A húszezredik oltáson van túl a dunaszerdahelyi kórház

A húszezredik oltáson van túl a dunaszerdahelyi kórház

A mai nap folyamán elvégezték a húszezredik oltást a dunaszerdahelyi Svet zdravia kórházban. A hetven évnél idősebb úriembernek még a könnye is kicsordult, de nem feltétlenül örömében.

A Tanyról származó csicsói lakos (Komáromi járás), L. Imre (77) gyorsan átesett a védőoltás folyamatán, s mivel a felesége, L. Katalin – aki elkísérte őt az oltásra – szintén a veszélyeztetett korosztályba tartozik, így ő is megkapta párja után a Pfizer vakcinát.

A pár elmondta, hogy eleinte vacilláltak az oltással kapcsolatban, de az egyik szomszédjuk – aki katonaorvosként tevékenykedett – meggyőzte őket, hogy az oltásnak köszönhetően kevesebb eséllyel tudják elkapni a COVID-19 betegséget. A dunaszerdahelyi oltóközpontba jelentkeztek, mondván, nem biztos, hogy sorra kerülnek Komáromban.

L. Imre a váróteremben könnyek között nyilatkozott portálunknak arról, hogy számos ismerősük, jó barátjuk hunyt már el a vírus miatt. 

Idősek is vagyunk, nekem cukrom van és a vérnyomásom is néha magasabb a kelleténél. Vérhigítót is szedek”

– mondta el a hetvenhét éves férfi.

Hírdetés

Mi eddig is vigyáztunk arra, hogy ne kapjuk el a vírust, mert nem jártunk sehova. A gyerekek és az unokák sem jártak át hozzánk, de már nagyon hiányoznak, és a legjobban a családi összejöveteleknek örülnénk már”

– tette hozzá L. Katalin.

Bock Sylvia kórházigazgató elmondta, hogy a tömeges oltásokat már január második felétől, fokozatosan intézik, először csak egy rendelővel, ám mostanra már három rendelővel működnek. Napi 300 oltási kapacitásuk van, 360 a maximum – a kórház kapacitásához mérten. 13 állandó tag vesz részt az oltásoknál.

A covid-osztályon már egészen konszolidálódott a helyzet, jelenleg már csak egy covid-osztályt tartunk fenn. Egy páciensünket tartjuk lélegeztetőgépen. Bíztunk abban, hogy a húsvéti ünnepek alatt az emberek fegyelmezettek lesznek, úgy tűnik ezért is csökkent a betegek száma”

– tette hozzá a kórházigazgatónő.

A kórházban lassan minden visszaállhat a régi kerékvágásba, minden osztály jelenleg már 90%-on működik. Május 3-án megnyílik a rehabilitációs osztály is, és visszatérnek a tervezett műtétek is. A kórházi személyzet és a vezetőség erősen bízik a fokozatos javulásban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »