„A megélhetés kulcsa Keresztúrban van elhelyezve” – ilyen esetekben fordultak a „csodarabbihoz”
Napjainkban újra a figyelem középpontjába került Bodrogkeresztúr és a zsidó zarándoklat kérdése. Hogy jobban megértsük, miért is keresik fel ortodox zsidók tízezrei ezt az aprócska zempléni falut, ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe Glasser Norbert Találkozás a Szent Igazzal című PhD-disszertációját.
A Zsidó Vallástudományi Doktori Iskolában készült vallási néprajzi tanulmányból megtudhatjuk, hogy milyen esetekben fordultak zsidók és magyarok, ortodoxok és neológok a bodrogkeresztúri csodarabbihoz.
Íme néhány példa a múltból:
Egy budapesti idős úr a bodrogkeresztúri rabbinál, Reb Sájenél 1925-ben édesapjával tett gyerekkori látogatását idézte fel. Szülei szatócsboltot szerettek volna építeni Nyékládházán.
Először is úgy volt, emlékszem, hogy írt szegény apám egy levelet, hogy ’építkezni akarok és ez és ez a problémám. Szeretnék a rabbi úrral találkozni.’ Hogy adna lehetőséget.” …építkezni akartak a drága szüleim. És ottan… én Nyékládháza[ról származok]… Borsod megye. És egy út vezetett Mezőcsát felé, és egy út vezetett Budapest felé. És mi ennek… itt voltunk a tövébe. És drága szüleim… hát akkor egy építkezés nem volt gyerekjáték. De ugye a… jó módú szülők voltak, hogy is mondjam, hát nem azé… na, hát meg tudták engedni… tudnak építkezni, csak nem tudták, hogy hova, melyik részre. Arra részre, vagy amarra, vagy a Mezőcsát felé vezető útra. És… azt má… arra sehogy nem emlékszem, hogy… gondolkodom, hogy történhetett, hogy őneki ezt ajánlotta valaki, vagy… Csak azt tudom, hogy mi kaptunk egy levelet, amit ő [Reb Sáje, a keresztirer] írt. Megvolt amúgy, hogy péntek délig jelentkezz… lehet csak odakerülni. Az, hogy időhöz nem ragaszkodik, nem köti az időt, mer ha van lakás, van… Mer vót ottan vagy két-három szoba, amit úgy kiadott. Ilyen szegények laktak ott egy páran már. (…) És így kerültem oda. (…) 12-13 éves gyerek lehettem. (…) És elmondta szegény apám, hogy tulajdonképpen mér mentünk. És ő elma[gyarázta]… lerajzoltatta azt, ’milyen irányba megy Pest felé, milyen irányba megy Mezőcsát felé, és ti hol laktok? És itt középen, hogy most ez közel legyen a pesti úthoz, vagy közel legyen a mezőcsátihoz.’ Melyik a jobb.
A rebbe a bolt építéséhez a pesti utat javasolta.
Pesti utat, mer azt mondta, hogy a csáti út is… nem rossz, csak nincs közlekedés, olyan távolság nincs, mint Budapestig… Nyékládházától Pestig van. (…) Ott annyi nép van Pest felé, Pestről Miskolcig. És ezen az oldalon, ugye parasztság, kisebb községek vannak, és hát nincs olyan forgalom, és ezek az emberek szegényebbek is tehát. Tehát ezen az oldalon jön, nem az az első gondja, hogy vegyen valamit. De hát esetleg valaki megyen Pest felé, Füzesabony tájékáról – mondott ott egy pár községet. Inkább azt javasolta. Meg hát kérdezősködött, imádkoztatott engem.
„Vallásos katolikus asszonyok is jöttek hozzá, régi keresztények. – mesélte a településen maradt utolsó orthodox zsidó idős hölgy Dobos Ilonának az 1970-es években – Itt vasárnap autókaraván volt.”A cádikok lelki vigaszt is nyújtottak a hozzájuk fordulóknak, mint ahogyan azt egy székesfehérvári asszony története tükrözi, aki mozgássérült, beteg lányának jött kérni a keresztúri ’csodarabbi’ segítségét.
Keresztény volt, és ajánlották neki, hogy már mindent elkövettek a kórházban, semmi nem segített, hogy próbáljon meg eljönni, mert hát így nevezték, a távoliak is, hogy csodarabbi. És akkor ő eljött… Jóval biztatta a rebbe bácsi, hogy csak menjen haza és nyugodjon meg, és imádkozzon. Kérje a Jóistent, és jobban lesz a lánya… (…) És hazament, – a rebbét felkereső székesfehérvári asszony, aki később levelet írt Keresztúrra – és egy hónap múlva tudott járni a lánya. Imádkoztak, gyógyszert azt nem [adott a rebbe], erősödött a kislány, már gyönyörűen járt… Az biztos, hogy ő csak mindenkiért imádkozott.
Hasonló esetről, lelki vigaszról számolt be budapesti orthodox adatközlőm is, aki az említett bolt építésének ügye mellett édesapjával a gyermekparalízises öccse miatt is fordult a keresztúri rebbéhez.
És ő [értsd: a történetet mesélő idős úr édesapja] mondta, hogy a kisebbik gyerek paralízises. Hát, azzal… (…) segíteni csak orvosilag lehet. (…) De ő [értsd: Reb Sájele] minden esetre azt kéri a szülőktől… vagy ’tőled’ – azt mondja neki, mer tegezte apámat. ’És azt kérem, hogy a zsidóság érdekébe, és a te érdekedbe is, itt mindenesetbe… a gyereked, meg a történt dolog miatt, meg kell szigorúan tartani a zsidó vallást! Szigorúan! (…) …gyógyulni csak úgy lehet, ha a zsidóságnak a legelemibb dógait… ünnepnap… reggel-este imádkozni, aztat, a kötelező imákat, megtartani a szombatot. Hát ilyen… ilyen dógokról. (…) Emlékszem, ami megmaradt, talán örökké is. Mer eddig emlékszem erre. Azt mondta nekem: ’Zsidó vallást eszedbe ne jusson… még csak gondolnod se arra, hogy elhagyod.’ (…) Ő inkább a vallásos dógokat gyúrta belénk, hogy az legyen a cél, és nem szabad gondolni… Beszélt vagy egy… hát biztos volt egy fél óra. (…) Én csak arra tudok úgy emlékezni, az az ő beszélgetése… az olyan vót, mintha az Isten adta vóna. És hogy tartsuk meg a vallást, mert ezt valaki adta. ’És ki az a valaki? Az Isten – aszongya – és ezt nem lássa senki. Senki nem tud róla. Senki, de ő irányít bennünket.’ (…) Tegezte apámat (…) drága apámat Gézának… ’Géza! – és azt mondja – Szellemet ne hadd el magadtól! Zsidó szellemet!’ Ez valahogy… emlékszem, hogy ekörül beszéltek sokat. Nem sokat, egy olyan negyed órát. És ’akármikor jönni akarsz, csak írj egy levelet, és én arra természetes, válaszolok.’
A bodrogkeresztúri rebbe a felidézett történetben a korábban vázolt vallási gondolatmenetet követte: a baj szintén az Örökkévalótól származik, és megtérésre, a vallás még szigorúbb megtartására int. A visszaemlékezésben megjelenő intés pedig jól illeszkedik azoknak a felhívásoknak és hitbuzgalmi üzeneteknek a gondolatvilágába, amelyek a sajtón keresztül tolmácsolták a rebbék szavait. A cádikoknál tett látogatást néhol a családi emlékezet is megőrizte.
Én is hallottam, hogy egy nagynénim, aki öreglány volt, elment a csodarabbihoz, – meséli egy budapesti neológ idős hölgy – és kérte, hogy… adjon neki férjet, vagy szerezzen neki férjet, erről nem tudok. És akkor ez… mindig nevetve mesélte, ez olyan vicces történet volt. És a következő évben férjhez ment. Ez a csodálatos.
Hírdetés
A rebbéket ugyanakkor nem minden esetben keresték fel személyesen. Langer beszámol arról, hogy a 20. század elején a belzer rufhoz – akinél gyakran magyarországi zarándokok is megfordultak – postai úton is érkeztek kérések.
A Belzen kívül lakók postán küldik el kéréseiket és ajándékaikat a szent ember irodájába. Sürgős esetekben akár táviratilag. A kérelmező már akkor igényt tarthat a segítségre, amikor a postatisztviselő lekopogja a táviratot, noha a szent ember még nem kapta meg küldeményét.
Hasonló gyakorlat emléke maradt fenn a keresztirertől, Reb Sájelétől, a melyről jiddis nyelvű, kitöltendő űrlapként elküldhető postai nyomtatvány tanúskodik.1046 Az üzenetet a rebbe veje írta alá, a nyomtatvány azonban Sájele nevében készült. Szövege a kérelmezőnek szóló „garancia”, amely a közbenjárásról biztosítja.
Áldást és minden jót szel-a. Megkaptam pidjon hanefes [lélekmegváltás] céljára …. összeget, annak rendje szerint, és én imádkozom. Az Ö-való őrizze magát családjával egyetemben minden rossztól, kártól, betegségtől, szerencsétlenségtől, ügyei intéződjenek kedvezően, és legyen megáldva egészséggel, parnoszéval [megélhetés], bőséggel, áldással, sikerrel, minden segitséggel és gyógyulással egész Izraellel egyetemben…. Avrohom ben Mh"R Jesája Steiner. – állt a füzesgyarmati Spitzer Elias nevére címzett nyomtatványon.
Egy 1915-ből származó eset a cádiktól való segítségkérésnek szintén ezt a formáját idézte fel. Egy kocsmárosnak, aki sajchet (metsző) is volt egy személyben, Szolnok előtt a vonaton ellopták az összes pénzét (20 500 koronáját), amikor Erdélybe tartott a karánsebesi vásárra birkákat venni. A szolnoki, majd pesti hivatali út sikertelensége után szombathelyi kocsmáros ismerősének hatására Reb Sájeléhez fordult.
Egy vendéglős ismerősöm azt ajánlotta: forduljak csak bizalommal Reb Sájehoz, Keresztúrra. – olvasható az orthodox zsidó sajtóban – Én elkeseredve tiltakoztam ez ellen, de a barátom nem tágított. Kiszámítottam mennyi a költség haza, maradt még 3 korona, ezt elküldtem Reb Sájelenek. Hazaérkeztem, egy fillér nélkül. Harmadnapra rá kapok egy levelet a rebbetől זצ״ל, hogy csak maradjak otthon, tojv vocheszed jirdefüchó (kísérni fognak a jó és a kegyelem). Erre dühösködni kezdtem, minek engedtem magamat a levelezőlap megírására csábítani. Hisz ha a rebbe azt írná, hogy menjek valahová, hát akkor ennek volna valami értelme, mert talán vállalkozáshoz kezdek, de itthon? El is utaztam volna exisztenciát keresni, ha anyagilag és lelkileg nem lettem volna annyira összetörve. Reb Sájele levele után pár órával megjelentek a falu ’nadrágosai’ egy kis sörözésre. Közben megszólal az uradalom első embere: ’Szomszéd uram, a gazdasági egyesület az aratók részére 500 liter spirituszt kiutalt nekem, én csak nem fogok pálinkát mérni, vegye át tőlem.’ Az üzlet megtörtént. Az árút hivatalosan átvettem, pincébe raktam s siettem túladni rajta. A nyereség, amit elértem, se többet, se kevesebbet nem tett ki, mint 20 500 koronát. Azóta többször voltam Reb Sájelenél. És ha a mai nehéz viszonyok mellett sem csüggedtem el, annak az oka az, hogy az én esetemből láttam: hájád Hasém tikczor? Erőtlen-e I-ten keze? Nem tud-e segíteni a legegyszerűbb, bár legcsodálatosabb módon?
A keresztúri rebbe a chászid történetekben és a neológ útleírásokban is a megélhetéshez kötődő ügyek égi közbenjárójaként jelent meg. A lizsenszki rebbe szellemi leszármazottjaként udvarában a hangsúlyt a vendéglátásra fektette. Egy-egy meláve demálká lakomára ökröt vágatott a sabbeszkor nála tartózkodó vendégeknek. A chászidok úgy tartották, hogy a megélhetésre mondott áldás a keresztúri rebbe kezében van. A belzer ruf ilyen ügyekben Reb Sájeléhez küldte a híveket. Neki tulajdonítják azt a mondást, hogy a párnósze (megélhetés) kulcsa Keresztúrban van elhelyezve.
Meggyőződésem, hogy maga Reb Sájele sem nézné jó szemmel, ahogy kései utódai és tisztelői tönkreteszik ezt a hegyaljai magyar falucskát, és minősíthetetlen viselkedésükkel tovább mélyítik a magyarok és zsidók közti szakadékot.
Egy biztos: a vallási zarándoklatnak ez a különösen provokatív formája senkinek nem válik a javára Hegyalján. A kérdés csak az: meddig tart a magyarok türelme…
