A NATO-csúcs előestéjén csaptak össze Brüsszel vezetésével a háború és Orbán Viktor vezetésével a béke erői

A NATO-csúcs előestéjén csaptak össze Brüsszel vezetésével a háború és Orbán Viktor vezetésével a béke erői

Július 9-én kezdődik a NATO 75. évfordulója alkalmából (is) szervezett csúcstalálkozó Washingtonban, és iszonyatos erők mozdultak meg annak érdekében, hogy az alkalmat a sajtóban és a politikában a háború szónokai uralják. A fő ellenségük ezúttal Orbán Viktor magyar kormányfő, aki az elmúlt pár napban (a mainstream sajtóban emlegett elszigetelődést teljesen meghazudtolva) Kijevben, Moszkvában, Pekingben is járt, most pedig Washington van soron.

Orbán Viktor gyakorlatilag a háború legfontosabb érintettjeivel tárgyalt illetve fog tárgyalni, ami a háborúpárti fősodor számára súlyos problémát jelent. A sajtóban ugyanis már nem csak az háború folytatását éltető narratívák uralkodnak. A magyar kormányfő napirendre tűzte a békét.

Azok, akik a háború folytatásában érdekeltek, mint az oroszok mindenáron történő meggyengítésére játszó lengyelek, britek és baltiak, Orbán Viktor külföldi útjai ideje alatt az elmúlt két év a leghátborzongatóbb nyilatkozatait mondták be a sajtóba, hogy elnyomják a magyar miniszterelnök veszélyesen nagy visszhangot keltő békemissziójának súlyát.

Donald Tusk: A történelem nem felejt

Brüsszel és Párizs kedvenc lengyel miniszterelnöke, Donald Tusk Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott tárgyalását követően kijelentette:

„a történelem nem felejti azokat a politikusokat, aki békéért dolgoznak, de valójában a kapitulációt akarják kieszközölni”

fogalmazott, majd hozzátette, hogy szerint „a magyar kormányfő kapitulált Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt”. 

A megjegyzésben semmilyen morális megfontolás nincs, egyszerűen a háborús célok fenntartását szolgálja. Tusk ugyanis módszeresen elhallgatta, hogy Orbán Viktor első útja Kijevbe vezetett…

A sajtó is rázendített, bosszút forralnak a békemisszió miatt

A Szabad Európa Rádió szerkesztője, Rikard Jozwiak pedig hétfőn arról beszélt, hogy az EU tagállamainak nagykövetei szerdán üléseznek, és előkerülhetnek azok a „dokumentumok”, amelyek azt a forgatókönyvet taglalják, hogyan lehetne elvenni Magyarországtól a soros elnökséget. 

Annak ellenére, hogy Orbán Viktor nem az EU soros elnökeként látogatott el Kijevbe, Moszkvába és Pekingbe.

Hírdetés

A Bild német bulvárlapban megjelent véleménycikk pedig azt követeli, hogy a magyar kormányfőt ne engedjék be a NATO-csúcsra.

Az észt elnök nem a levegőbe beszélt

A minap Alar Karis észt államfő Litvániában arról beszélt, hogy Ukrajna NATO-tagsága „elkerülhetetlen” és az ezzel kapcsolatos folyamat „visszafordíthatatlan”.

A CNN szélsőségesen liberális amerikai hírügynökség pedig arról cikkezett, hogy olyan zárónyilatkozat készül a most kezdődő NATO-csúcshoz, amely kimondja, hogy az Ukrajna csatlakozása (pontosabban közeledése) a szövetséghez „visszafordíthatatlan tény”.

Az ügynökség mindenesetre óvatosan fogalmaz, megjegyezve, hogy a tervezet még változhat. Főleg annak fényében, hogy korábban épp az amerikaiak utasították Zelenszkijt arra, hogy szóba se hozza Ukrajna NATO-tagságának kezdeményezését a csúcstalálkozón. Tekintve azonban Joe Biden amerikai elnök szellemi állapotát, jelenleg az amerikai álláspont változatlanságára semmilyen garancia nincs.

A CNN most azt írja, hogy a Fehér Ház is támogatja a „visszafordíthatatlan” NATO-tagságról szóló passzust, és vélhetően a britek, lengyelek és baltiak is támogatják ezt a szövegezést.

Fontos kiemelni, hogy Oroszország egyik fő oka Ukrajna megtámadására a NATO-csatlakozás elkerülése volt. Ukrajna hatalmas ország (értsd: nagyon előnyös katonai felvonulási terület lenne a nyugati erők számára), viszonylag közel Moszkvához és Volgogradhoz, így Moszkva nem engedhette meg magának, hogy közeledjen a NATO-hoz. Ha a mostani csúcson bekerül a zárónyilatkozatba annak megerősítése, hogy a Nyugat mindenképpen a szövetségben akarja látni Ukrajnát, azzal kvázi ösztönzik az oroszokat a háború fokozására, ráadásul igazolják Putyin narratíváját, miszerint Ukrajnában a Nyugattal harcolnak az oroszok egy számukra egzisztenciális fontosságú konfliktusban.

Akikről nem beszélnek: 61 szakértő Ukrajna NATO-csatlakozása ellen

Egészen pontosan 61 neves nyugati biztonságpolitikai és védelmi szakértő kérte a NATO-t nyílt levélben arra, hogy ne vonja közelebb magához Ukrajnát.

A levél aláíró emlékeztettek, hogy a NATO feladata nem más ország iránt elkötelezettséget vállalni, hanem hogy megvédje saját területét és tagállamainak biztonságát.

Hiú ábrándnak nevezték azt a nyugaton sokat hangoztatott mantrát, miszerint Ukrajna NATO-tagságával el lehetne riasztani Oroszországot a háború folytatásától.

Szakértők tucatjai szólították fel a NATO-t, hogy ne engedje Ukrajnát a szövetséghez közeledni

Itt érdemes kiemelni, hogy a NATO jelenlegi szabályai szerint háborúban álló országot nem lehet felvenni a szövetségbe. Az ok prózai: ha felvennék Ukrajnát a jelenlegi háború ellenére, a NATO azonnal egy nyílt, nukleáris hatalom ellen vívott háborúban találná magát. Ugyanakkora a NATO jelenlegi vezetése folyamatosan közelebb húzza magához Ukrajnát, külön katonai támogatási keretet akarnak számára létrehozni, és NATO-megbízottat küldenek Kijevbe.

A fentiek értelmében egy gigászi és globális csata robbant ki a mediális térben a háborúpárti és a békepárti erők között. A NATO-csúcs végével már tisztább lesz a kép azzal kapcsolatban, hogy van-e még esély helyreállítani a békét Európában. A valódi választóvonal azonban az amerikai elnökválasztás lesz – novemberben…

körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »