A DAC elleni hazai döntetlenjével sorozatban hatodszor is bajnok lett a Slovan

A DAC elleni hazai döntetlenjével sorozatban hatodszor is bajnok lett a Slovan

A Niké Liga rájátszásának ötödik fordulójának slágermérkőzését Pozsonyban rendezték meg, ahol a címvédő Slovan a dunaszerdahelyi sárga-kékeket fogadta. A tabellát immáron 19 ponttal vezető pozsonyiak pedig egy ponttal a DAC ellen biztosították be sorozatban hatodik bajnoki címüket.

Kellemes tavaszi időben került sor a Slovan-DAC rangadóra, amely akár a bajnoki címet is eldönthette, ehhez a fővárosi együttesnek egyetlen pontra volt szüksége. Xisco Muñoz együttese három bajnoki óta nem szenvedett vereséget, a spanyol mester pedig úgy néz ki megtalálta az ideális összeállítást, hiszen ezúttal sem változtatott a kezdőn. A spanyol mester kezdőjében ezúttal is két magyar futballista kapott lehetőséget Csinger Márk és Vitális Milán személyében.

A találkozó első komoly gólszerzési lehetőségét a Slovan alakította ki a negyedik percben, Strelec ziccerét azonban Popović nagy bravúrral hárította. Pár perccel később a DAC is helyzetbe került, a hazai védők hibáját kihasználva Trusa került helyzetbe, de lövését Borjan hárítani tudta. Ezt követően a hazaiak próbálták kontrollálni a mérkőzést, de igazán nagy helyzetet egyik gárda sem tudott kialakítani. Az első félidő nem igazán a helyzetekről marad emlékezetes, hiszen egyik gárda sem tudta meglepni a másikat. Az első játékrész legvégén a DAC kis híján megszerezte a vezetést, miután Vitális szöglete után Kacharaba fejese éppenhogy elkerülte a kaput.

 

Hírdetés

A dunaszerdahelyi sárga-kékek jól álltak bele a második játékrészbe és szinte azonnal óriási helyzetbe kerültek, a második játékrész kezdetén Andzouana beadása után Trusa fejese a kapufán csattant, ami végül Borja kezében landolt. Nem sokkal később Herc lapos lövésére ért le a Slovan kapusa. A találkozó 50. percében a másik kapu előtt is nagy helyzet adódott, egy kapu előtti tömörülés után Vojtko nem tudta a hálóba juttatni a labdát.

Mindkét vezetőedző megszerette volna nyerni a mérkőzést és Xisco Muñoz, valamint Vladimír Weiss is több támadószellemű játékosát is pályára küldte. A találkozó hajrájában nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, ami végül gól nélküli döntetlent eredményezett. Legutóbb 2009-ben nem született gól a két csapat összecsapásán. A döntetlen pedig azt is jelentette, hogy a Slovan sorozatban hatodszor is bajnok lett és összeségében 14. bajnoki címét szerezte a pozsonyi együttes. A DAC a tabella harmadik helyéről várhatja a jövő heti Rózsahegy elleni hazai bajnokit.

 

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), felsőházi rájátszás, 5. forduló:

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »