Egyelőre csak a szénpor vonalai sejtetik, mely szenteket, bibliai jeleneteket láthatjuk majd a debreceni Istenszülő oltalma görögkatolikus főszékesegyházban, jelenleg ugyanis az előrajzolás folyamata zajlik. Seres Tamás ikonfestővel a Hajdúdorogi Főegyházmegye sajtómunkatársa beszélgetett a folyamatban lévő munkálatokról.
– Még a laikusok is sejthetik, hogy egy ilyen léptékű művészi alkotás folyamatát rengeteg előkészítő munka előzi meg. Alapvetően a fal állapota az elsődleges szempont ahhoz, hogy jól induljon a festés.
– Igen, ilyenkor úgy kapjuk meg a falakat, hogy van rajta egy vékony vakolat, arra megy rá egy réteg glett. Ezek ásványi vakolatok: mész, kőpor, fehércement, homok tartalmú természetes anyagokat tartalmazó vakolatok. A glettréteget meg is szokták csiszolni, ezért nekünk le kellett porolnunk ezt a falfelületet, emellett felvittünk egy fixáló anyagot is, ami a csiszolásból visszamaradt port is megköti. Erre a megtakarított falra kerül fel a szénrajz.
– Korábban említette, hogy nem kell túl részletgazdagon elkészíteni ezeket a vázlatokat. Milyen különleges anyagot használnak majd később a festés során?
– Egyfajta szilikátfestéket használunk, illetve diszperziós szilikátfestéket. Itt a diszperziós szótól nem kell megijedni, ez nem a diszperziós falfesték. 100–150 éves múlttal bíró, ugyanakkor újnak számító falfestékrendszer, tiszta káliumszilikát a kötőanyaga.
– Mivel tud ez többet, mint a többi festék?
– Ez gyakorlatilag kémiailag odaköti a pigment szemcséket a falhoz. Így egy tisztítható, saválló, lúgálló felületet fogunk kapni. A miskolci székesegyház homlokzatára ugyanezzel a festékkel készítettem falképeket 10 évvel ezelőtt, ezek szépen megőrizték a színüket. Jól bírja a napfényt, az esőt, bízunk benne, hogy több évszázadon keresztül is maradandó lehet.
– A korábbi képek az évtizedek során halványabbak lettek, sokszor mintha koszosnak tűntek volna.
– A Lohr-festményeknél bizony az a probléma, hogy enyves festékkel készültek, az pedig egy szerves anyag, ennek a kötési ereje idővel csökken. A restaurálás során ezeket a felületeket különböző fixáló anyagokkal itatták át a szakemberek, hogy ott maradjanak a falon. A Lohr-képek színe pedig azért változott el, mert a felület erősen szennyezett volt, rettenetesen sok por, a tömjénezésből pedig korom tapadt a felülethez.
– Ez azt jelenti, hogy a mostani képek is elszíneződhetnek?
– Igen, ugyanez természetesen a mi szilikát képeinkkel is meg fog történni, ettől sajnos nem óv a kötőanyagunk, de várhatóan sokkal könnyebben tisztítható lesz.
– Mikor kerülnek fel a színek?
– Lassan elkezdjük a háttér kék színeinek a kikísérletezését. Lesz egy sötétszürke, majdnem fekete aláfestés, és erre fog egy kék lazúr felkerülni, egy-két rétegben. Erre azért van szükség, hogy ne rikító, babaszoba kéket kapjunk, hanem szép, mély hatása legyen a kékünknek.
– Debrecenben amikor leveszik az állványt, lesz valami meglepetés, amire esetleg nem számítanak a hívek? Mi fogad majd minket, ha belépünk a templomba?
– (…) Az ünnepi jelenetek sora az biztos. Újdonság lesz, hogy a baldachin fölött egy nagyméretű, félalakos Krisztus fog megjelenni az evangélisták szimbólumaival, egy arany háttér előtt. A templomba belépve remélem, hogy ez egy megkapó, felemelő látvány lesz. A hátsó karzat fölött egy nagy mennybemenetel fog helyet kapni, középen a mennybe menő Krisztussal, mögötte pedig az Istenszülő elszenderedése látható majd a nyugati falon, az is nagyon látványos lesz. Szerintem szépen vannak a jelenetek megkomponálva, bízom benne, hogy másoknak is elnyeri a tetszését.
– Van esetleg kedvenc, akit szívesen fest?
– Mindenki kedvenc, mindenki másért. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy voltak olyanok, akik tőlem egy kicsit távolabb álltak korábban. A festés során pedig közelebb kerültünk egymáshoz. Például a kortárs szentek: Romzsa Tódor, Gojdics Pál, Orosz Péter, vagy akár mondhatnám Szent II. János Pál pápát is. Ő például azért furcsa nekem, mert személyesen láttam Máriapócson, most pedig már szentként festem fel a falra. Valahogy közelebb is érzem magamhoz: vizsgálgattam az arcvonásait, igyekeztem, hogy hasonlítson magára is, ugyanakkor beleilleszkedjen a bizánci művészet környezetébe is. Úgy éreztem, mintha személyes kapcsolat alakult volna ki ezekkel a szentekkel. Én néha egy picit a hangjukat is hallani vélem alkotás közben.
(…)
– Mennyire lehet ezt munkának nevezni? Vagy inkább megszentelt időnek tekinthetjük?
– A külső szemlélők esetleg úgy vélhetik, hogy milyen jó már nektek, csak úgy elfestegettek ott a templomban! (nevetünk) Igen, nekünk nagyon jó, de ez azért kemény munka is. Állványról dolgozunk, oda fel kell húzni az anyagokat, és ne feledjük azt sem, hogy nagyon sok előzetes tervezői munkát igényel egy templom belső festése. Őszinte leszek, képes vagyok még éjjel is addig kattogni, míg meg nem találom az adott problémára a megfelelő megoldást. Ez egy nagyon intenzív tevékenység, aminek persze rengeteg pozitív lelki hozadéka is van, illetve rengeteg olyan tapasztalást élhet meg az ember, amit mondjuk egy irodai munka során nem. De persze ez nem panasz. Hiszen művészetről beszélünk. Bár hozzátartozik, hogy szerintem az Isten nélkül nem lehet alkotni. Legyen szó zenéről vagy ikonról.
Az interjú teljes terjedelemben ITT olvasható.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
