A vers ünnepe Érsekújvárban

A vers ünnepe Érsekújvárban

A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya és a Csemadok Országos Tanácsa az elmaradt Tompa Mihály Országos Verseny helyett meghirdette a Petőfi – Tompa Országos Seregszemlét, amelynek iskolai és körzeti fordulói kora tavasszal zajlottak, április folyamán megvalósultak a járási fordulók, április végén, május elején pedig a regionális fordulókat is megtartották.

A Petőfi – Tompa Országos Seregszemle országos fordulóját május 28–án tartották meg Érsekújvárban. A seregszemle döntőjének első rendezvénye május 26-án volt, a Komáromi Jókai Színház előadásában a Mátyás sípja című darabot az érsekújvári, a kürti, az udvardi, szímői és a tardoskeddi tanulók látták.

Május 27-én este Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere üdvözölte a jelenlévőket:

– fogalmazott.

Pénteken este a verséneklő zenekarok adtak koncertet, a Kor-Zár zenekar vendégei a Kicsi Hang és a Ketten együttesek voltak, akik nagy sikerrel tolmácsolták a megzenésített verseket, a Csemadok székházának nagyterme megtelt a másnapi versenyre érkező versenyzőkkel és érdeklődőkkel.

A koncertek után Neszméri Tünde, a Csemadok ifjúságért felelős elnökségi tagja mondott köszönetet az előadóknak, kiemelve: az előző években volt verséneklők versenye is, az idei évben ezt a három verséneklő zenekar koncertjével pótolták.

Bízik benne, hogy Érsekújvárban valódi versünneppé válik a hétvége a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának köszönhetően.

A döntő előtt Ožvald Tamara szavalatával kezdődött a koszorúzási ünnepség Czuczor Gergely szobránál, majd a megnyitó után kezdetét vette a vers- és prózamondók versenye, amelyet élőben közvetítettek, az érdeklődők megtekinthetik azt a világhálón, az alábbi linkeken ITT, valamint ITT.

A versenyek ideje alatt Strba Sándor történelmi városnéző sétáján vehettek részt az érdeklődők, illetve játszóház és Badin Ádám előadása várta a gyerekeket a Czuczor Gergely Alapiskolában.

Hírdetés

A versenyen négy szakmai zsűri döntött az eredményekről, melynek tagjai: Borsó Ákos, Csanaky Eleonóra, Hrbácsek Magdolna, Bárdos Ágnes, Culka Ottó, Tóth Zsóka, H. Nagy Péter, Holka Gizella, Varga Emese, Mokos Attila, N. Tóth Anikó és Tóth Zsuzsanna voltak.

A verseny eredményhirdetését, s a gálát szintén élőben követhették az érdeklődők, amely megtekinthető ITT.

Az ünnepélyes eredményhirdetés elején Ožvald Damián és Ožvald Norbert citerán magyarbődi dallamokat adtak elő, a gálaműsorban fellépett még Gál Noémi, aki népdalokat énekelt, s a Madarász Veronika által vezetett művészeti iskola növendékei, akik a Monti csárdást játszották.

A gálán Sztruhár Izrael Diana, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának elnöke szólt a közönséghez, kiemelve:

A szavalókhoz szólva elmondta: minden versenyzőnek köszöni, aki munkát fektetett a felkészülésbe, ezzel olyan tapasztalatot szereztek, amit életük során is kamatoztatni tudnak majd.

A kiértékelő gálán Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke is köszönetet mondott a szervezőknek. A seregszemle fővédnöke Gál Tamás, Jászai Mari-díjas színész, a Jókai Színház igazgatója volt, aki szintén üdvözölte a versenyzőket és érdeklődőket.

Gál Tamás elmondta, fontos a szavalóverseny, ezért köszönet illeti azokat, akik megszervezték a Petőfi – Tompa Országos Seregszemlét, kérte, figyeljünk oda a tehetségekre, azokra, akik az életüket a művészeteknek, kultúrának szentelik.

Gál Tamás kifejtette, nagy öröm számára, hogy a színház és a Csemadok együttműködik, mivel az intézmények mögött ott vannak az emberek, az egyének. A színházigazgató arra is kitért, nagy öröm számára, hogy ennyi fiatal tehetség van a Felvidéken, felhívta a figyelmet, hogy nemsokára egy pályázatot írnak ki, gyermekszereplőket keresnek a Pál utcai fiúkhoz, s kérte a jelenlévőket, jelentkezzenek minél többen.

A díjátadó gála a magyar himnusz eléneklésével ért véget.

A Petőfi – Tompa Országos Seregszemle díjazottjainak névsora az alábbi linken érhető el. 

(Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »