Nyitókép: reprofotó/Facebook
Eduard Heger kormányfő mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy hárommillió euróva fogják támogatni a családom belüli erőszak áldozatai számára kialakított központokat. A pénzt a kormányfő tartalékaiból fogják kifizetni, és elsősorban azoknak a nőknek a megsegítésére fogják felhasználni, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
Heger kritikával illette elődeit, Robert Ficot és Peter Pellegrinit, amiért a tartalékból jachtkluboknak és folyóiratoknak adtak pénzt.
Milan Krajnuak munka-, család- és szociálisügyi miniszter szerint ennek a segítségnek köszönhetően egy évre sikerül stabilizálni a biztonságos női otthonok működését, amelyeknek jelenleg anyagi kieséseik vannak a norvég alap támogatásából.
A pénzügyi juttatásra minden olyan szervezetnek jogosultsága lesz, amelyeik bántalmazott nőknek és gyeremekeknek segít. Zuzana Brixová, a munkaügyi minisztérium nemek közötti egyenlőségével foglalkozó részlegének igazgatója szerint egy ideiglenes megoldásról van szó addig, amíg a tárca nem biztostíja be a biztonságos női otthonok rendszeres támogatását.
A juttatás kérvényezésével kapcsolatos részleteket a kormány honlapján fogják közzétenni. A juttatást lakhatási szolgáltatásért (370 euró/ügyfél egy hónapra) és tanácsadói szolgáltatásért (10 euró/óra egy ügyfélre) fogják kifizetni.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »