Péntekre (szeptember 20.) virradóra tovább csökkent a Duna vízszintje Pozsonyban. Az árhullám a vártaknak megfelelően lejjebb vonult az ország déli része felé. Ugyancsak csökkent a Morva vízszintje is.
A Duna péntek reggel Pozsonyban 817 centiméteren állt, 24 óra alatt így több mint egy métert csökkent, szerdai maximumához képest pedig durván 1,7 méterrel alacsonyabb. Komáromban, ahol mára várják a tetőzést, nagyjából 830 centiméteren áll a Duna vízszintje.
A hatóságok Dévény és Dévényújfalu között már eltávolították az árvízvédelmi mobilgátakat a Morva és a Duna torkolatánál. Dévénybe, ahova az elmúlt napokban a katonaság szállította a lakókat teherautókkal, ismét elkezdtek járni a tömegközlekedési eszközök.
Komáromban a Duna magas szintje befolyásolta a Vág magasságát is. A korábbi információk szerint a víz több ártéri területre is eljutott. A belvíz miatt leginkább veszélyeztetett területekre homokzsákokat is elhelyeztek.
A csütörtöki adatok szerint a komáromiak péntek délutánra 836 cm-es magasságnál várják a Duna tetőzését. A tetőzést követően az ár lassú vonulására számítanak.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a belvíz egyre több helyen okoz problémát a Dunamenti településeken. A jelenség nem újdonság az ittlakók számára, ugyanakkor komoly károkat okozhat és akár a közlekedést is befolyásolhatja.
A Bős alatti falvakban továbbra is magas a Duna vízszintje. Medvénél csütörtök este lesz tetőzés (helyszíni fotókkal)
Továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van a délnyugati járásokban
Továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség érvényes Nyugat-Szlovákia több járásában – tájékoztatott a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
A Pozsonyi, a Szenci, a Dunaszerdahelyi, a Komáromi, az Érsekújvári, a Szenicei és a Malackai járásban van harmadfokú készültség.
Árvízhelyzet Szapnál és Bős alatt – Csütörtök reggeli állapotok helyszíni képekkel, videókkal
spravy.rtvs.sk, Körkép.sk
Árvíz – Orbán Viktor: Még hat napot kell megcsinálni a kiemelt védekezésből
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »