeket már csak online nyitották meg. Emellett egy budapesti, könyvbemutatóval egybekötött kiállításon is látható volt alkotása szeptember folyamán.

Kutak Adrienn édesanyaként heti szinten ingázik Ipolyság és Balassagyarmat között. A huszonnégy éves Ádám egy balassagyarmati speciális bentlakásos iskola diákja. Mint oly sok szülőt, így őket is érzékenyen érintette a kialakult helyzet és a határzár. Mint elmondta: méltányossági engedély kiváltásával részben megoldódott az ingázás. Ugyan jelen helyzetben immár két és fél hónapja Ádám is távoktatásban részesül, de a kis család ma már zökkenőmentesen veszi az akadályt.

Kutak Adrienn a főleg fogyatékos gyermekeket és fiatalokat segítő Charitas Saag Polgári Társulás vezetőségi tagjaként tapasztalta a civil szervezeteket sújtó nehézségeket.

– hangsúlyozta.

A civil szervezet által működtetett Kék Sugár elnevezésű szabadidőközpont számos foglalkozásnak adott otthont. Már huzamosabb ideje együttműködtek a Lévai Regionális Művelődési Központtal is. Sajnos idén márciustól elmaradtak a közös alkalmak is. Remélik, hogy a helyzet javulását követően folytatódhatnak a programok.

Az Ipolyság Város Pecsétje kuratóriumának tagjaként az alapítvány által üzemeltetett Menora Saag Centrum Artis kiállítóhely kurátora is.

„Igyekezetünk ellenére számtalan alkalommal kellett változtatnunk, terminusokat átütemeznünk. Sajnos el is maradtak egyes tárlatok”– avatott be a részletekbe. Újdonságként online kiállításmegnyitóval is próbálkoztak az idei kiállítási évadban. A járványügyi megszorítások értelmében több hétig zárva volt a kiállítóhelyiség, a fennmaradó időben pedig a közegészségügyi előírások szigorú betartása mellett látogathatták a művészet iránt érdeklődők.

„Megtanultam online tanítani a képzőművészetet” – mondta mosolyogva az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola képzőművészeti tanszakának pedagógusaként is működő Kutak Adrienn. A távoktatás során élményadó feladatokkal látta el a növendékeket, melynek egyik célja a helyzetből való felszabadulás is volt.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »