A szemináriumban tanuló kispapok plébánosai találkoztak Gyulafehérváron

A szemináriumban tanuló kispapok plébánosai találkoztak Gyulafehérváron

Öt évvel ezelőtt, 2018-ban született meg az a kezdeményezés, hogy a gyulafehérvári szemináriumban a kispapok plébánosaival évenként találkozót szervezzenek, hiszen az elöljárók és teológiai tanárok nevelési munkájához a plébánosok is nagymértékben hozzájárulnak. Az idei találkozót október 25–26-én rendezték meg tizenkét plébános részvételével.

A kétnapos program október 25-én, szerdán közös ebéddel vette kezdetét, majd a kispapok és plébánosok kötetlen beszélgetésével folytatódott.

A délutáni órákban a megjelentek Kerekes László segédpüspökkel, illetve a szeminárium elöljáróival találkoztak.

A találkozás közös eszmecserével folyatódott a hivatásébresztés, a papi hivatáskísérés, valamint a szinodalitás fényében történő papnevelés témájában.

A megbeszélés végén Kerekes László megköszönte a plébánosok eddigi munkáját, s egyben kéréssel is fordult hozzájuk: segítsék a jövőben is a szemináriumi elöljárók szolgálatát.

Hírdetés

A késő délutáni órákban az elöljárók, plébánosok és kispapok a szeminárium kápolnájában együtt elimádkozták a rózsafüzért, majd szentmisén vettek részt.

Kerekes László segédpüspök homíliájában a papi hivatással járó felelősségről beszélt.

A plébánosokkal való találkozás október 26-án, csütörtökön a papi hivatásébresztés és -felkarolás témájában tartandó előadásokkal és fórumbeszélgetéssel folytatódott.

Forrás: SIS/Romkat.ro

Fotó: Kováts Álmos Botond

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »