A Miniszterelnökség 2024/2025. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiba és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra

A Miniszterelnökség 2024/2025. évi pályázati felhívása  a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiba  és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra

A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program és a Kárpát-medence szórvány- magyarságát segítő Petőfi Sándor Program (a továbbiakban Program) keretében pályázatot hirdet, az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja

A Kormány elkötelezett aziránt, hogy az Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra és a szórvány tekintetében is megvalósítsa. Ezen szándéka által vezérelve, a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet kérését meghallgatva indította útjára a Programot annak érdekében, hogy az ösztöndíjasok jelenléte és tevékenysége segítséget nyújtson a külhoni magyar közösségek számára.

Célunk az, hogy a megkezdett munka folytatása által megerősödjön a külhoni magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a világ magyarságának nemzeti összetartozásbeli megerősödéséhez. A Program célja továbbá, hogy az ösztöndíjasok jelenléte és tevékenysége által közvetlen támogatást tudjon biztosítani a külhoni magyarság közösségei számára. Az ösztöndíjasok munkája leginkább a külhoni magyarság identitásának megőrzésében játszik fontos szerepet, mely többek között a magyar nyelv fejlesztésében, a hagyományőrzésben és a magyar kultúra megélésének támogatásában, valamint a Magyarországgal való kapcsolattartás ösztönzésében teljesedik ki. A Programok további célja, hogy az ösztöndíjasok által a külhoni magyar közösségek számára egy folyamatos, mégis mindig megújuló szakmai segítséget, valamint elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a közigazgatás nemzetpolitikai tevékenysége iránt elkötelezett szakember-utánpótlást biztosítson.

Ennek érdekében olyan, a magyar nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várjuk, akik segítenek e célok elérésében.

2. Értelmező rendelkezések

– pályázati szakasz: a Program azon időszaka, amelyben a pályázóknak lehetőségük van pályázataik benyújtására, majd sor kerül a pályázók meghallgatására, és végül a nyertes pályázók személyének kiválasztására;

– magyarországi programszakasz: a Program azon időszaka, amelynek során a nyertes pályázó (a továbbiakban: Ösztöndíjas) Magyarországon teljesíti a szerződésből fakadó kötelezettségeit, azaz a külföldi programszakaszt megelőző felkészülési időszakot, mely magában foglalja az oktatási szakaszt is, valamint a külföldi programszakaszt követő záró szakaszt, amelynek keretében beszámolási kötelezettségének eleget tesz;

– oktatási szakasz: a magyarországi programszakasz külföldi programszakaszt megelőző azon időszaka, amelynek során az Ösztöndíjas a meghatározott tematika szerinti felkészítő oktatáson vesz részt, melynek célja a nemzetpolitikai és a diaszpórával kapcsolatos ismeretanyag és az ösztöndíjas tevékenység ellátásával kapcsolatos gyakorlati készségek elsajátítása;

– külföldi programszakasz: a Program azon időszaka, amelynek során az Ösztöndíjas a célországban, a fogadó szervezettel és a mentorral együttműködve végzi a Program célja szerinti tevékenységét;

– záró szakasz: a magyarországi programszakasz külföldi programszakaszt követő azon időszaka, amelynek során az Ösztöndíjas a külföldi programszakasz alatt végzett tevékenységéről beszámol;

– mentor: az erre a feladatra kijelölt természetes személy, aki a külföldi programszakasz időtartama alatt az Ösztöndíjas munkáját koordinálja, segíti, felügyeli, értékeli;

– fogadó szervezet: a pályázati felhívás 5. pontjában „A Program tervezett megvalósítási területei” címszó alatt részletezett országokban található azon magyar szervezet (közösség, kultúregyesület, ifjúsági és gyermekfoglalkoztatást végző szervezet, magyar ház, cserkészcsapat, stb.), amely a Programban történő részvételre jelentkezik, és amely szervezet mentoráltjaként az Ösztöndíjas részt vesz a külhoni magyar közösségek értékőrző munkájában, erősíti a külhoni közösség tagjainak Magyarországhoz való kötődését és végzi közösségépítő tevékenységét a külföldi programszakasz alatt.

pályázó: azon természetes személy, aki a 4. pontban foglalt feltételeknek megfelel.

3. A pályázat tárgya

A Program a diaszpóra magyarság, illetve a külhoni magyarság identitásának erősítése érdekében az alábbi feladatkörök ellátására hirdet pályázatot:

  • Cserkésztevékenység,
  • Hagyományőrzés (népzene, néptánc, népi kézművesség, népi ének, népi játékok, stb.),
  • Oktatói és nevelői munka (magyar nyelvoktatás, tananyagok összeállítása, gyermekfoglalkozások tartása, táboroztatás, stb.),
  • Közösségi, sport, média és kulturális tevékenység ellátása (kultúra- és rendezvényszervezés, marketing és adminisztratív feladatok ellátása, webszerkesztés, pályázatírás, kommunikáció- és médiatevékenység, kiadványszerkesztés, könyvtárrendezés és hagyatékgondozás, stb.).

A Program a 2024/2025. évben legfeljebb 125 fő részére nyújt ösztöndíjat a 2024. augusztus hónap és 2025. június hónap között megvalósuló Program időtartama alatt.

A Program kezdete a pályázati felhívás hivatalos megjelenésének napja. A pályázati szakasz lezárását – azaz az Ösztöndíjasok kiválasztását – követően kerül pontosan, naptári nap szerint meghatározásra az Ösztöndíjasokkal létesítendő ösztöndíjas szerződéses jogviszony időtartamának kezdő és záró napja, amely a szerződésben kerül rögzítésre, egyéni jelleggel.

A Program 2024. év augusztusától 2025. év június végéig tartó megvalósítási időszaka alatt az Ösztöndíjas legfeljebb 9 hónapig tartó időtartamban, a számára kijelölt fogadó szervezettel együttműködve, a külhoni magyar közösségeknél, a magyarországi programszakasz ideje alatt pedig Magyarországon tölti jogviszonyának idejét és tesz eleget felkészülési és beszámolási kötelezettségének.

A magyarországi programszakasz két részből áll: egyrészt a 2024. szeptember 15. és 2025. június 15. közötti külföldi programszakaszt megelőző, 2024. augusztus-szeptemberében megvalósuló felkészülési időszakból, melynek részét képezi 2024 augusztusában az oktatási szakasz; másrészt pedig a külföldi programszakaszt követő, záró szakaszból (2025. június hónap), mely tartalmazza a beszámolási időszakot is.

4. A pályázók köre

Pályázat benyújtására és az ösztöndíjprogramban való részvételre az jogosult, aki

a)   a pályázat benyújtásának időpontjában tizennyolcadik életévét betöltötte,
b)  büntetlen előéletű,
c)   magyar állampolgár,
d)  legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,
e)   cserkész, hagyományőrző, oktató, nevelő, valamint egyéb közösségszervező tevékenységekben aktívan vesz részt, melyet a jelen programra szóló, szakmai ajánlásokkal igazol,
f)   magas szintű angol nyelvtudással rendelkezik, valamint további előny a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismerete,
g)  vállalja, hogy az ösztöndíjas jogviszony magyarországi záró szakaszának idejére Magyarország területére visszatér, a magyarországi záró szakaszának idején Magyarország területén tartózkodik és a Program záró konferenciáján részt vesz, valamint annak keretében beszámol ösztöndíjas tevékenységéről.

5. A pályázat megvalósítási paraméterei

A pályázat benyújtása: 2024. június 15. napjától 2024. július 14. napjáig.

Interjú a pályázókkal: 2024. július 15. és 2024. augusztus 15. között.  

Külföldi programszakasz tervezett megvalósítási időszaka: 2024. szeptember 15. – 2025. június 15. 

  • A legfeljebb 9 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete 2024. szeptember 15. Az Ösztöndíjas ezen időpontig megkezdi a külföldi programszakaszt.
  • A 9 hónapig tartó külföldi programszakasz záró határideje 2025. június 15.
  • Amennyiben az Ösztöndíjas 2024. szeptember 15-én nem tudja megkezdeni a külföldi programszakaszt, a késedelemmel arányosan csökkentésre kerül az ösztöndíj 9 hónapig tartó külföldi programszakaszának időtartama és a kifizetésre kerülő ösztöndíj összege. A külföldi programszakasz záró határideje ebben az esetben is legkésőbb 2025. június 15.

Szerződés időtartama: a szerződés időtartamának kezdete megegyezik az oktatási szakasz első napjával, a szerződés időtartamának vége megegyezik a záró konferencia utolsó napjával.

Az Ösztöndíjasok a magyarországi programszakasz idején kötelező felkészítő oktatáson vesznek részt, amelyet követően a szerződésben megjelölt célország magyar közösségében folytatják a pályázatban megjelölt tevékenységet.

A kiutazás – és így a szerződés hatályban tartásának – feltétele, hogy az Ösztöndíjas a szükséges beutazási, tartózkodási engedélyeket a fogadó országtól megkapja. A magyarországi programszakasz időszakában az Ösztöndíjas vállalja, hogy a szerződésében meghatározott egyéb kötelezettségeinek (jelenléti kötelezettség, felkészítő oktatás ismeretanyagának elsajátítása, a célországba utazás feltételeinek biztosítása – különösen, de nem kizárólag a vízum, tartózkodási engedély beszerzése –, beszámolási kötelezettség stb.) saját felelősségére és költségére eleget tesz.

A Program tervezett megvalósítási területei: 

Kőrősi Csoma Sándor Program:

  • Amerikai Egyesült Államok
  • Európa (Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Izland, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország)
  • Izrael
  • Kanada
  • Törökország

Petőfi Sándor Program:

  • Horvátország
  • Románia
  • Szerbia
  • Szlovákia
  • Szlovénia

6. A pályázat formai követelményei

A pályázat benyújtása a pályázók és a fogadó szervezetek részéről is elektronikus úton történik. A pályázati dokumentációt elektronikusan egy példányban kell benyújtani a www.kulhonimagyarok.hu, valamint a www.korosiprogram.hu, www.petofiprogram.hu honlapokról elérhető, online pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, valamint a pályázók esetében az alábbiakban megjelölt valamennyi melléklet csatolásával:

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai szkennelt formában: 

    Hírdetés

  1. számítógéppel írt, strukturált szakmai önéletrajz;
  2. motivációs levél 1 oldal terjedelemben;
  3. közép- vagy felsőfokú végzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő tanulmányok esetén tanulói/hallgatói jogviszony igazolása egyszerű másolatban;
  4. amennyiben a pályázó rendelkezik vele, úgy a 3. pontban meghatározott négy feladatkörhöz tartozó szakképzettséget, iskolai végzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő tanulmányok esetén tanulói/hallgatói jogviszony igazolása egyszerű másolatban;
  5. amennyiben a pályázó rendelkezik vele, úgy az angol, illetve a célország nyelvének ismeretét igazoló bizonyítvány és/vagy a nyelvismeret meglétének alátámasztására szolgáló egyéb dokumentum;
  6. június 1. napjánál nem korábbi, a 3. pontban meghatározott négy feladatkör alapján megjelölt tevékenységben való jártasságra, illetve egyéb kiemelt szaktudásra vonatkozó 2 db szakmai ajánlás.

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai közül semmilyen esetben nincs lehetőség hiánypótlásra.

7. A pályázat benyújtási határideje

A benyújtás napja a pályázati dokumentáció elektronikus úton történő leadásának a napja.

Kizárólag a magyar idő szerint 2024. július 14. 23:59-ig elektronikus úton, hiánytalanul benyújtott pályázatokat áll módunkban befogadni.

8. Az ösztöndíj összege

Az ösztöndíj összege az alábbiak szerint alakul:  

Kőrösi Csoma Sándor Program: 

  • Magyarországi programszakaszra (oktatási és záró szakasz): összesen bruttó 300.000 Ft. A magyarországi programszakaszra járó ösztöndíj kifizetése egy összegben történik, azaz nem osztható meg az oktatási és záró szakasz között. A kifizetés alapfeltétele az oktatási szakaszon való részvétel, továbbá a meghatározott tematika szerinti ismeretanyag elsajátítása. 
  • Külföldi programszakaszra: bruttó 700.000 Ft/hó, de figyelemmel a tört hónap esetén számított ösztöndíj összegére, ettől eltérő lehet. Tört hónap esetén az ösztöndíj naptári napok után kerül kifizetésre, az osztószám minden esetben a tárgyhónap napjainak száma.

Petőfi Sándor Program: 

  • A magyarországi programszakaszra (oktatási és záró szakasz) az Ösztöndíjast ösztöndíj nem illeti meg.  
  • Külföldi programszakasz: bruttó 470.000 Ft/hó, de figyelemmel a tört hónap esetén számított ösztöndíj összegére, ettől eltérő lehet. Tört hónap esetén az ösztöndíj naptári napok után kerül kifizetésre, az osztószám minden esetben a tárgyhónap napjainak száma. 

Az Ösztöndíjasok ösztöndíját a Miniszterelnökség havonta forintban átutalással teljesíti, kizárólag forint alapú bankszámlaszámra. Készpénz vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség.

Az ösztöndíjon felül a Miniszterelnökség semmilyen kiadást vagy költséget (pl. utazási, lakhatási, stb. költségek, az Ösztöndíjasnak az ösztöndíjas jogviszony tartalma alatt létesített egyéb jogviszonyból származó költsége, jövedelme) nem térít meg az Ösztöndíjasok részére.

A Program megvalósításának pénzügyi fedezete a Miniszterelnökség költségvetésében rendelkezésre áll.

9. A pályázat érvényessége

A pályázat érvénytelen, illetve annak azonnali elutasítására kerül sor, ha:

  1. a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
  2. a pályázó a pályázatot a felhívásban szereplő benyújtási határidőn túl nyújtotta be;
  3. a pályázó hiányosan nyújtotta be a 6. pontban felsorolt, kötelező dokumentumokat;
  4. a pályázó a pályázatát nem a megfelelő internetes felületen keresztül nyújtotta be;

10. A pályázatok elbírálása

10.1. Tartalmi értékelés szempontjai

A pályázó megfelel a pályázati felhívásban megjelölt célnak és feltételeknek, ha a 6. pont f) alpontja szerinti ajánlásokkal igazoltan, motivációs levélben alátámasztja érdeklődését és feladatvállalását a külhoni magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése érdekében, továbbá az általa megjelölt tevékenységi körben szakmai tapasztalattal rendelkezik.

A pályázat értékelése az alábbi szempontok szerint zajlik:

  • elkötelezettség a külhoni magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése iránt,
  • magyar közösségben megvalósított hagyományőrző tevékenység,
  • magyar közösségben megvalósított közösségépítő tevékenység,
  • olyan tárgyi tudás, szakmai tapasztalat megléte, amely elősegíti a külhoni magyarok közösségeinek szellemi gyarapodását.

A Korm. rendelet 3. § b) pontja alapján létrehozott kiválasztási bizottság (a továbbiakban: Bizottság) – a fent meghatározott szempontok figyelembevételével kiválasztott pályázót – egy alkalommal, interjú keretében hallgatja meg.

Az interjú során előre meghatározott és célzott kérdésekkel bizonyos, a közösségi és kulturális élet szervezésével, a megjelölt speciális tárgyi tudással, szakmai tapasztalattal kapcsolatos kompetencia meglétének vizsgálata zajlik.

a) A kiválasztás során a Bizottság az Ösztöndíjas részéről az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • motiváció;
  • felelősségtudat, megbízhatóság;
  • etikus magatartás;
  • alkalmazkodókészség, szabálykövetés, rugalmasság;
  • együttműködés;
  • problémamegoldás;
  • kommunikáció;
  • viselkedéskultúra.

b) Az interjú során történő általános és szakmai ismeretek vizsgálata:

  • közéleti tájékozottság, általános nemzetpolitikai ismeretek mérése egy előzetesen összeállított kérdéssor alapján történik, melynek keretében minden jelöltnek legalább 5 kérdésre kell válaszolnia,
  • a megjelölt cserkész, hagyományőrző, oktatói, nevelői, egyéb közösségszervezői tevékenységnek megfelelő szakmai ismeretek vizsgálata,
  • a pályázó által feltüntetett nyelvtudás szintjének vizsgálata.

Az interjúra történő felkészülést segítő kérdéssor és dokumentumok elérhetőek a www.kulhonimagyarok.hu, valamint a www.korosiprogram.hu, www.petofiprogram.hu honlapokon.

10.2. Döntés a pályázatokról

A Miniszterelnökség a döntésről minden pályázót az elektronikus pályázati felületen megjelölt elektronikus levélcímen legkésőbb 2024. augusztus 19. napjáig értesíti.

Az ösztöndíjas jogviszony létrejöttének feltétele, hogy a pályázó a döntést elfogadja és arról a Miniszterelnökséget a 12. pontban szereplő elérhetőségen legkésőbb a kiértesítésben foglalt határidőig értesítse.

11. Szerződéskötés

Az Ösztöndíjasokkal a Miniszterelnökség köt szerződést. A létrejövő szerződés tartalmazza az Ösztöndíjas és a Miniszterelnökség jogviszonyára irányadó szabályokat, összhangban a jelen pályázati felhívással, a Korm. rendelettel és a Program Programszabályzatával.

Sikeres pályázat esetén a szerződéskötés feltétele:

  1. a személyazonosító igazolvány egyszerű másolatának, vagy honosítási okirat egyszerű másolatának,
  2. ha a célország nem a schengeni egyezmény tagállama, akkor a nyertes pályázó útlevelének másolata, vagy amennyiben a nyertes pályázó nem rendelkezik útlevéllel, akkor az annak igényléséről szóló hivatalos igazolás egyszerű másolatának, valamint
  3. 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványnak

a benyújtása.

12. Elérhetőség

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az alábbi elérhetőségeken kérhet munkaidőben:

Elektronikus elérhetőség: [email protected], [email protected];

Telefonos elérhetőség: +36 (1) 795-7869, +36 (1) 896-6202

A pályázati felhívásokat és programszabályzatokat itt tudja letölteni:

A Miniszterelnökség 2024/2025. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiban és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra (pdf)

A Kőrösi Csoma Sándor Program (az északi félteke országaiba) és a Petőfi Sándor Program 2024/2025. évi pályázatának programszabályzata (pdf)

A pályázati adatlapokat a megfelelő gombra kattintva tudja kitölteni:

PÁLYÁZATI ADATLAP A 2024/2025. ÉVI ÉSZAKI FÉLTEKÉN MEGVALÓSULÓ KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR PROGRAMRA ÉS A PETŐFI SÁNDOR PROGRAMRA JELENTKEZŐ ÖSZTÖNDÍJASOK SZÁMÁRA
ADATLAP A 2024/2025. ÉVI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR PROGRAMBA JELENTKEZŐ FOGADÓSZERVEZETEK SZÁMÁRA
ADATLAP A 2024/2025. ÉVI PETŐFI SÁNDOR PROGRAMBA JELENTKEZŐ FOGADÓSZERVEZETEK SZÁMÁRA

The post A Miniszterelnökség 2024/2025. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiba és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »