Bahjat Elia Karakach, a Szentföldi Kusztódia szerzetese és Aleppó latin plébánosa a tizenhárom éve tartó háború, a földrengés és a gázai konfliktus következményei által sújtott városról beszélt a Pápai Missziós Művek portáljának. „Nem nagyon látunk jövőt magunk előtt, a világnak be kell avatkoznia.”
Gyerekzsivajtól hangos a Szent Ferenc-plébánia udvara az Al-Aziziyah negyedben, ahol a nyári oratóriumot tartják. A nyugalom kis oázisa ez Aleppó szívében, ahol a gyerekek mindenki másnál jobban a saját bőrükön tapasztalják meg a meggyötört város szenvedéseit: a háborút, amely tizenhárom év után még mindig nem mondható befejezettnek, a 2023. februári pusztító földrengést, amely miatt sokan még ma sem tudnak aludni éjszaka. „Több mint egy évvel a földrengés után még mindig vannak olyan gyerekek, akik nem tudnak egyedül aludni” – erősíti meg Bahjat Karakach, a latin templom ferences plébánosa. Ma már azzal is tisztában van, hogy a gázai konfliktus is ráveti árnyékát a kimerült szíriai népre: „Az elmúlt hónapokban az erőszak többször is átlépte az ország határát, és még kevésbé érezzük magunkat biztonságban. Az emberek elvesztették a bizalmukat, nem látnak jövőt.”
Nehéz megjósolni, mi jöhet ebben a világban, ahol szemmel látható az anyagi pusztulás – hiszen a város még nem épült újjá, sem a háború által leginkább sújtott, sem a rengések által lerombolt rész –, de a társadalmi és gazdasági pusztulás is. Néhány héttel ezelőtt Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja a Biztonsági Tanács képviselői előtt mély aggodalmát fejezte ki a régió helyzete és annak következményei miatt egy olyan országban, ahol „megoldatlan konfliktusok, forrongó erőszak és ellenségeskedések dúlnak, amelyek bármelyike új tűzfészekké válhat”. Az Aleppó környéki vidéki területeken az Aszad-ellenes lázadók – akik évek óta a közeli Idlíbben barikádozták el magukat – által indított drónok az izraeli rakétákkal egyszerre vannak jelen, amelyek iráni érdekeltségeket és szövetségeseket céloznak a térségben. A keresztül-kasul vívott háború közepette élő emberek arra összpontosítanak, hogyan vészeljenek egy-egy napot, hogyan tegyenek legalább egyszer ételt az asztalra.
„Szíriáról egyre inkább megfeledkezik a nemzetközi közösség: az év elején maga az ENSZ Világélelmezési Programja csökkentette a támogatását, mondván, hogy nincs több pénz – említi Bahjat atya, – de az emberek szükségletei egyre nagyobbak. A földrengés miatt nincs elég lakható ház, a bérleti díjak pedig megduplázódtak. Egy lakás bérlése többe kerül, mint egy átlagos havi fizetés, és sokan sajnos fedél nélkül maradtak.” Sokan mások kétségbeesetten úgy döntöttek, hogy visszatérnek otthonukba, a részben leomlott épületekbe, teljes bizonytalanságban: a nyomor nem enged más választási lehetőséget.
Az ország gazdasági helyzete aggasztó: 2020 óta a szíriai font értéke a tizenötödére csökkent a dollárhoz képest, és az elmúlt évben az infláció miatt az élelmiszerárak megduplázódtak. A termelő ágazat még Aleppóban is, amely város a háború előtt az ország kereskedelmi és ipari fővárosa volt, halálos csapást szenvedett, miközben a nemzetközi szankciók megbénítják az újraindulás minden lehetőségét.
Az állam a maga részéről nincs jelen: „Az iskolarendszertől az egészségügyig az intézmények mindenütt képtelenek biztosítani az alapvető szolgáltatások működését” – magyarázza a 48 éves pap, aki Aleppóban született és nőtt fel, majd több évig Olaszországban tanult. Az iskolák vagy már nem léteznek, mert romhalmazzá váltak, vagy nem működnek, mert a tanároknak nincs módjuk eljutni oda. A gyerekek számára gyakran lehetetlen, hogy folytassák tanulmányaikat, szakképző iskolákba járjanak, és ennek súlyos következményei vannak a munkaerőpiacra nézve: a munkanélküliség növekszik, a szegénység pedig elhatalmasodik. Ha pedig valaki megbetegszik, nem számíthat a jóléti rendszerre: az orvosi ellátásért fizetni kell, a műtétek elképesztő költségekkel járnak.
Hogyan maradnak tehát életben az emberek? „A külföldi rokonoktól érkező pénzátutalásoknak köszönhetően: mostanra gyakorlatilag minden családnak van legalább egy olyan tagja, aki kivándorolt. Aztán a civil szervezetek és a humanitárius intézmények támogatásának köszönhetően. Ma a szíriaiak 80 százaléka szorul valamilyen külső segítségre” – a válság kezdete, 2011 óta nem volt ilyen magas ez az arány.
„Mi mint Egyház az anyagi segítségnyújtás több frontján az élvonalban állunk, az étkeztetéstől kezdve a fiatalok támogatásán át a megrongálódott házak újjáépítéséig” – mondja Karakach atya, aki a Szent Ferenc-plébánia hatszáz családja, de sok más család számára is támaszt jelent ebben a városban, amely hagyományosan az ország leginkább multietnikus és kozmopolita városa. „Számos kezdeményezésünk túlmutat a templom falain, és minden szíriait elér, felekezeti különbségtétel nélkül. Van néhány projektünk a muszlim többségű városrészekben, amelyeket korábban milicisták szálltak meg, és ahol most a nyomor és a pusztulás uralkodik. Az anyagi segítségnyújtás mellett pszichológiai támogatást nyújtunk árva, elhagyott gyerekek és a volt milicisták gyermekei számára, többek között művészeti és sporttevékenységek révén. Az írni-olvasni tudásért dolgozunk: vannak olyan nők, akik nem tudtak olvasni, és ma már egyetemre járnak. A változás apró jelei, amelyek a sok fáradozás és aggodalom közepette reményt adnak.”
Bahjat atya számára az Egyház ma „fényt jelent a sötétség közepette”. Milyen értelemben? „Mostanra mi, keresztények kevesen maradtunk, a hétköznapi lelkipásztori munka és a szíriaiak méltó életét segítő szociális szolgálat mellett mégis olyan elkötelezettséget vállalunk az oktatás és a megbékélés iránt, amely fontos befektetést jelent a társadalom jövője szempontjából. Az alulról felfelé építkező közös munka egy módja annak, hogy lebontsuk a bizalmatlanság falát és újjáépítsük a kapcsolatokat.” A fiatalokkal kezdve: „A fiatalok hihetetlenül életteliek és tele vannak energiával. Ők a plébániánk szíve: ők tartják a hittant, működtetik a cserkészcsoportokat, a kicsik lelki támogatását célzó projekteket. Amikor új projektekbe kezdünk, mindig lelkesek és készek elköteleződni, annak ellenére, hogy az életük nagyon bonyolult. Mindannyiuknak, még azoknak is, akik folytatják tanulmányaikat, munkát kell találniuk, sokszor nem bejelentett munkát, hogy segítsék a családot: gyerekeket korrepetálnak, alkalmi munkákat végeznek.”
Ezeknek a fiataloknak, akik előtt nincsenek kilátások, akiket csábít a kivándorlás lehetősége, a ferences szerzetesek mikroprojekteket kínálnak, ha vállalkozást szeretnének indítani: „Sokan adják be hozzánk az ötleteiket, kiválasztjuk a legígéretesebbeket, és az alkotóknak képzéseket biztosítunk arról, hogyan kell létrehozni és működtetni egy üzleti projektet, amelynek elindítását aztán támogatjuk.”
Karakach atya ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a világnak újra foglalkoznia kell Szíria jövőjével: „Nem akarunk örökké segélyekért koldulni, és megvannak az eszközeink ahhoz, hogy újjáépítsük országunkat, de meg kell oldani a válságot és ehhez a nemzetközi közösségnek is hozzá kell járulnia. Olykor úgy tűnik, nem érdekli őket területünk stabilizálása.” Az első konkrét intézkedés? „A gazdasági szankciók feloldása, amelyek nemcsak az szegénységet növelik az emberek között, hanem termékeny talajt teremtenek a korrupciónak és az illegalitásnak is.” És természetesen a gázai tűzszünet és a régióban a háború fokozatos visszaszorítása: „A szíriaiak kimerültek a háborúban, szeretnének végre új lapot nyitni.”
Forrás: Mondo e Missione
Fotó: Mondo e Missione; Proterrasancta.org
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
