Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Kisebbségek Kultúráját Támogató Alap (Kult Minor) jelenlegi igazgatójának megbízatási ideje júliusban lejár, s az így megüresedő pozícióra a Kulturális Minisztérium pályázatot hirdetett.
Ennek nyilvános meghallgatási részéről külön cikkben számoltunk be. A pályázók három főre csökkent körét a bíráló bizottság előbb egy zárt, majd ez után egy nyilvános ülésen is meghallgatta, ez utóbbin az érdeklődő közönség is kérdéseket tehetett fel.
A pályázók Eduard Čonka, a romaügyi kormánybiztos hivatalának dolgozója, Alena Kotvanová, a kisebbségi kormánybiztos hivatalának munkatársa, illetve Petőcz Kálmán, kisebbségi szakértő voltak.
Nyilvános beszámolójuk során más-más előnyeit mutatták be annak, hogy személyük milyen hozadékot jelentene a második vezetői ciklusába lépő Alapnak.
A bíráló bizottság a nyilvános rész után pontozta a jelöltek bemutatóját, a kérdésekre adott válaszaikat, illetve kommunikációjukat, és ennek eredményeként Alena Kotvanovát terjesztették fel Natália Milanová kulturális miniszternek kinevezésre.
Petőcz Kálmán szorosan Kotvanová mögött, a második helyen végzett.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »