A Szent István-napi rendezvénysorozat keretében vasárnap egyebek között zenei és kulturális eseményekkel, családi és konyhaművészeti programokkal várják a látogatókat a fővárosba – közölték a szervezők az MTI-vel.
A Tabánban 18 órától a Dinamit és végül az Edda Művek ad koncertet.
Az I. kerületi Filozófusok kertjében a Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara ad koncertet délután 17 órától.
A Művészkertben, a Millenárison 20 órától a Majdnem Menyasszony című filmet vetítik.
A családi és gasztronómiai programok közül kiemelték, hogy a Városligetben, a Vajdahunyadvárnál a Varázsliget elnevezésű helyszínen a Magyar Honvédség kiállításával és a magyar meseklasszikusokkal várják az érdeklődőket déltől este 18 óráig.
honvedelem.hu
A magyar ételek kedvelőinek a Magyar Ízek Utcája mellett a Csárdafesztivált is ajánlják a szervezők. A táncprodukciókat a Duna Táncműhely és a Duna Művészegyüttes mutatja be.
A budai várban, a Mesterségek Ünnepén különleges népzenei koncertek lesznek vasárnap délután, este pedig Pál István Szalonna és zenekara és a Kárpátaljai Magyar Táncegyüttes lép fel – ismerttették a főbb programokat.
A közleményben kitértek arra is, hogy a Millenáris Fogadóban, a Divat Fesztiválon a résztvevők kipróbálhatják a hímzést, a kerámia- és égősor-készítést is, valamint lakberendezési tippeket is kaphatnak.
A történelem iránt érdeklődőknek a szervezők arra hívták fel a figyelmüket, hogy az Alkotmány utcában a Szent Jobb Aranyvonat Kiállítás, a Pannónia hajó és a Városok Sétánya kiállítás este 6 óráig tart nyitva.
A részletes program, az előadókkal és a műsorokkal kapcsolatos információkkal együtt a szentistvannap.hu weboldalon és a Szent István Nap mobilapplikációban érhető el – közölték.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »