A baloldal mindig a család felszámolásáért, az abortuszért és az LMBTQ-jogok kiterjesztéséért harcolt, az aberráció legalizálását követelte.
A marxisták mindig azt hangoztatták a társadalom felé, hogy meg kell szabadulni mindenfajta elnyomástól, és kerestek valamilyen társadalmi csoportot, akit fel kell szabadítani. Ez a csoport napjainkban az LMBTQ-közösség.
A nyugati egyetemeken domináló baloldali akadémikusok és professzorok bűnbaknak kiáltották ki a heteroszexuális fehér férfiakat. A neomarxista ideológia szerint ők felelősek a nők és a kisebbségek szenvedéseiért. A nyugati egyetemeken a hallgatókat már nem a tanulmányi teljesítményük alapján bírálják el. Sokan a tehetségük és szorgalmuk ellenére azért nem juthatnak kutatói pozícióhoz, ösztöndíjhoz, mert fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak.
A baloldal családellenességének gyökerei a francia forradalomig nyúlnak vissza. A tradíciók ellenségei már a forradalom kirobbanása előtt pornográf röpiratokat terjesztettek, szexuális tartalmú gúnyversekkel és ízléstelen dalokkal mérgezték a közéletet. A forradalmárok célja a királyné, Marie Antoinette hitvesi hűségének és jó hírének befeketítése volt. Szexuális bűnökkel rágalmazták és kajánul elmélyedtek azok részletezésében, hogy ezzel az uralkodópár gyermekeit fattyaknak a királynét hűtlennek és élvhajhásznak, magát XVI. Lajost pedig impotens, tétova és tehetetlen emberként mutatták be, aki a saját feleségének sem tud parancsolni. Így jött létre a „politikai pornográfia” műfaja. A forradalom során nem kevesebb, mint 200 pornográf könyvet adtak ki Franciaországban. Amikor a nemzetgyűlés 1791. július 7-én visszahőkölve a dekadenciától korlátozni kezdte a pornográfia terjesztését, hogy a fiatalokat ne rontsa meg ez a propaganda, a jakobinus Robespierre tiltakozott a szólásszabadság megsértését hangoztatva.
A családellenességet Marx és Engels is átvették. A Kommunista Kiáltvány felszólított a család, mint az osztálytársadalom termékének eltörlésére.
„A szent család titka a földi család. Hogy az előbbit eltüntessük, az utóbbit kell elméletben és gyakorlatban megsemmisíteni.” (Marx ̶ Engels Összes Művei, 3. kötet, 6. o.)
Engels a férjet kizsákmányolónak, míg a feleséget a kizsákmányolt és elnyomott proletárként aposztrofálta. A család véleménye szerint „dekadens, destruktív és haszontalan”, az „egyenlőség és a testvériség” abszolút ellensége, amelyet le kell rombolni.
Marx és Engels a hagyományos család helyett egy beteges utópiát vázolt fel. „Férjem” és „feleségem” viszony helyett „hímneműek” és „nőneműek” táborát, ahol az lesz a „jó”, hogy nem lehet majd megmondani, ki kihez tartozik szorosan.
A kommunista filozófia a család ellen indított támadása mellett helytelenítette az „irracionális félelmet a homoszexualitástól” is, és nem tartotta azt elutasítandó mintának.
Ezt Oroszországban a bolsevikok emelték állami szintre. Az 1920-as években, lehetővé tették a házasságon kívüli élettársi kapcsolatokat és eltörölték az öröklési törvényeket. Ennek adott hangot Alekszandra Mihajlovna Kollontaj marxista feminista ideológus: „A család immár nem szükségszerű: nincs rá szüksége sem az államnak, mivel elvonja a nőket a társadalmilag hasznos munkától, sem a családtagoknak, mivel a gyereknevelés funkcióját az állam veszi át.”
Lenin regnálása idején homoszexuálisok és transzneműek is magas állami és pártfunkciót tölthettek be.
A kommunisták ezzel az első rést ütötték azon a szellemi és erkölcsi falon, amelynek leomlása végül a huszonegyedik század elejére a szexuális aberráció tömegméretekben való megjelenéséhez vezetett Európában. A marxizmus a szexuális szabadosságot „a forradalom ajándékának” tekintette.
Antonio Gramsci olasz kommunista filozófus a Nyugat számára fogalmazta meg azt a hosszútávú stratégiát, hogy az osztály nélküli társadalom eléréséhez kulturális hegemóniára van szükség. Gramsci felfogása szerint ehhez el kell foglalni a kultúra kulcspozícióit – az egyetemeket, a médiumokat, a művészeti és a tudományos élet meghatározó terepeit. Ezzel párhuzamosan pedig olyan koalíciót kell építeni, amelyben a társadalom elnyomottnak vélt csoportjai lépnek szövetségre egymással. Munkások, nők, színesbőrűek és deviáns szexuális orientációjú egyének.
A Skóciában született homoszexuális Harry Whyte 1931-ben csatlakozott a Communist Party of Great Britain nevű kommunista szervezethez. Whyte marxista nézőpontból írt a melegek jogainak védelméről, a homoszexualitás elfogadottá tételét pedig az egyetemes emancipációért folytatott küzdelem részének tekintette. Álláspontja az volt, hogy a hagyományos családmodellt, az abortusz tilalmát és a szexuális aberrációk korlátozását a kapitalizmussal együtt kell felszámolni.
A szexuális aberráció elfogadottá tételében úttörők voltak a kommunisták. A marxizmussal szemben pedig erős szimpátiát tanúsított a zsidóság jelentős része. Oroszországban ezres nagyságrendbe jelentkeztek zsidók a bolsevik pártba és a magyarországi tanácsköztársaság idején is felül volt reprezentálva a számuk a vezető rétegben. Az 1917-es bolsevik hatalomátvétel nem valósult volna meg külföldi pénzügyi támogatás nélkül. Edgar Sisson, az Egyesült Államok Közinformációs Bizottságának pétervári képviselője 1918-ban dokumentumokkal bizonyította, hogy az orosz bolsevikok tevékenységét németországi bankárok finanszírozták. Lenin és Trockij mögött mint pénzügyi támogató ott állt Max Warburg és Jacob Schiff. A Rockefellerek gondoskodtak a bolsevizált Oroszország pénzügyi támogatásáról, amint azt Antony Sutton, a Hoover Intézet kutatója a Western Technology and Soviet Economy című könyvében bizonyítja. Pontosan úgy, ahogy a nyílt társadalmat hirdető hálózat támogatja napjainkban az LMBTQ-lobbista és a bevándorláspárti szervezeteket. Leninék is a népre hivatkoztak – akárcsak idehaza a baloldali ellenzék – de valójában egy szűk, önmagát világmegváltónak gondoló elit erőltette rá akaratát az orosz népre. A bolsevikokat a globális pénzügyi elit segítette győzelemre Oroszországban.
A szexualitás terén a totális anarchizmust vallották az 1968-as nyugat-európai kultúrmarxista lázadások. A mozgalom különféle baloldali eszmékből – mint a marxizmus, trockizmus, anarchizmus és a maoizmus – saját ideológiát összegyúrva bontott zászlót, amely a „szexuális felszabadulást” azonban nemcsak a felnőttek, hanem a kiskorúak számára is el akarták hozni, amellyel pedofília politikai filozófiáját alapozták meg.
A franciaországi diáklázadások egyik vezetője az askenázi zsidó családban született és a gyermekek iránt beteges vonzódást érző Daniel Cohn-Bendit volt, aki 2014-ig a Európai Parlament képviselője volt.
A diáklázadás résztvevői a biszexualitását nyíltan vállaló és számos kiskorú lánnyal viszonyt folytató Simone de Beauvoir nevét a zászlajukra tűzték, aki lefektette a feminizmus családellenes programjának alapjait: „Míg le nem romboljuk a családot a család mítoszával együtt, a nők elnyomatása fennmarad. (…) El kellene tiltani, hogy a nőnek egyedüli hivatása, szakmája lehessen a házasság.”
Simone de Beauvoir 1977-ben a kommunista eszméket valló homoszexuális történész-filozófussal, Michel Foucaulttal; a Francia Kommunista Párttal együttműködő ateista filozófussal, Jean-Paul Sartreval; Jacques Derrid filozófussal, Hélène Cixous feminista írónővel és Françoise d’Eaubonneval, a Front homosexuel d’action révolutionnaire nevű homoszexuális forradalmi szövetség társalapítójával és az ökofeminizmus megteremtőjével együtt aláírt egy a francia parlamentnek címzett nyílt levelet, amelyben a felnőttek és a tizenöt év alattiak között létrejövő szexuális kapcsolatok dekriminalizálását követelte. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy törvényessé kívánták tenni a gyermekekkel folytatott szexuális kapcsolatot, vagyis a pedofíliát.
„Munkásságuk” hatása a mai napig érezhető, és amelyből mind a mai napig előszeretettel merítenek a pedofíliát relativizáló vagy éppen gyakorló jogvédők. Az 1968-as kultúrmarxista szexuális forradalom öröksége gyermekeket tett tönkre.
Hollandiában 2006-ban a pedofilok pártot alapítottak Testvéri Szeretet, Szabadság és Sokféleség Pártja néven. Politikai programjaik között szerepelt többek között a a szexualitás legalizálása 12 éves kortól és a kábítószerek fogyasztása. A párt alapítói Marthijn Uittenbogaard, Ad van den Berg és Norbert de Jonge voltak. Ad van den Berget 1987-ben egy 11 éves fiú molesztálásáért ítélték el.
A pedofília hívei a befogadó LMBTQ-mozgalom szárnyai alatt igyekeznek legalizálni aberrációjukat.
A liberálisok sokszor háborodnak fel azért, ha összemossák az „LMBTQ-közösségeket” a pedofilokkal, azonban egyre csak ezt alátámasztó bizonyítékok kerülnek napvilágra. Az USA legnagyobb LMBTQ-szervezetének is pedofil igazgatója volt Jeren Andrew Miles személyében, aki egyben a Meta globális közösségszervezési igazgatója is volt, de sokszor megesett, hogy transzneműről derült ki, hogy pedofil hajlamai vannak.
A baloldal – bármely irányzatot is képviselte – mindig is a család felszámolásáért, az abortuszért és az LMBTQ jogok kiterjesztéséért harcolt, mindig is az aberráció legalizálását követelte. A marxizmusnak nincs semmiféle erkölcsi mércéje.
(Az írás eredetileg a Magyar Jelenen jelent meg)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
