A hajdú-bihari Rómeónak nem Júlia kell, hanem a nagypapa karórája

A hajdú-bihari Rómeónak nem Júlia kell, hanem a nagypapa karórája

Egy 19 éves fiatalember sétált be a XVI. kerületi rendőrkapitányságra 2021. szeptember 2-án késő este, és feljelentést tett egy ismeretlen ellen, aki nem sokkal korábban Gödön kirabolta: fenyegetéssel magával vitte a nagypapájától kapott karóráját. A Duna-parton ücsörgött egy padon, amikor "beszélgetésbe elegyedett" három férfivel, egyiküknek megtetszett az órája. Kérte, nem adta. Késeléssel fenyegette, odaadta.

A dunakeszi nyomozók először szó szerint a sötétben tapogatóztak, majd egyre-másra szedték össze az információkat, adatoltak, elemeztek, értékeltek, pár nappal később már nevesíteni tudták a tettest. A Debrecen melletti Újlétára 2021. szeptember 6-án éjszaka indultak, hajnalban már bilincselve utaztatták vissza a 25 éves "M." Rómeót (akinek megbilincselése közben már sötéten tapogatóztak) és a megtalált karórát.

Hírdetés

Kihallgatásán félreértésre hivatkozott, a fenyegetést tagadta. Állítása szerint felpróbálta, rajta maradt, de "azt hitte, csak hülyéskednek".

Az őrizetbe vett férfi ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, egyben kezdeményezik letartózatását – közölték honlapjukon.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »