A szerb alvilág „fekete özvegye“: miatta mészárolták egymást a szerb maffiózók

 „Tisztában vagyok azzal, hogy szégyenbe hozom magam, de útját kell állni neki. Elhanyagoltnak éreztem magam, mert a férjem kevés időt töltött velem…“ – ezekkel a szavakkal kezdte vallomását 2013-ban a zágrábi bíróságon a „fekete özvegyként“ becézett Ana Simić, Cvetko Simić szerb maffiózó özvegye, a zimonyi klán vezetőjének tartott Luka Bojović komaasszonya, aki miatt egymásnak estek a hírhedt  klán utolsó szökésben lévő tagjai.

2010 márciusában Zágrábban a Jarun tó partján kajakozók egy szétkaszabolt holttestet találtak, a búvároknak ezután a tóból sikerült kihalászniuk az elhunyt combtőnél levágott lábait, az áldozat feje és karjai azonban  soha nem kerültek elő – írja a Délhír. 

A törvényszéki szakértőknek sikerült azonosítaniuk az áldozatot, Cvetko Simić zimonyi klános  maffiózóról  volt  szó.

Három hónappal később egy sebesült férfi berohant  a zágrábi  Vinogradska kórházába. Miközben az orvosok ellátták a sebesültet, a kórház illetékesei értesítették a rendőröket, akik megállapították, hogy a sebesült férfi nem más, mint  a „Zver” (vadállat)  becenéven ismert Sretko Kalinić, Zoran Đinđić szerb kományfő meggyilkolása miatt elítélt és szökésben lévő zimonyi klános szerb gengszter, bérgyilkos és tömeggyilkos.

Hírdetés

Kalinić elmondta a rendőrségnek, hogy Zágráb környéki tó partján fényes nappal, grillezés közben rálőtt a zimonyi maffia egy másik – szintén a Đinđić elleni merénylet óta körözött – tagja, Miloš Simović. Simovićot két napra elfogták, amikor hajnalban a zöldhatáron megpróbált átjutni Szerbiába.

A nyomozókkal beszélgetve elmesélte, hogy Simićet Kalinić ölte meg.

„Kalinić szerelmi viszonyban volt Simić feleségével, Anával. Kalinić mesélte nekem, hogy Simićet séta közben megölte, golyót lőtt a fejébe, megcsonkított holttestét  pedig bedobta a Jarun tóba, hogy eltűntként nyilvánítsák, és zavartalanul élhessen Simić feleségével, akibe betegesen szerelmes volt“ – mondta Simović.

Cvetko Simić meggyilkolásának ügyében mind a mai napig nem született ítélet. Miloš Simovićot és Sretko Kalinićet a Đinđić-gyilkosságban való részvételükért és Szerbiában elkövetett emberölésekért összesen a kiszabható legsúlyosabb, 40 év börtönbüntetésre ítélték, mindketten a požarevaci Zabela börtönben töltik börtönbüntetésüket.

Az emberevő Kalinić a 90-es évek elején a háborús bűnös „Dragan kapitány” önkénteseként kezdte „pályafutását”. A szerb titkosszolgálat megbízásából létrehozott „knindzsák” háborús bűncselekményeket követtek el Horvátországban 1991 és 1995 között, később a szerbiai különleges belügyi osztagok (JSO), avagy „vörös sapkások” néven váltak ismertté, illetve arról, hogy szoros kapcsolatokat ápoltak a zimonyi klánnal.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »