A görög külügyminiszter aggodalmának adott hangot a spanyol-török védelmi együttműködés miatt

Aggodalmának adott hangot kedden a görög külügyminiszter egy Madrid és Ankara közötti esetleges védelmi együttműködés miatt.

Níkosz Déndiasz Athénban, José Manuel Albares spanyol külügyminiszterrel folytatott egyeztetéseit követően emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió tagállamai korábban megegyeztek, nem exportálnak hadi technológiát "destabilizációs célokra".

Recep Tayyip Erdogan török elnök novemberben azt mondta, reméli, országa növeli a katonai együttműködést Spanyolországgal, elsősorban hadi eszközök vásárlása révén.

Görögország nemrég katonai fejlesztésekbe kezdett, amelyekhez elsősorban Franciaországtól vásárol technológiát: a görög parlament októberben ratifikálta a két ország védelmi megállapodását, amelynek értelmében a felek kölcsönösen egymás segítségére sietnek külső fenyegetés esetén.

Hírdetés

A megállapodás részeként Görögország három fregattot is beszerez Franciaországtól hárommilliárd euró értékben. Athén emellett korábban 24 Rafale típusú vadászgépet is rendelt a francia Dassault cégtől.

Athén a fejlesztéseket Ankara növekvő régiós fenyegetésével indokolta.

Törökország és Görögország régóta vitatkozik a tengeri határokról, de az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett hatalmas földgázmezők még inkább kiélezték a feszültséget.

Ankara 2018 októberében indította útnak első, Fatih nevű fúróhajóját, amelyet 2019 májusában újabb követett. Kis szünet után, 2020 augusztusának első felében folytatták vizsgálódásaikat a területen, amit nemcsak Görögország, hanem Ciprus is szuverenitása megsértésének tekintett. Mivel a török kutatóhajókat hadihajók kísérték, Görögország és szövetségesei ugyancsak megerősítették katonai jelenlétüket a térségben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »