A DNI Moszkva és Teherán befolyásolási kísérletét vizionája

A DNI Moszkva és Teherán befolyásolási kísérletét vizionája

Oroszország és Irán is megpróbálta befolyásolni a 2020-as amerikai elnökválasztási kampányt – közölte a valamennyi amerikai hírszerzési szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (Director of National Intelligence – DNI) kedden.

File:Office of the DNI.png - Wikimedia Commons

A 15 oldalas jelentés szerint az orosz kormány – Donald Trump korábbi elnök szövetségesein és kormányán keresztül – „megtévesztő vagy megalapozatlan állításokkal” próbált meg beavatkozni a 2020-as amerikai elnökválasztási kampányba az akkori jelölt Joe Biden ellen.
   
„Az orosz állam és más emberek, akik mind a Kreml érdekeit szolgálják, azon dolgoztak, hogy következetesen befolyásolják az Egyesült Államok közvéleményét” – áll a jelentésben.
   
A beszámoló szerint az amerikai hírszerző ügynökségek több – a választókat befolyásolni szándékozó – kísérletet is feltártak, köztük Irán „szerteágazó, burkolt befolyásoló kampányát”, amelynek célja Donald Trump támogatásának aláásása volt. A jelentés cáfolta azt az állítást, miszerint Kína Joe Biden mellett avatkozott volna be a választásba.
   
„Kína a stabilitást kereste az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatában, és egyik választási eredményt sem tartotta elég előnyösnek ahhoz, hogy kockáztasson” – áll a jelentésben.
   
Az amerikai tisztviselők arról is beszámoltak, hogy Kuba, Venezuela és a libanoni Hezbollah félkatonai szervezet részéről is történtek erőfeszítések a választások befolyásolására, de – úgy fogalmaztak – ezek „kisebb méretűek voltak, mint Oroszország és Irán kísérletei”.
   
Az úgynevezett Mueller-jelentés állapította meg 2019-ben, hogy Oroszország be akart avatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba. Robert Muellert, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábbi vezetőjét még 2017-ben bízták meg azzal, hogy vizsgálja ki az ügyet.

Hírdetés

 

Robert Mueller | Facts & Biography | Britannica

Robert Mueller – britannica.com

A két évig tartó nyomozás eredménye egy 448 oldalas dokumentum – az úgynevezett Mueller-jelentés – lett, amelyben megállapították, hogy Donald Trump korábbi elnök kampánycsapatának munkatársai nem működtek együtt az oroszokkal a 2016-os elnökválasztási kampány idején.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »