A Párizsban és Brüsszelben lezajlott terrorcselekmények hatására Berlinben is erősödik a meggyőződés, hogy előbb vagy utóbb valamelyik német nagyvárost érheti hasonló tragédia. A biztonságért felelős tárcát, a szövetségi belügyminisztériumot vezető Thomas de Maiziere megfogalmazásában Németország változatlanul ott áll a nemzetközi terrorizmus célkeresztjében. Az óva intő kijelentést azonban a múlt eseményei szerencsére egyáltalán nem vagy csak szerény formában támasztják alá.
Halálos áldozatokat követelő, iszlamista terrortámadásra a köztársaság történetében mindössze egyetlen alkalommal volt példa: 2011 márciusában Majna-Frankfurtban az interneten keresztül radikalizálódott koszovói Arid Uka meggyilkolt két amerikai katonát. A további merényletekre tett kísérletek sikertelenek maradtak. A biztonsági szervek köreiből kiszivárogtatott, hivatalosan soha nem hangoztatott magyarázat három pontra támaszkodik: szerencsénk volt akkor, amikor az egyik Kielből indult vonaton, majd a bonni pályaudvaron elhelyezett, robbanóanyaggal megtöltött bőröndök technikai berendezése csődöt mondott; a tettesek lebecsülték a már nyomukra jutott detektívek munkáját és lebuktak; a terrorcselekményekre hajló szalafista csoport áttekinthető, a biztonsági szervek jelenleg mintegy 450 veszélyesnek tartott személyt tartanak nyilván és figyelnek, szemben a francia helyzettel, ahol közel tízezer fő tartozik ebbe a kategóriába.
A berlini székhelyű Tudomány és Politika Alapítvány terrorszakértője, Guido Steinberg szerint a Párizsban és Brüsszelben lezajlott események egyöntetűen bizonyítják, a terroristák jól kiképzettek, mindenre elszántak, és a németek is kénytelenek fokozott figyelmet fordítani az őket fenyegető veszély feltartóztatására. E feladatot a szövetségi és tartományi rendőrség mellett három szervezet látja el: a külfölddel kapcsolatot tartó hírszerzőszolgálat (BND), a belbiztonságot felügyelő Alkotmányvédő Hivatal és a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA). „Ezek az intézmények jól szervezetten működnek együtt, tevékenységük jól koordinált és így sokkal hatásosabb, mint például Franciaországban” – hangoztatja a szintén terrorspecialistának számító Udo Steinbach, aki ugyanakkor utal a két ország szociális helyzete közötti különbségre is, mert – mint mondja – a francia muzulmán fiatalokra nehezedő, kilátástalanságból fakadó nyomás sokkal nagyobb, mint a Németországban élő társaik esetében.
A titkosszolgálatok együttműködése kettős képet mutat. A német és török szervek közötti kapcsolat eredménye annak a három feltételezett terroristának az őrizetbevétele, akiket Isztambulban fogtak el azzal a gyanúval, hogy merényleteket készítettek elő német intézmények, így a nagykövetség ellen. Ugyanakkor Berlinben a szociáldemokrata parlamenti frakció belpolitikai szóvivője, Burkhard Lischka a hírszerzőszolgálatok közötti adatcsere hiányát kritizálta és egy európai terrorelhárítási központ felállítását követelte. A hazai viszonyokkal elégedetlen a német rendőrök szakszervezete is. Ennek képviselői minden alkalmat megragadnak arra, hogy felhívják a figyelmet a tartományok technikai felszerelése között még mindig fennálló különbségekre, a rendőrségi állomány – takarékossági okokra visszavezethető – alacsony létszámára. Egy-egy gyanús személy huszonnégy órára kiterjedő megfigyelése háromszor tízfős egység bevetését teszi szükségessé. Az országba érkezett menekülttömeg ismeretében e feladatok ellátása a jövőben kivitelezhetetlen.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 24.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
