A közelmúltban megtartotta utolsó kongresszusát a Magyar Közösség pártja, melyen a küldöttek megszavazták, hogy csatlakoznak a Szövetség nevű közös párthoz.
Az elmúlt egy évben sokat harcoltunk azért a párton belül, hogy:
1. Hogy az MKP részéről az egy évvel ezelőtt elkezdődött tárgyalásokat MINDIG, minden tárgyaláson a legalkalmasabb tárgyaló-delegáció vezesse. Ez nem mindig sikerült
2. Hogy az itteni magyarokat megosztó és a szakadárokból álló másik két párttal való egyezség biztosítsa, hogy legyen esély arra, hogy a leendő párt a közösséget szolgálja. Itt még van esély.
3. S hogy az alapelvek között szerepeljenek azok a témák, melyek fontosak a közösségnek, de melyeket az elmúlt 30év alatt a pártjaink nem tudtak megvalósítani.
Itt két pontot idéznék a tervezett közös párt alapelveiből:
A hetest:
Szorgalmazzuk Szlovákia területi és közigazgatási átszervezését, olyan formában, hogy az a történelmi régiók természetes gazdasági, földrajzi és helyrajzi sajátosságain alapuljon. Továbbá a nemzeti közösségek társadalmi és jogi helyzetének kielégítő rendezését. A Szlovákiában élő nemzeti közösségek megmaradása és gyarapodása érdekében követeljük a legjobb és leghatékonyabb kisebbségjogi gyakorlat szlovákiai átültetését, amely más, Szlovákiához hasonló uniós országban bevált, beleértve a területi önkormányzatiság rendszerének és a részvételi demokrácia lehetőségeinek kiterjesztését úgy az önkormányzatok, mint az állami szervek és intézmények szintjén.
És a 15-öst:
Szorgalmazzuk a háború után bevezetett kollektív bűnösség elvének eltörlését, a megtorló intézkedések következményeinek enyhítését és a méltányos kárpótlás módjának mindkét fél számára elfogadható rendezését. Elengedhetetlennek tartjuk a történelmi sérelmeken alapuló ellentétek kölcsönös lezárását, tudatosítva azt, hogy ez kizárólag közös akarattal, konszenzus elérésének útján valósulhat meg.
Ahhoz képest, ahogy a tárgyalások kezdődtek, ez a két pont előrelépés a témában.
S igen, most fel tudnék sorolni vagy két tucat olyan témát, amiért az utóbbi egy évben kiakadtam a párton belül, amik miatt összevesztem még a barátaimmal is, s igen, én is látom, hogy úgy a parlamenti lista első 20 helyének elosztása, az EU-s lista listavezetőjének pozíciója, a helyi szervezetek létszámához kötött vezetése, stb. mind-mind olyan témák, melyek arra utalnak, hogy az elmúlt egy évben nem minden tárgyalás zajlott le úgy, ahogy azt a felvidéki magyar közösség érdeke megkívánta volna. Ez végtelenül szomorú és elkeserítő. S a múlt hétvégi kongresszuson történteket ne is említsem…
De azt vallom, hogy ha valaki nem értékeli az ici-pici pozitívumokat, akkor az ne dolgozzon a közösségért. Azok pedig vannak.
Én 2012-ben léptem be a Magyar Közösség Pártjába, azután, miután másodszor sem jutott be a parlamentbe. A somorjai szervezet gyűlésén felálltam, s elmondtam, hogy ha tudok, igyekszem segíteni a közösséget, akár így a párton belül is.
Ez a 9 év nem az óriási eredményekről szólt, viszont elért, kiharcolt, véghezvitt, megvalósított dolgokról igenis, melyekért belül, óriási harcokat vívtam, vívtunk. Úgy helyi, mint járási, vagy országos szinten.
Sokan írtak privát üzenetben gúnyos, kárörvendő megjegyzéseket arról, hogy az MKP megszavazta, hogy csatlakozik a közös párthoz.
Mindenki véleményét tiszteletben tartom, de akik kívülről kiabálnak be és okoskodnak arról, hogy mit kellene tenni, közben pedig nem állnak bele a harcba, vagy pedig a csatasorból kiállva gúnyolódnak, azoknak a véleménye számomra nem hiteles.
Én vívom tovább a harcom, amíg látok esélyt a győzelemre. Ehhez kérem azok segítségét, akik eddig velem harcoltak, és akik most fel akarják adni! Kérlek benneteket, ne tegyétek!
S ha már nem látok esélyt a győzelemre, akkor majd kirohanok a várból, mint Zrínyi tette.
De nem fogok megijedni sem pár bukott vegyespártostól, sem pedig pár MKP-s szakadártól.
Mert ha mindenki eljut az önvizsgálatig, akkor kap egy tiszta képet saját magáról. S ha rendbe tudta tenni a dolgait saját lelkében, akkor, de csakis akkor fogunk tudni együtt dolgozni a felvidéki magyarságért.
S hogy ugyanazzal a mottóval zárjam ezt az írásomat, mint zártam az első felszólalásomat 2015-ben egy dunaszerdahelyi járási konferencián, egy Márai idézetet hoznám ide ismét:
Árulásért békeidőben megvetés, háborúban golyó jár.”
Sokak szerencséje, hogy jelenleg nincs háború. De a harc folytatódik tovább. A harc a felvidéki magyar közösség felemelkedéséért.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
