Nyitókép: SITA
Június 1-én lezajlott a lengyel elnökválasztás második fordulója, ahol a jobboldali jelölt 1,8 százalékos különbséggel – 370.000 szavazattal – elvitte a pálmát. A verseny szoros volt, de a hajnali órákra eldőlt, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) támogatottja, Karol Nawrocki nyert.
Az eredmény váratlannak is nevezhető, mert a regnáló Tusk-kabinet mindent megtett saját jelöltje győzelméért. És ők nem tréfálnak. Az elmúlt két évben – Leyen támogatásával – több ponton nyúltak törvénytelen eszközökkel a hatalmi ágak rendszerébe, így arra lehetett számítani, hogy hatalmuk megszilárdítása érdekében most sem riadnak vissza az ilyesmitől. Ennél fogva akár Tusk javára is írhatnánk, hogy nem semmisítette meg román módra az eredményt!
Ha talán ez nem csak azon múlt volna, hogy két év alatt sem volt képes a maga javára restartolni az alkotmánybíróságot, tehát nem volt „kivel” kimondatni az érvénytelenséget. Pedig, a demokrácia élharcosa, Leyen Imperatrix nem emelt volna kifogást… de Tuskra még visszatérünk.
Magyar sajtó Nem meglepő módon a Bizottsághoz hasonlóan a magyar ellenzéki sajtó is elfogadja a Tusk-kormány törvénytelen lépéseit, saját jövőbeli szándékainak megágyazandó: „Donald Tusk kormánya állandóan beleütközik abba a dilemmába, hogy a jogállamot néha csak a jogállamot sértő eszközökkel képes újjáépíteni, ami saját támogatói körében sem mindig talál egyetértésre. (Ez ad alkalmat magyar kormánypolitikusok kevés erkölcsi alappal, de mégis gyakran hangoztatott gúnyos megjegyzéseire arról, hogy éppen Lengyelországban van baj a jogállamisággal.)”
Az eredmény ugyanakkor nem meglepőnek is mondható, mert az első forduló után, a kiesők miatt, a jobb oldalon látszott nagyobb tartalék keletkezni. Ebből a szempontból az a furcsa, hogy Nawrocki csak ilyen kevéssel győzött.
A választás másnapjának reggelén, mondhatnánk, szokásosan, érkeztek a „gratulációk”. Mindjárt nyolckor a császárnőé:
Von der Leyen
„Biztos vagyok abban, hogy az EU továbbra is nagyon jó együttműködést fog folytatni Lengyelországgal. Mindannyian együtt erősebbek vagyunk a béke, a demokrácia és az értékek közösségében. Dolgozzunk hát közös otthonunk biztonságán és jólétén”.
Első pillantásra talán semmi különös nincs az üzenetben. De jobban megnézve észrevesszük: még egy „Elnök úr” sincs sehol! Pedig az ilyesmi Európában mintha szokásban lenne… De a további „kedves” mondatok is, ha egy császárnő szájából hangzanak el, inkább tűnnek fenyegetésnek, mint jókívánságnak: „Biztos vagyok abban, hogy továbbra sem keresed a bajt és megteszed, amit akarok.” „Meg ne próbálj eltérni az én béke- (=háború), demokrácia- (=hatalmi arrogancia) és érték- (cancel culture!” definíciómtól – üzente.
Trump
Trump bejegyzése sem hosszabb:
„TRUMP SZÖVETSÉGESE GYŐZÖTT LENGYELORSZÁGBAN, MEGDÖBBENTVE EZZEL EGÉSZ EURÓPÁT.”
Gratulálok, Lengyelország – győztest választottatok!”
Megdöbbentve… miért is kellett megdöbbennünk? Hát pontosan azért, mert a győztes Nawrocki a PiS támogatottja és Leyen ellenfele volt! Trump azonban nem csak utólag állt Nawrocki mellé. A választás előtt találkozott Nawrockival, nyilvánosan támogatta és kulcsfontosságú szövetségesének nevezte.
Nawrocki kampánya során a „normalitás” helyreállítását, az ukrán menekültekkel szembeni keményebb fellépést és az amerikai-lengyel kapcsolatok elmélyítését ígérte – nyilván Leyen törekvéseivel és befolyásával szemben. Az amerikaiak jelezték Nawrockinak a katonai együttműködés lehetséges bővítését is.
Tusk
Hogy Tusk nem erre számított, az abból is látszik, hogy az eredmény ismeretében azonnal bizalmi szavazást kért maga ellen. Bár Tusk, a birodalom elkötelezett képviselője, bizonyosan nem akar lemondani a hatalomról, nem riadt vissza ettől a kockázatos lépéstől. Ha ugyanis koalíciója bármely tagja megvonja a bizalmát a kormánytól, elveszik a jelenleg meglévő többség (241), tekintve, hogy még a legkisebb partnernek is 21 képviselője ül a szejmben (a 460 tagű gyűlésben 230+1 fő szükséges a többséghez).
A lépés célja tehát egyértelmű. Megvan-e, marad-e kormányképes a koalíció, vagy nem. Mert az elnökválasztás eredménye önmagában is elég tehertétel lesz a kormány számára, ami így kisebbségben biztosan nem fogja kihúzni a hátralévő majd’ két és fél évet.
A Szabadság és Függetlenség Konföderációja
Ráadásul a kormány tagja nemcsak a Néppárt (PSL, 32 mandátum), hanem a jobboldali Konföderáció is, ami a ’23-as választások talán legfurcsább jelensége, és a PiS nyolc évének legelevenebb kritikája. Olyasmi, mintha Magyarországon a Mi Hazánk Magyar Péterrel szövetkezne Orbán ellen.
Ráadásul, miközben a Kormánypártok népszerűsége lassan csökken, a Konfederacjáé kétszeresére emelkedett, ami oda is vezethet, hogy egy kormánybukás esetén kiírandó választás alkalmával már kettejük szövetsége is többségbe kerülhet a Szejmben.
Ehhez a PiS-nek nyilván le kell mondania a két év előtti szövetségkötést meglékelő személyekhez és irányzatokhoz való makacs ragaszkodásról, de ez talán – a vereség fényében – mára megfizethető árrá változott. Mindenesetre a pártprogramok alapján a PiS biztosan közelebb áll a Konföderációhoz, mint az ugyancsak kormánytag, 21 képviselőjéről már megemlített Baloldali Koalíciós Parlamenti Klubhoz! Ebben a játszmában a konföderáció persze ugyanolyan fontos lehet a PO-nak is, azaz a párt mindkét esetben könnyen túlnyerheti magát – de ez legyen a lengyel politikusok problémája. Szempontunkból pont elég, hogy Tusk egy percig sem érezheti magát biztonságban.
Polska jest pierwsza!
Sokan dicsérik Kaczyńskit a döntésért, hogy nem magát vagy pártja valamely tagját jelölte az elnök posztra, hanem a függetlenként induló Karol Nawrockit támogatta, akinek sem eddigi pozíciója, sem meggyőződése nem valószínűsíti, hogy teljes mellszélességgel beállna Tusk mögé. Az új elnök a nemzeti szuverenitás és a keresztény értékek védelmét tekinti elnöksége alapkövének. Ellenzi az abortuszliberalizációt, az azonos nemű párok jogi elismerését és elutasítja az EU migrációs paktumát. A NATO-t előretolva elsősorban az Egyesült Államokra támaszkodna, ellenzi Ukrajna NATO- és EU-tagságát, euroszkeptikus, föderalizációellenes, és hangsúlyozza a lengyel nemzeti identitás megőrzésének szükségességét.
Láthatjuk, hogy ebből nehezen bontakozik majd ki a leyenvonal támogatása, így mindjárt érthető a Bizottsági elnök kemény belépője is. Az sem mellékes, hogy Nawrocki történész, eddig a Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke volt. Fókuszában ott van a második világháború és a háború utáni totalitárius időszak következtében elszenvedett lengyel veszteség, a német-orosz megszálló erőkkel kapcsolatos felkészültség, így nem véletlen, hogy a Volhíniai mészárlások miatti történelmi felelősségvállalás hiányára hivatkozva nem számíthatjuk az ukrán törekvéseket kritikátlanul támogató ájult rajongók közé. Ha rajta múlik, az ukránok még abban a kényelmetlen helyzetben is találhatják magukat, hogy a lengyel támogatás érdekében érdemben kell tenniük a pronáci katonai (és polgári!) befolyás csökkentésére, az említett volhíniai genocídium kezelésére, vagy (akár) az őshonos kisebbségek jogainak érdekében is.
Hogy aztán hogy alakulnak és mire vezetnek majd a lengyel politika történései, azt csak a jövő mutatja meg. Egy biztos. Nawrocki emberi hangot használva válaszolt.
Orbán gratulációjára:
Végre! Micsoda biztató kilátások Közép-Európa számára!
Micskó András
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
