Ellentétben a tőke és munka viszonyával, ahol képtelenség a béke, csak tűzszünet lehetséges, a nemek viszonya egyszerre ellentét és együttműködés.
A legújabb kor előtt a probléma nem létezett, a nő alárendelt volt, szinte sose volt képes saját akaratát érvényre juttatni, sőt kimondani se azt. Amióta azonban társadalmi egyenlőség van, mindenki szembesül ezzel a kérdéssel.
A kérdés nem a szexhez való viszony, az ugyanis a XX. sz. 80-as évei óta teljesen szabad (lehet, hogy már kicsit korábban is az volt, de arról nyilván nem lehet személyes tapasztalatom). Ma már a szexhez való hozzájárulás nem jelent partnerségi elköteleződést. Korábban csak férfiak vallották be, hogy azért szexeltek, mert éppen ahhoz volt kedvük, de semmi mást nem akarnak, a 80-as évektől a nők is simán így viselkednek. Most már egy férfi se hiheti, hogy egy nő immár a hatalma alatt van, csak mert az szexuálisan odaadta magát neki, simán lehet, hogy a nő már másnap kirúgja őt.
Ami azonban engem érdekel az nem ez, nem a szexhez való viszony, hanem maga a valódi partneri kapcsolathoz való viszony.
A liberalizmus romboló hatása, hogy piaci elem került a szerelmi viszonyba. Mindkét fél igyekszik magát felemelni, a másikat meg lenyomni egy sajátos érzelmi alkuban. A feltételezés ugyanis az, hogy ha túl nagy vonzódást mutatok ki, akkor a másik ezzel vissza fog élni, így kicsit vissza kell fogni magamat. Így senki se őszinte. Lassan a felek elhiszik a látszatot, s a viszony ténylegesen megromlik.
A nő úgy tesz, mintha lenne sok más lehetősége is a szerelmén kívül, ezzel próbálva saját “értékét” emelni, arra számítva, a szerelme erre úgy fog reagálni, hogy még hevesebben “udvarol”, az viszont esetleg arra jut, ez az egész kapcsolat komolytalan.
A megoldás persze csakis az őszinteség lehet. Amit azonban csak fokozatosan lehet érvényesíteni, így ez pokoli nehéz feladat. A legtöbb esetben sose sikerül. S a jellemző: egyetlen hibás lépéssel minden lerombolható. Ami viszont erősíti a polgári társadalmat, annak bűnös, rothadt erkölcsét. Pedig csakis ezzel tudatosan szembemenve lehet eredményt elérni: akkor is őszintének kell lenni, ha erre semmi ok.
Az én saját esetem érdektelen, mert szokatlan. Múzsámmal kezdetben szimplán haverok voltuk, semmilyen romantikus elemmel, s amikor lett szerelmi viszonyunk, már túl jól ismertük egymást ahhoz, hogy sikeresek lehessünk ezekben a nevetséges játékokban, így ezeket szinte alig alkalmaztuk. De még így is akadtak esetek, szerencsére ritkán. Mivel liberális rendben, legalábbis liberális befolyás alatti rendben éltünk mindig, nem voltunk képesek hatása alól teljesen kivonni magunkat.
Egy esettanulmány, igaz történet teljes egészében. 1986 nyarán történt. Elmentünk egy buliba. Volt ott elég sok ember, 30 felett. Számomra teljesen ismeretlen vendég volt egy magyar srác, s mivel minden más jelenlévő közül egyedül én beszéltem magyarul, hát természetesen adódott, hogy az emberke leült mellém, majd velem beszélgetett hosszasan.
A másik oldalamon persze a múzsám ült. Aki akkor kb. semmit se értett magyarul. Így nyilván másokkal is beszélt, meg táncolt, stb. – ő kiváló táncos (kislány korában balett-táncos is volt, klasszikus balettben), én meg a tánctehetség teljes hiányában szenvedek, szóval már a legelején tisztáztuk, hogy mellőzni fogjuk kapcsolatunk során a táncolást.
Aztán egy pillanatban észleltem, a múzsám eltűnt. Nézem, sehol nincs, nem ül máshol, nem táncol. Gondoltam, vécére ment, de 10 perc után se jelent meg.
Akkoriban a rejtélyesen eltűnő ember a bulikon azt jelentette: az illető elment szexelni valakivel a helyszínen egy intimebb helyre. Persze tudtam, a konkrét eset nem ez, hiszen túl jól ismertem már, dehát az ember sose tudja kizárni agyából azért a hátsó gondolatokat.
Szóval elindultam a helyszínt végignézni, elég nagy lakás volt, 5-6 szobával, hatalmas terasszal (eredetileg éppen itt volt a buli, a nagy teraszon, a “nagy” szó szerint értendő, kb. 120 négyzetméter), sok mellékhelyiséggel. Az egyik folyosón szembe is jött egy srác, aki rám nézve rögtön meg is kérdezte “őt keresed? ott van, a második szoba jobbra“.
Be is nyitottam, ott 4 embert találtam, köztük a múzsámat, amit nyugtatgatnak egy síró 5. embert, valamilyen szerelmi bánatban szenvedő csajt.
Rátaláltam tehát az ideális megoldásra, megérzésből. Mi lett volna ugyanis az alternatíva:
- azonnal utána menni – eredmény: “te ennyire nem bízol meg bennem?“,
- egyűltalán nem menni utána – eredmény: “ennyire nem érdekel, hogy mi van velem?“.
S ez persze egy könnyű eset volt. Nekem – mint már mondtam – nem is voltak igazán nehéz eseteim. De ez az én személyes szerencsém.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
