Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején sokan voltak, akik feladva civil foglalkozásukat önként beléptek a honvédseregbe és hősiesen küzdöttek a nemzet függetlenségéért.
A szepességi Görgey-családnak több tagja is kitüntette magát ezekben az időkben. Erről korábban portálunkon Babucs Zoltán hadtörténész részletesen írt . Ezúttal essék szó Görgei Artúr öccséről, Görgey Istvánról, aki két bátyjával ellentétben nem a katonai pályát választotta, hanem ügyvédként tevékenykedett a forradalom kitöréséig.
1825. február 21-én Késmárkon született és Eperjesen végezte középiskolai és jogi tanulmányait. 1841–1843-ban Debrecenben volt ügyvédbojtár, majd egyik földijének, a lőcsei születésű Zsedényi Edének (1804–1879) lett az írnoka a pozsonyi diétán 1843–1844-ben. (Az ő meglehetősen ellentmondásos személyiségéről hamarosan egy önálló cikkben írunk.) Görgey a koronázó városban tette le az ügyvédi vizsgát, 1845-től Szepes vármegye aljegyzőjeként tevékenykedett, de hamarosan Pesten, majd Bécsben ügyvédsegédként igyekezett tapasztalatokat szerezni.
Míg bátyját Klagenfurtba internálták, őt büntetésből közlegényként besorozták a császári seregbe és csak váltságdíj ellenében 1853-ban vethette le a mundért. Pestre visszatérve folytatta az ügyvédi praxist, majd 1874–1910 között nagyra becsült közjegyzőként működött. Mint sok fontos esemény szemtanúja és különösen a bátyját ért igaztalan vádak miatt szükségét érezte, hogy cikkekben, könyvekben számoljon be a történtekről. Ismeretes, hogy Kossuth Lajos, miután teljhatalommal ruházta fel Görgeit gyorsan külföldre menekült, majd már Vidinben, egy hónappal a világosi fegyverletétel után, 1849. szeptember 12-én közzétette hírhedt levelét, amelyben Görgeit a magyar ügy elárulójának (szó szerint: a haza gyáva hóhérjának) nevezte és ezzel évtizedekre bemocskolta a személyét.
Görgey István kitartó munkával sok száz iratot, feljegyzést gyűjtött össze bátyjával kapcsolatban és tulajdonképpen felmentette őt az igaztalan vádak alól. Ezek a dokumentumok három kötetben láttak napvilágot (1885–1888-ban) és nyilvánvalóvá tették még az elfogult Kossuth-hívek számára is, hogy Görgei Artúr nem tehetett mást a temesvári vesztes csatát követően, hogy letegye a fegyvert Világosnál. Az pedig, hogy nem az osztrákok, hanem az orosz csapatok előtt, külön is tiszteletet parancsoló, elvégre ezzel a lépéssel a világ számára is egyértelművé tette, hogy az osztrákok orosz segítség nélkül nem tudták volna legyőzni a magyar seregeket.
Görgey István kitért arra a sokat vitatott országgyűlési döntésre is, amely 1849. április 14-én – az 1849. március 4-i olmützi alkotmányra válaszul – kimondta a Habsburg–Lotaringiai-ház trónfosztását. Görgei szerette volna ezt a döntést visszavonatni, de parlamenti úton és nem fegyveres erővel kikényszeríteni, mert úgy érezte, hogy ezzel az elhibázott lépéssel végleg lehetetlenné vált az értelmes megegyezés a bécsi udvarral. Görgey István szerint, ha ez a döntés nem születik meg, talán az orosz csapatokat sem hívták volna be az országba. Görgei Artúrnak azonban a felgyorsult események közepette már nem volt lehetősége erre összpontosítani, végül beletörődve Kossuth akaratába igyekezett végrehajtani az utasításait. Görgey István nem vádaskodik, de érezhetően azt sugallja, hogy Kossuth nem volt tisztességes bátyjával szemben, amikor árulóként megbélyegezte.
Aligha meglepő mindezek után, hogy Görgei Artúr sógornőjét tette meg egyedüli örökösével, jóllehet akkor még élt a felesége és két gyermeke is. Az 1892. május 18-án keltezett végrendelet szövege egyébként nagyon beszédes, érdemes elolvasni:
„Szüleim után 1600 p. p. forintot örököltem. Ebből, mint huszárfőhadnagy egyenruhát készítettem, lovat vettem. Vagyont szerezni nem voltam képes, de adósságaim nincsenek. Mikor megöregedve, és azért kereset nélkül maradva testvéröcsémnek, Görgey István kir. közjegyzőnek terhére estem: segített e közös bajunkon az ő nemes lelkű felesége Dedinszky Aranka. Ennek bátor felszólalása meggyőzte Tisza Kálmán, akkori miniszterelnököt, hogy miután életben maradt honvéd tábornokok közül életfenntartási segélyben a magyar kormánytól többen részesültek: azt tőlem végképp megtagadni nem méltányos dolog. Hogy azóta a magyar kormány által nekem az 1880-as évek elejétől kezdve adott évenkénti segély összegből, mely eleinte évi 2400 forintot, később pedig 3000 forintot tett ki, gond nélkül élhetek, azt egyedül csak fent nevezett sógorasszonyomnak köszönhetem. Áldja meg érte a Jó Isten mind a két kezével, kedves gyermekeivel, unokáival együtt. Halálom után, ami kevés ingóság marad, melyről nem lehet bebizonyítani, hogy nem az enyém volt életben, azt mind neki, Görgey Istvánné, Dedinszky Arankának hagyom. Úgy szintén neki hagyom azon 41 forint 23 krajcárt, mely összeg 1893. január 2-án lesz esedékes, az >Oesterreichische Allgemeine Versorgungsanstalt< részéről nevemre kiállított 116.432. számú >Rentenschein< [járadéklevél] alapján. Ő is, gyermekei is, időről időre rám szokták bízni készpénzük kezelését, értékpapírjaik, betétkönyveik eltevését. Azon íróasztalnak, melyet sok idő óta én használtam, fiókjában lesz egy nagy tárca. Abban találhatók a reám bízott értékpapírok, kié-kié külön borítékban, mindegyiken a tulajdonos neve. Amely borítékra ráírtam >Görgey Istvánné Dedinszky Aranka tulajdona<. Abban egyebek közt benne van ama fent említett >Rentenschein< valamint azon 5000 forintról szóló életbiztosítási kötvény is, melynek ő (Görgey Istvánné Dedinszky Aranka) a kedvezményezettje. Akadhat eltett leveleim közt feleségem, Aubouin Adélenak egyik levele, melyben ő elismeri, hogy nekem 700 forinttal tartozik, elengedem. Őneki ellenben semmi követelése énrajtam, miután Karintiában bírt és később eladott kis házam, (mint 18 évi közös gazdálkodásunk szerzeménye) eladási árának felét én neki, az eladás után azonnal kiadtam. Megtörtént, hogy alkalmilag, hol az egyik, hol a másik egyet-mást kért tőlem holmim közül, hagynám neki, halálom esetére megtörténhetett az is, hogy megfelelő, szóbeli ígéretet tettem, sőt talán magára a tárgyra reá is jegyeztem, hogy kié legyen halálom után, akárkinek akármit ígértem oda, akármelyik tárgyra akármit odajegyeztem: ezennel mindezt visszavonom, semmisnek nyilvánítom. Végakaratom az, hogy kizárólag sógorasszonyom, Görgey Istvánné, Dedinszky Arankáé legyen mindenem, ami halálomkor tulajdonom volt, és hogy az összes hagyatékom fölötti kizárólagos rendelkezési jog halálom percétől kezdve Görgey Istvánné, Dedinszky Aranka sógorasszonyomat illesse meg.
Kelt Budapesten 1892. évi május 18-án Görgei Arthur s. k
Görgey István nemcsak a már említett könyvet szentelte bátyjának. Megírta Görgei Artúr ifjúságának és fejlődésének történetét a forradalomig, egy következő kötetben pedig a száműzetésben eltöltött közel két évtizedét. Levélben kérte Kossuth Lajost, hogy a közzétett dokumentumok alapján vonja vissza a bátyját megbélyegző vádakat, de a kormányzó inkább hallgatott erről.
Bár hosszú életet adott neki a teremtő, négy évvel bátyja halála előtt, 1912. január 13-án, 86 évesen szólította magához. Sírja az Óbudai temetőben található.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
