A Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye kórházlelkészeinek és lelkigondozóinak tartottak szakmai napot

A Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye kórházlelkészeinek és lelkigondozóinak tartottak szakmai napot

Nagy érdeklődés övezte a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye „Kéz a Kézben” Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálatának szakmai napját, melynek az idén a Kiskunhalasi Római Katolikus Főplébánia adott otthont. Ez alkalommal a szakmai tudás gyarapítása, a közösség erősítése és új kapcsolatok, ismeretségek létrehozása volt a célja Huszák Zsolt atyának, aki a szolgálat szervezője és vezető koordinátora.

Kórházlelkészek, beteglátogatók, lelkigondozók és kórházi dolgozók fogadták el a meghívást az eseményre, ahol a valóban magas színvonalú szakmai képzést Tésenyi Tímeától, a Semmelweis Egyetem adjunktusától, klinikai lelkigondozótól hallgathatták meg a résztvevők. Előadásainak témája a beteglátogatók és lelkigondozók helyzete, feladata az egészségügyi intézményekben, valamint a kiégésre hajlamosító tényezők és a kiégés megelőzése volt.

A rendezvény egyik kiemelkedő pontja volt a beteglátogatók megáldása és eskütétele, melynek keretében az önkéntesek elkötelezték magukat a betegek szolgálata, az egészségügyi titok megtartása és saját istenkapcsolatuk ápolása mellett. A szolgálat munkatársai átvehették egyenpólóikat, melyen már a szolgálat megújult logója és neve szerepel. A rendezvényen jelen volt Hodánics Tamás református kórházlelkész, lelkigondozó Kecskemétről, továbbá Kiskunhalasról Kováts Teodóra református, valamint Honti Irén evangélikus lelkésznő is. Ez is jól mutatja, hogy a szolgálat nagyon jó együttműködést ápol más keresztény felekezetekkel is; nagy kegyelem, hogy egy csapatként tudunk tevékenykedni eme közös ügy érdekében.

A szakmai nap zárszavában Fekete Gábor kórházi lelkigondozó elmondta, hogy minden jelenlévőnek Istentől származó különleges elhívása van a betegek felé, ami abból is kitűnik, milyen kanyargós utakon (sokszor megdöbbentő „véletlenek” segítségével) jutottak szolgálati helyükre, hiszen „Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni”.

Hírdetés

A rendezvény szerény agapéval zárult, melynek fő célja az együtt töltött, egymásra szánt idő, amely egymás meghallgatására, tapasztalatok cseréjére, kapcsolatok építésére és ápolására egyaránt alkalmas volt.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye

Fotó (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »