A HVG számára már az NSDAP-sikert idézik a mai tartományi választások

A HVG számára már az NSDAP-sikert idézik a mai tartományi választások

Türingiában egyértelműnek tűnik az AfD első helye a felmérések szerint, Szászországban a CDU-t mérték minimálisan erősebbnek –  írja a hvg.hu.

A szavazatszámlálás eredményeire még várunk, de az exit pollok már kijöttek a német tartományi választásokról. A kérdés az, hogy 1932 óta először sikerül-e a szélsőjobboldalnak megnyernie egy tartományi választást (azért 1932 a dátum, mert az egy évvel később hatalomra jutott náci párt aztán demokratikus választást nem rendezett már tartományi szinten), az Alternatíva Németországnak (AfD) esélyesnek tűnt erre Türingiában és Szászországban is – így ajvékol a zsidó lap.

Türingiában a ZDF exit pollja szerint az AfD nagyon simán nyerni fog, a szavazatok 33,5 százaléka lehet az övék, a második a konzervatív CDU lehet 24,5 százalékkal. Az ARD ennél egy kicsit szorosabb, de így is egyértelmű eredményt mért: az ő exit polljuk 30,5 százalékot ad az AfD-nek, és 24,5-öt a CDU-nak.

Szászországban fej fej mellett van az első két helyezett. A ZDF szerint a CDU 32 százalékot kaphatott, az AfD 31,5-öt, míg az ARD 31,5 százalékra méri a CDU-t, 30-ra az AfD-t.

A baloldali populista BSW – amely a liberális értékelés szerint az AfD-hez hasonlóan szintén bevándorlásellenes és putyinista – mindkét helyen a harmadik helyre esélyes, Türingiában 14,5-16, Szászországban 11,5-12,5 százalékra mérik őket.

A szélsőséges vagy annak mondott pártok már jó ideje erősebbek az egykori NDK-ban, a mostani eredmény viszont nagyon rosszul jön a kormányzó szociáldemokrata-liberális-zöld koalíciónak.

Frissítés: Leszerepeltek a szövetségi koalíciós pártok

A választás nagy vesztese Olaf Scholz kancellár Német Szociáldemokrata Pártja (SPD) lehet, amely mindössze 6,5, illetve 8,5 százalékot szerzett.

A Zöldek kikerülnek a türingiai parlamentből, a liberálisok (FDP) pedig egyik tartományi parlamentben sem kapnak képviselői helyet a felmérések szerint.

Hírdetés

Az AfD kész a kormányzásra, de ehhez aligha sikerül partnert találni

Tino Chrupalla, a AfD társelnöke az exit pollok közzététele után kijelentette, hogy pártja megkapta a mandátumot Türingia tartomány kormányzására.

"Ez a mai valóban történelmi nap Türingiában, és nagyon jó eredmény Szászországban" – mondta Chrupalla a ZDF közszolgálati televízióban.

A pártvezető szenzációsnak nevezte a türingiai eredményt. "Biztos 10 százalékkal vezetünk Türingiában, így egyértelmű mandátumunk van a kormányzásra, ez a demokrácia" – tette hozzá. Kijelentette: a választók politikaváltást akartak Szászországban és Türingiában. Hozzátette: az AfD kész valamennyi párttal tárgyalni.

Björn Höcke, az AfD helyi vezetője történelmi győzelemnek nevezte a tartományi parlamenti választásokat. Türingia székhelyén, Erfurtban vasárnap este kijelentette, hogy koalíciós kormányt akarnak a tartományban alakítani, és más politikusok meghívását is tervezi a koalíciós tárgyalásokra.

"Készek vagyunk vállalni a kormányzati felelősséget" – mondta Höcke.

A CDU csak balra nyitott, ha koalícióról van szó

A kereszténydemokraták nem lépnek koalícióra az AfD-vel sem Türingiában, sem Szászországban – jelentette ki Carsten Linnemann, a CDU főtitkára, aki elismerte, hogy nem lesz könnyű parlamenti többséget létrehozni.

Michael Kretschmer, a CDU szászországi tartományi kormányfője közölte: úgy hiszi, hogy pártja képes lesz folytatni a tartományi kormány vezetését.

Nem lesz egyszerű – tette hozzá Drezdában nyilatkozva.

A CDU a Zöldekkel és a szociáldemokratákkal alkotott koalícióban kormányoz Szászországban.

(HVG – MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »