A Balkán a következő nagy lehetőség az EU számára

A Balkán a következő nagy lehetőség az EU számára

A balkáni népek számára az út az Európai Unióba Közép-Európán keresztül vezet – jelentette ki a miniszterelnök pénteken, Budapesten.

Orbán Viktor a délkelet-európai, valamint a V4-es országok parlamenti elnökeinek konferenciáján hangsúlyozta: a Balkánt nem ütközőzónává kell tenni, hanem integrálni kell az Európai Unióba. Ugyanakkor úgy vélte:

Rámutatott: a bővítésért felelős biztos „hiába feszül meg”, mert a Balkán tényleges integrációjához politikai, stratégiai döntésekre van szükség, melyeket nem a biztosok, még csak nem is az Európai Bizottság hoz meg, hanem az Európai Tanács, ahol az európai országok miniszterelnökei és államfői ülnek. „Amíg ők nem döntenek úgy, hogy a Balkánt integráljuk, addig folyamatosan elhúzódó, részletkérdésekbe bonyolódó, stratégiai kérdések helyett szabályozási problémákkal foglalkozó, tárgyalásnak mondott, de valójában időhúzó folyamatnak leszünk a részei” – figyelmeztetett.

Kijelentette:

Úgy vélte: a Balkán a következő nagy lehetőség az Európai Unió számára, mely az EU következő nagy gazdasági motorja lehet és a nyugat-európaiak nem tudják fenntartani az életszínvonalukat a Balkán integrálása nélkül.

„Ha a balkáni népek lehetőséget kapnak, akkor éppen úgy, mint a visegrádi országok, néhány év alatt fel fogják venni a tempót, meg fogják erősíteni a gazdaságukat, és az igazi nagy gazdasági növekedés a Balkánról érkezik majd az Európai Unióba” – jelentette ki a magyar kormányfő. Hozzátette: az uniónak nagyobb érdeke a Balkán tagsága, mint maguknak a balkáni népeknek, nemcsak a biztonság, hanem a nyugatiak gazdasági érdekei szempontjából is.

Ha nem tudják bekapcsolni a Balkán életerejét és törekvéseit az európai gazdaságba, akkor óriási lehetőségről mondanak le – jelentette ki. Ezért arra biztatta a balkáni országokat, hogy a legnagyobb önbizalommal és öntudattal álljanak ki az európai uniós tagságra vonatkozó igényük mellett.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy

Hírdetés

Rámutatott: ha a közép-európaiak nem lennének az Európai Unió tagjai, akkor az európai, a nyugat-európai életszínvonal jóval alacsonyabb lenne, mint amilyen most. A négy visegrádi ország együttes kereskedelme Németországgal kétszerese a német–francia kereskedelemnek és háromszor nagyobb, mint a német–olasz kereskedelem volumene – fejtette ki.

Úgy értékelt:

A miniszterelnök azt javasolta, hogy a V4-ek és a balkáni országok az egész európai kontinens legmeghatározóbb gazdasági térségét építsék ki közösen. „Erre lehetőségünk van, és higgyék el, eljön az a pillanat, amikor – hasonlóan a V4 országaihoz, amikor nélkülünk már nem tud működni az európai gazdaság – a balkáni országok nélkül sem működik majd” – fogalmazott. Hozzátette: ehhez a Balkánnak be kell lépnie az unióba, integrálódnia kell a közép-európai térségen keresztül és nélkülözhetetlenné kell magát tennie a német, az olasz és a francia gazdaság számára is.

Hangsúlyozta: a V4-ek nem egyszerűen gazdasági célpontként tekintenek a Balkánra, hanem stratégiai lehetőségként, ami biztonságot ad, és az egész Európai Unió legdinamikusabban fejlődő térségének a megnövelését teszi lehetővé.

– mondta.

Kijelentette: az út az Európai Unióba Közép-Európán keresztül vezet a balkáni népek számára, akik Magyarországra és Közép-Európára általában, de az Európai Unió bővítését illetően különösképpen is számíthatnak.

Kövér László házelnök a miniszterelnök szavait azzal egészítette ki, hogy 1990 óta a térségből – a Baltikumtól Közép-Európán át a Balkánig – összesen 25 millió 25 és 45 év közötti munkavállaló távozott Nyugat-Európába, a Világbank becslései szerint pedig 2050-ig további 20 millióan mehetnek innen Nyugatra.

Így minden térségbeli tagállamnak „joga van önérzetesnek lenni akkor, amikor Brüsszel zsarolja őket” – folytatta –, ahogy teszi ezt Lengyelországgal vagy Magyarországgal, „az uniós támogatásoknak mondott pénzekkel”, vagy a világjárvány utáni helyreállítást célzó hitelekkel.

Hozzátette: a még csatlakozásra váró államoknak is joguk van emlékeztetni Brüsszelt, hogy „ők nem jövőbeli tehertételei, hanem már most erőforrásai az Európai Uniónak”. A felvétel nem adomány, hanem ellentételezés, amiért a térség már az unión kívül is hasznára volt az uniónak – szögezte le.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »