A törvényszék számon kéri Budapestet, hogy miért nem kérte ki az MTA véleményét.
Budapest Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése, ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését – közölte a kormányhivatal kedden.
Azt írták, a törvényszék az önkormányzati törvény vonatkozó rendeletére hivatkozva megerősítette, hogy „közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett”.
A testület azt is megállapította, hogy
a Fővárosi Önkormányzatnak be kellett volna szereznie a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását,
mivel jegyzőkönyvek által is bizonyítottan kétség merült fel a tekintetben, hogy a közterület elnevezése megfelel-e a törvény rendelkezésének – ismertették.
A Fővárosi Önkormányzat a kormányhivatal felhívásával ellentétben nem kérte ki az MTA állásfoglalását, és a 2023. márciusi, a közterület elnevezésének módosítását kérő törvényességi felhívásnak sem tett eleget, Budapest Főváros Kormányhivatala ezért fordult a Fővárosi Törvényszékhez 2023. áprilisában – áll a közleményben.
https://www.google.com/maps/embed?pb=!1m18!1m12!1m3!1d8291.198838687671!2d19.080555413613144!3d47.54574776358049!2m3!1f0!2f0!3f0!3m2!1i1024!2i768!4f13.1!3m3!1m2!1s0x4741db1200399d05%3A0x6a748527f254eeee!2zSG9ybiBHeXVsYSBzw6l0w6FueQ!5e1!3m2!1sen!2shu!4v1724777842333!5m2!1sen!2shu
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »