Alex Dowsett világrekordot döntene Mexikóban (Kerékpározás)

Alex Dowsett világrekordot döntene Mexikóban (Kerékpározás)

A brit Alex Dowsett november 3-án a mexikói Aguascalientesben próbálja meg visszaszerezni az egyórás kerékpározás világrekordját.

A 33 esztendős versenyző közölte, amikor 2015 májusában 52,937 kilométerrel világcsúcsot ért el, úgy érezte, hogy maradtak még rejtett tartalékai. Alex Dowsett már tavaly felkészültnek érezte magát a csúcsdöntésre, de akkor koronavírusos megbetegedése meggátolta ebben, és egy évnek kellett eltelnie, hogy ismét próbát tegyen. Kiemelte: tisztában van azzal, hogy a rekordot tartó belga Victor Campenaerts 55,089 km-es teljesítményével nagyon magasra tette a lécet, de úgy érzi, képes megfelelni ennek a kihívásnak. Campenaerts rekordja ugyancsak az aguascalientesi velodrómban született, a brit kerekes szerint a helyszín 1887 méteres tengerszint feletti magassága előnyt és hátrányt is jelent. Dowsett továbbá elmondta, hogy órákon át gyakorolt szélcsatornában, és csúcstechnológiás kerékpárja mellett a ruházatát is kifejezetten erre az alkalomra tervezték.

Annak idején Manchesterben tekert rekordja mindössze 36 napot élt meg, mivel honfitársa, Bradley Wiggins Londonban 54,526 km-t teljesített. Campenaerts utóbbi csúcsot döntötte meg 2019. április 16-án.

Hírdetés

 

A koppenhágai Tivoliban lesza csapatbemutató

A jövő évi Tour de France országúti kerékpáros körverseny csapatbemutatóját a koppenhágai Tivoliban rendezik. A szervezők hétfői bejelentése szerint a 2022. június 29-i eseményre tízezer szurkolót várnak. A Tour két nappal később rajtol a dán fővárosból, az első napon egy 13 kilométeres egyéni időfutam lesz. Dánia további két szakasznak ad otthont. A július 1. és 24. közötti viadal további menetrendjét ma ismertetik Párizsban. 

Eredetileg az idei Tour de France rajtolt volna Koppenhágában, ám a koronavírus-járvány miatt úgy döntöttek, hogy inkább a 2022-es kiírás kezdődjön ott, ráadásul az idén nyáron a szintén egy évvel elhalasztott labdarúgó-Európa-bajnokság több mérkőzését is a városban rendezték


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »