A lányokat lánynak, a fiúkat fiúnak hívni büntetendő lenne egy virginiai iskolában

A lányokat lánynak, a fiúkat fiúnak hívni büntetendő lenne egy virginiai iskolában

Fellázadtak a szülők egy virginiai iskola vezetősége ellen, mert az oktatási intézmény büntetni akarta a gyerekeket, ha a fiúkat fiúnak, a lányokat pedig lánynak nevezik – számolt be a The Federalist, melyet a Mandiner szemlézett.

Az tervezett szabályozás értelmében a negyedik és hatodik osztályos gyerekeket súlyosabban büntetnék, ha egy társukat, aki magát például "transzgendernek" tartja (bármit is jelentsen az), a maga által választott nevétől eltérő néven szólítanának.

Hírdetés

A fairfax-i iskolaszéknek eredetileg a csütörtök esti ülésén kellett volna döntenie a tanulói jogok és kötelezettségek útmutatójának módosításáról, de szülők tiltakozása miatt a téma megvitatását június 16-ára helyezték át.

Stephanie Lundquist-Arora, az egyik tüntető édesanya nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy továbbra is ragaszkodnak az eredeti álláspontjukhoz, és nem fogják engedni, hogy az iskolai tanács keresztülvigye ezt a módosítást.

A tüntetésen részt vevők aggodalmukat fejezték ki az oktatás minőségének romlása, valamint az iskolákban megjelenő rasszista (ebben az esetben az ún. kritikai fajelmélet fehérellenessége – a szerk.) és szexualitással kapcsolatos ismertető anyagok miatt is – írta a portál.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »