Nyitókép: SITA
Robert Fico miniszterelnök, valamint a Progresszív Szlovákia (PS) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselői ma a Kormányhivatalban tárgyaltak a készülő konszolidációs csomagról.
A találkozón részt vett Ladislav Kamenický pénzügyminiszter és Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes is. Az SaS párt elutasította a találkozón való részvételt. Kijelentette, hogy nem látja értelmét, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljon Roberto Ficóval. Igor Matovič mozgalma nem kapott meghívást az ülésre.
Michal Šimečka a találkozó után csalódottságának adott hangot a kormány hozzáállása miatt.
„Egyetlen megtakarítási javaslatunkat sem fogadták el”
– mondta, hozzátéve, hogy a kormány képviselői nem mutattak érdeklődést elképzeléseik iránt.
„Csak el akarján szedni a pénzt az emberektől az áfa növelésével”
– jelentette ki a PS elnöke, aki takarékoskodásra szólította fel a kormányt. Egyúttal megjegyezte, hogy ha a kormány nem képes megoldani a konszolidációt, adja át az ellenzéknek a hatalmat.
Az ülésen a KDH saját. öt pontos javaslatát ismertette, amelyek között szerepel például a közszférában foglalkoztatottak számának csökkentése és az adóbeszedés javítása. A KDH elnöke, Milan Majerský elmondta, a tárgyalások tartalmasak voltak, és bízik a pozitív eredményekben.
Robert Fico miniszterelnök a találkozó után azt mondta, hogy nem hallott konkrét konszolidációs javaslatot a PS-től és a KDH-tól sem. Szerinte azonban az ellenzéki vezetők jelenléte az ülésen azt jelezte, hogy ők is felismerik a konszolidáció szükségességét.
„2,7 milliárd eurót kell valahol találnunk”
– hangsúlyozta Fico. Egyúttal jelezte, elképzelhető, hogy a parlamentben módosító javaslatokkal csökkentik a könyvere és szállásra kirótt adó nagyságát.
A kormányfő szerint az ellenzék a találkozón elmulasztotta bemutatni, hogyan lehetne jobban konszolidálni. A tárgyalások tehát nem hoztak jelentős előrelépést a kormány és az ellenzék közötti megállapodás felé a konszolidációs intézkedések kérdésében.
SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »