„A Csallóközben, Bősön
is volt egy czukorgyár, mely annak idején
a vármegye legnagyobb ipartelepe volt…”
(Borovszky, 1904)
Magyarországon a 19. század folyamán egy nemzedék életében (1830 és 1860 között) az átlagos cukorfogyasztás közel háromszorosára növekedett. Ebben az időszakban a répacukor szinte teljesen kiszorította az importált nádcukrot. Néhány helyen már a forradalom és a szabadságharc előtt létesítettek gyárakat, ám fellendülésről az 1850-es évek derekától beszélhetünk. A birodalom nyugati felének vállalkozói viszont jelentős előnyökre tettek szert magyar versenytársaikkal szemben. A kiegyezésig több mint tízszeresére nőt a hazai cukoripar termelése.
Az országban jelentékennyé az élelmiszeripar egyes ágai fejlődtek. Elsősorban a malomipar, hiszen még az 1860-as évek elején is mintegy 22 ezer malmot tartottak nyilván. A szesziparban közel 230 gyár, 2200 kisüzem és több mint 54 ezer mezőgazdasági szeszfőzde működött. Mégis igen nagy jelentősége a cukoripar kibontakozásának volt. Pozsony vármegye egyes részeit a Habsburg uralkodók idején jó cukorrépatermő területként tartották számon.
A bősi Üchtritz-uradalom üzemei
A falu (korábban mezőváros) a 19. század derekáig Amade-birtok, a család csallóközi jószágainak (Várkony, Felbár, Csilizpatas stb.) központja. Korabeli leírás alapján a sáncokkal körülvett, nagy kiterjedésű kastélyhoz szép angolkert tartozott, amelyen a Csiliz vize folyt keresztül. Vendégfogadója, ménese és tehenészete mellett gazdasága tágas rétjeiben, legelőjében állt. Az Amadék 17. században épült reneszánsz kastélyát a 18. század vége felé barokk elemekkel gazdagított klasszicista stílusban építették át.
Az Üchtritz-Amade család
Emil báró, vagyis Emil Freiherr von Üchtritz poroszországi középbirtokos főnemesi családban született. A német származású fiatalember a reformkor idején a császári-királyi hadseregben szolgált. Az Amade család örökösével, Dominika Mária Jozefa grófnővel 1841-ben házasodott össze. Emil fiuk (teljes nevén Emil József Albert báró), a későbbi Üchtritz-Amade gróf lett a bősi kastély és uradalom tulajdonosa. Mivel az itteni gazdálkodás megfelelt számára, ezért a csallóközi birtokon telepedett le.
A bősi cukorgyár megalapítása
A messze földön híres Üchtritz-féle cukorgyár működését 1855 és 1876 közötti időszakra helyezik. A 19. század közepén jól működő magyarországi répacukorgyárak között tartották számon. Az országban ekkor 16 üzem állt rendelkezésre, az egyik éppen a szomszédos megyében található, Mosonszentmiklóson. A legnagyobb magyar nagycenki birtokán is alapítottak egyet, míg környékünkön Szereden és Nagyszombatban.
Az üzem falain belül dolgozókon kívül a répa termelésében részt vett napszámosoknak és különböző kézműveseknek kínáltak megélhetést. Lehetőséget nyújtott továbbá a marhahizlalás megszervezésére is.
A bősi üzem jelentősége
A nevezett időszakban két Pozsony vármegyei gyárat érdemes kiemelni: a nagyfödémesit és a bősit. Az előbbit Pálffy herceg birtokkormányzója létesítette (1830), utóbbiról viszont még a helyiek közül is kevesen hallottak. Pedig a Csallóköz egyik cukorgyáraként működött, és a maga korában a vármegye jelentős ipartelepének számított. Bauer Móric brünni nagykereskedő tulajdonaként az Amade gróf birtokán építették ki. 1865-ben megjelent kiadvány szerint a megye „legnagyobb iparos tőzstelepe Bőős mezővároskában” alapított cukorgyár volt. A répatermés minőségétől függően, évi 8-10 000 mázsa közé tették az előállított termék mennyiségét.
Az emberi erőforrást 18 lóerejű gőzgép segítette, amely egyéb rendeltetései mellett két nagy szivattyú segítségével a gyártáshoz szükséges vizet emelte 50 láb magasságba. Innen különböző csövekkel az egyes helyiségekbe vezették felhasználásra. A tűzveszély miatt a vízcsapokon fecskendőtömlőket helyeztek el, így szükség esetén az összes gyárhelyiségben néhány perc alatt elkezdhették az oltást. További két légszivattyúval is rendelkeztek, melyek a lepárló készülék és a rézből készült főzőüst felett képződött gőzöket ritkították meg. A cukorlé kinyerése érdekében végzett répaliszt-sajtolást egy kivonati készülék felállításával cserélték fel.
A bősi termelés befejezése
Az osztrák gyárak keltette verseny és a mostoha helyi viszonyok miatt a század végére több cukorgyár tönkrement. Habár a répaszállítást a magyar királyi államvasutak a lehető legolcsóbb díjtételekkel végezte, vasútvonal hiányában a bősi üzem ezt nem tudta igénybe venni. A nagysurányi és a diószegi gyárak a finomításra is berendezkedtek, ezáltal előnybe kerültek a kizárólag nyerscukrot produkáló versenytársaiknál.
1864 júliusában tett cégbejegyzés szerint még Bauer Móricz volt a bősi cukorgyár tulajdonosa. Másik forrás szerint báró Pereira építtette és telerakta porosz gazdatisztekkel, akik „úgy kifosztották a dúsgazdag bécsi bankárt, hogy beleőrült!” A sajtóhírek alapján 1872-ben idegen kézre került, és 1874-ben működése egészen szünetelt. A bősi üzem termelését végül a rossz szállítási viszonyok és a kedvezőtlen energiaellátottság miatt szüntették be.
A Monarchia időszakában a magyar cukorgyártás fejlődése nem volt egyenletes. A kiegyezés után a Kisalföld cukorrépa-termelő vidékein létesült új cukorgyárak között alig akadt magyar alapítású. A hetvenes években a bősin kívül több régi gyár is megszűnt, viszont a megmaradt üzemek jelentős bővítésen és korszerűsítésen estek át. Ennek köszönhetően az egy gyárra eső termelés világviszonylatban nálunk volt a legnagyobb. 1867 és 1890 között átlagosan 9%-kal növekedett a termelés, amelynek jó része kivitelre került.
Felhasznált irodalom:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pozsony vármegye és Pozsony, 1904; G. A. Kornhuber, Rakovszky István, Szekcső Tamás, Kanka Károly, Rómer Flóris: Pozsony és környéke, Pozsony, 1865; Zsigmond Tibor: Településlexikon. Magyarok nyomában – Dunaszerdahelyi járás, In A hét, 1993; Katus László szerk.: Magyarország története 1848-1890, I-II. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987; Presinszky Lajos-Szilvássy József: Mit ránk hagytak a századok. Fejezetek Bős történelméből, Nap Kiadó, 2008; PaedDr. Darnai Zsolt: A bősi gróf 48-as szabadsághős apja, In Felvidék.ma, Múltidéző, 2021. 02. 09.; Korabeli folyóiratok közlései: Budapesti Hirlap, Pesti Napló, Sürgöny stb.
(Darnai Zsolt/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
