Megnyílt az új körforgalom Rimaszombat mellett

Megnyílt az új körforgalom Rimaszombat mellett

Június utolsó napján Rimaszombat mellett megnyílt egy új nagyforgalmú kereszteződés. Az új kereszteződés egy speciális, ún. „turbókörforgalmú” kereszteződés, amely a sávok hatékony elrendezésével lehetővé teszi a folyamatosabb közúti közlekedést a térségben.

A Losonc-Kassa főút Rimaszombat melletti szakasza ezzel minőségileg nagy lépést tett előre. Az I. osztályú főút és a Rimaszombat-Nyústya II.osztályú közút kereszteződése neuralgikus pontja volt a közúti közlekedésnek, régóta rászorult a jobb elrendezésre. A Nyústya felől, de a város felől érkező járműveknek aránytalanul sokat kellett várakozniuk, ezen az állapoton javított az új kereszteződés.

Az akció beruházója az állam (Slovenská správa ciest, Bratislava), amely a 2022-ben kiadott építkezési engedély alapján egy éve kezdte el az építkezést. Az építkezés tartama alatt a közlekedés jelzőlámpák és egyéb eszközök segítségével folyt, korlátokat szabott a közlekedők számára. Június 16-án, a lámpák eltávolításával próbaként megnyitották az egyik sávot, amely bizonyságul szolgált, megfelel-e a beruházás az elképzelt célnak. A próbák eredményének függvényében aztán június 30-án megnyitották a kereszteződést a teljes mértékű közúti forgalomnak. 

A kivitelezőnek még a fölöslegessé vált föld elhordását kell bebiztosítania, de ez már nincs hatással a közlekedés folytonosságára.

Mivel egy új, speciális körforgalmú kereszteződésről beszélünk, sok közúti közlekedő fog először találkozni vele a gyakorlatban. A szakemberek fokozott figyelemre és óvatosságra intenek a kezdeti bajok elkerülése érdekében. Melyek ezek?

Hírdetés

– Be kell tartani a max. 30 km/ó sebességkorlátozást. – Alaposan meg kell figyelni az útjelző táblákat és azokhoz tartani magunkat. – Közlekedési sáv váltásakor adjunk előnyt az abban a sávban közlekedőnek, amelybe be akarunk sorakozni. – Időben jelezzünk irányjelzővel a többi közlekedőnek, hogy tudjanak a szándékunkról. – Amennyiben két sáv úgy fut össze, hogy nem tisztázott az előny kérdése, úgy kötelesek vagyunk előnyt adni a jobb oldali sávban közlekedő járműnek. – Amennyiben a közlekedés sűrűsége nem enged bennünket kilépni a kereszteződésből, ne álljunk meg, tegyünk még egy kört.

Mivel a kereszteződés Rimaszombat belterületén fekszik, a város közlekedése fokozott mértékben rászorul a jól megoldott kereszteződésre. Információink szerint Jozef Šimko, a város polgármestere sokat lobbizott érte, mint országgyűlési képviselő. Sikerrel.

A szlovák kormány júniusban Rimaszombatban ülésezett. Egyik határozati pontjában újra megnyitotta a Losonc-Kassa gyorsforgalmi út (R2) kérdését, amely határozat információink szerint nagy örömet okozott az emberek között a vidéken. 

Talán-talán a fejlődésben már Gömörország is sorra kerül.

Mede Géza


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »