A szeretet és összetartozás jegyében

A szeretet és összetartozás jegyében

A szeretet és összetartozás jegyében 2021. szeptember 26-án ünnepi megemlékezést tartottak Szádalmáson Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna tiszteletére. A 140 éve Jánokon született költőnő 120 éve kötött házasságot a szádalmási református templomban. Ezen évforduló alkalmából lett a Szoroskő lábánál fekvő község a Magyar Hiszekegy szerzőjének emlékére szervezet rendezvénysorozat egyik helyszíne.

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!”

Az ünnepségre érkezők a községháza előtt gyülekeztek. Kováts Marcell tárogató előadásával majd a református templomhoz való felvonulással kezdődött a megemlékezés.

Az ökumenikus istentisztelet keretében Varga Zoltán szádalmási református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket és igehirdetésében a házasságkötés szentségéről, Jézus Krisztus szeretetéről, Isten áldásáról beszélt.

Bemutatta az 1901-es házassági anyakönyvet, melyben megtalálható az eredeti bejegyzés a házasságkötésről.

„Isten annyira nemessé formálta az ő szívét, gondolkodását, hogy ennyi év után is tisztelettel emlékezünk” – mondta e nemes esemény főszereplőjéről igei üzenetében.

Hírdetés

Takács Dénes péderi, valamint jánoki plébános Isten áldását kérte a régi magyar áldás szavaival.

Balázs Patrik helyi plébános ünnepi prédikációjában az idő múlásáról beszélt: „Gyorsan repül az idő, a 120 év visszatekintésében nem is olyan régen történtek azon csodálatos dolgok amelyikért ma itt vagyunk. Az idő hoz örömet és bánatot is egyaránt, ez a mai perc a hálát bontja ki mindannyiunk szívében, hiszen a házasságkötés egy örömteli pillanat. A mai időben veszélyeztetett ez a szeretett és összetartozás. A múltból meríthetünk és a múltból megismerhetjük azon példákat, akik arra sarkallanak bennünket, hogy mi is ezen úton járjunk. És ne féljünk a szeretetet és összetartás Isten előtt megpecsételni. A múltból tanulva a jelen útjait szebbé tehetjük s a jövő repülő perceit gazdagabbá és szebbekké alkothatjuk.”

Bankó Ibolya, a rendezvény főszervezője, Jánok, Szádalmás, Péder, Rozsnyó és a Sziklay család kötődéséről beszélt. Háláját fejezte ki a rendezvény résztvevői és segítői felé, valamint örömét, hogy sikerült megvalósulnia ennek az akciónak. Az ünnepségre ellátogatott Sziklay Szeréna unokája Szinyei András és dédunokája Szinyei Zoltán is.

Nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy eljöhettek ide és megismerhették ezeket a településeket és az itt élő embereket, akik ilyen odaadással gondozzák Szeréna emlékét.

Amatőr versmondóink a költőnő több versét is előadták, valamint megzenésített versei Szabó-Sári Anikó előadásában kerültek bemutatásra. Az ökumenikus istentisztelet Mihályi Molnár László a Magyar Hiszekegy szavalatával és a jelenlévők közös éneklésével záródott.

Visszatérve a község kultúrházába a vendégek megtekinthették a Nemzetközi Betlehemes Találkozókon készült képek vándorkiállítását, valamint bemutatásra került egy rövid ünnepi műsor a szádalmási, péderi és jánoki éneklőcsoportok részéről.

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »