Magyar Péter tudta, hogy át kell menni a baloldalra

Magyar Péter látta, hogy a jobboldalon ott van Orbán Viktor és a Fidesz, tudta, hogy át kell menni a baloldalra, és át is ment – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Hírdetés

Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették, az egyesületét már 2023-ban bejegyezték.
   
A Varga Juditot érintő rendőrségi jegyzőkönyvről szólva kiemelte, „az iszonyatos magánéleti fenyegetéseken és történéseken kívül” az is benne van, hogy Magyar Péter azt mondta: ez lesz az évszázad válása és meg fogja buktatni a kormányt.
   
A kommunikációs igazgató úgy fogalmazott, hogy boldog házasságban él, de ő is veszett már össze a feleségével.
   
„A feleségem akkor elmondta, hogy mi a baja velem, de azt, hogy a kormányt meg akarja buktatni, azt sose mondta. Tehát ennek az embernek ez volt a rég dédelgetett vágya, célja, hogy politikai pályára lépjen” – jelentette ki Menczer Tamás.
   
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter mindent arra használt fel, hogy a saját politikai pályáját előkészítse. Ezt a célt szolgálta a korábban bejegyeztetett egyesület, valamint a magánéleti terror, fenyegetés, zsarolás is – vélekedett.
   
Menczer Tamás szerint Magyar Péterben az emberek pontosan felismerik Márki-Zay Pétert. „Tehát én azt látom, hogy egységesek, erősek, motiváltak és mindannyian el fogunk menni, aztán győzünk, ahogy szoktunk” – tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »